Szilágyi Áron for president

Legutóbbi bejegyzésemben a tizenöt (Fifteen) “csodafegyver” egyike ez volt: Alázat mindenekelőtt. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar lesz témája újra egy posztomnak részben ez.

Középvezetői csapatom számára szerveztem a múlt hétre egy vezetői napot. Erre egy külső előadót is elhívtam, több okból is Szilágyi Áronra esett a választásunk. Telitalálat.

Ha egy szót kell kiemelnem Áronról, az egyértelműen az alázat. Alázat a teljesítményével, a stábjával, edzőivel, a közösségével, mindenkivel szemben. Olyan szerényen, de egyszerre magabiztosan beszélt eredményeiről, címeiről, döntéseiről, az elvégzett munkáról, hogy a teljes hallgatóságot magával ragadta. Egy egyéni sportág képviselőjeként és kétszeres egyéni olimpiai bajnokként végig többes szám első személyt használva számolt be az eddigi útjáról, folyamatosan hangsúlyozva a stábja részét a sikerekből. Egy évvel a riói olimpia előtt váltak el útjaik Somlai Bélával, korábbi edzőjével. Egyetlen negatív szót nem hallhattunk ki abból, ahogy róla és a váltásról beszélt. Hányan tudnánk ezt megtenni volt barátunk/barátnőnk, ex férjek/feleségek, korábbi főnökeink kapcsán? Nem tudom visszaadni a szavait, de ebből is maximális alázatot lehetett kihallani. Talán nem meglepő ezek után, hogy a vivótársadalom, klubja vagy a szövetség kapcsán is ez volt érezhető. Pontosan tudja mit ért el, és pontosan tudja, kinek tartozik ezért Hála-val.

Áron 1990-ben született, 28 éves most. Prezentációját a 2007-es csapat világbajnoki cím történetével kezdte és a 2016-os olimpiával zárta. Mindössze kilenc évet fedett le az előadása, de ezalatt olyan fejlődést mutatott, amit csakis azzal az elhivatottsággal lehet elérni, amit nála láthattunk. A fejlődésen értelemszerűen nem a vívásban elért fejlődését értem, azt én nem tudom megítélni. Egyik diájának címe:

"Ami ma elég, az holnap kevés lesz"...

Sokat beszélgettünk kollégáimmal utána Áronról, mindenkit elvarázsolt a korát meghazudtoló érettsége. Szerintem ez nem tanulható. De az a tudatosság, ahogy szemmel láthatóan megélte az elmúlt éveket és az az önrefelexió, ahogy érezhetően folyamatosan dolgozta és dolgozza fel a vele történteket, igenis elérhető. Ha az ember hajlandó tükörbe nézni és kész arra, hogy fejlessze önmagát.

Vezetői napra hívtam Áront előadni, olyan üzeneteket reméltem tőle, amelyek vezetőként nagyon hasznosak a vezetői csapatom számára. De amit Árontól kaptunk, az nem vezetőknek szólt. Az minden embernek szólt. Nem véletlen, hogy a trénereink is azzal a kérdéssel kezdték meg az előadás feldolgozását, hogy személyesen mit adott nekünk Áron. Sokat. Nem a prezentációja, a személyisége.

IMG_9590

Egyik kedvencem, mikor arról beszélt, hogy milyen motivációval indult neki London után a munkának. Hogy az olimpiai dobogón állni olyan érzés, amit az ember újra meg akar élni. Hogy hívta, hívja az olimpiai dobogó. Érthető. Elgondolkodtam, hogy vajon nekem mi az az élmény, ami újra szólít, amit újra szeretnék megélni, amiért újra képes lennék az ő példájával élve napi öt órát edzeni. Nem egyszerű.

Mi lenne, ha megkeresnéd, mi szólít Téged újra? Mókára fel! 

Szilágyi Áron for president” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Örökség – milenneha

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s