A múlt héten egy nívós konferencián, a World Business Forum-on vettem részt. Aktuális üzleti témák voltak innovációról, vezetésről, kulturális transzformációról, kreativitásról, érzelmi intelliganciáról, miegymás.
Érdekes témák, jó előadók. A szakmai tartalom is megérne néhány sort, de ami miatt említésre méltónak gondolom a témát az éppen az a – valójában nem is meglepő – felismerés, hogy a vezetés legfontosabb elemei mind olyanok, amelyekre munkától függetlenül, hétköznapi emberként is építenünk kell.
Az egyik előadást Todd Davis tartotta, a hatékony munkahelyi kapcsolatok kialakításáról. Egyik szlovák kollégám Jehova tanúi szintű előadásnak titulálta, és annyiban igaza is volt, hogy hittérítő módjára prezentált tizenöt “csodafegyvert”, és azokhoz kapcsolódó gyakorlatokat. De utólag azt gondoltam, az életet néha igazán nem érdemes túlbonyolítani. És valójában a következő szabályok nem csak a munkahelyen, de a hétköznapi életünkben is segítenek a kapcsolatainkat javítani, ezáltal életünket kiegyensúlyozottabbá tenni.
Nem vagyok szakértője a témának, és az sem biztos, hogy mindent pontosan fogalmazok meg, de érdemesnek tartom megosztani őket, és az én megértésemről velük kapcsolatban. Próbáltam átfordítani magyarra, de azért az eredeti angol megfogalmazás plasztikusabb.
- Wear glasses that work – Viselj jó szemüveget → Jó ha tudod, hogy a legtöbb dolog, amit tényként kezelsz, csak a te nézőpontból, a te szemüvegeden át az. Néha érdemes megkérdőjelezni magunkat, más szemüveget felvenni és úgy közelíteni helyzetekhez, emberekhez. Nem jobb szemüveget. Másikat.
- Carry your own weather – Alakítsd a saját időjárásod → Azt üzeni, hogy ugyan nem tudod megváltoztatni az időjárást körülötted, de a te választásod, hogy hogyan éled meg. Kicsit erős, a zuhogó esőbe nehéz belelátni a ragyogó napsütést, de az tény, hogy bármilyen hatás is ér minket, van lehetőségünk, hogy a reakciónkat átgondoljuk. Biztos, hogy Neked esik legjobban az eső?
- Behave your way to credibility – Maradj hiteles → Ha egy bizonyos helyzetben elveszíted a hitelességed, az azért nagyon káros, mert a környezeted könnyen általánosít, és legközelebb olyan helyzetben sem fogad el hitelesnek, amiben teljes mértékig az vagy. Legevidensebb példa a gyereknevelés. Maradj következetes és hiteles!
- Play your roles well – Játszd jól a szerepeid → Ebben már az a felismerés is megtetszett, hogy milyen sok szerepe is van egy embernek párhuzamosan. Én a férj, a családapa, a testvér, a főnök, a sporttárs, a kolléga, stb. Jó, ha tudatosítod magadban melyek a legfontosabb szerepeid, és időről időre átgondolod, hogy melyik szerepedben hogyan teljesítesz.
- See the tree, not just the seeding – Lásd meg a palántában a fát is → Optimizmus, bizalom (ld 12. pont) és jóindulat kell hozzá, hogy mindenkiben keresd és meglásd a potenciált. Nyilván sokan vannak környezetedben, akik ebben-abban nem fejlődnek vagy nem érik el céljaikat. De talán kevesebbet veszít azzal a társadalom (nagy szó, bocs) ha 10-ből akár 8 emberben hibásan/feleslegesen hittünk, mint ha a kettő, aki valójában képes lenne rá, azért nem ér el valamit, mert a környezete nem hitt benne.
- Avoid the pinball syndrome – Kerüld a flipper-szindrómát → Meg van az érzés, amikor úgy telik el egy nap/hét/hónap/év, hogy azt érzed mint mikor flipperezel és minden idegszáladdal csak arra koncentrálsz, hogy a golyó ne essen le? Magyarul mókuskerék-hajtásnak mondjuk. Sosem voltam nagy flipperes, talán ezért is gondolom ezt az analógiát találóbbnak. Az igazi flipperesnek lehet, hogy flow élménye van a gép mellett, ez nem nekik szól!
- Think we, not me – Nem Én, hanem Mi → Evidens, de milyen nehéz.
- Take stock of your Emotional Bank Accounts – Töltsd fel az Érzelmi Bankszámládat → Figyelj oda minden kapcsolatodra (ld 4. pont), hogy legyen rajta annyi egyenleg, hogyha hibázol (megbántod, nem törődsz az adott emberrel), és csökken az egyenleg, akkor se kerülj(ön az a kapcsolatod) csődbe. Bankár vagyok, persze hogy tetszik.
- Examine your real motives – Vizsgáld meg a valós motivációidat → Egy-egy szituációban több motivációja is lehet az embernek. Nyilván legjobb előre átgondolni bizonyos helyzeteket, de az önrefelexió is hasznos lehet. Gondold át, hogy egy-egy reakciód, cselekedeted mögött milyen motivációd volt igazán mélyen! Érdekes dolgokra bukkanhatsz.
- Talk less, listen more – Beszélj kevesebbet, hallgass többet → Létezik a frappáns mondás, hogy ezért van két fülünk és egy szánk. A véleményemet már írtam itt: Hallgatni arany
- Get your volume right – Állítsd be jól a hangerőd →- Ez talán leginkább magyarázatra szorul. Ismered, hogy “Akinek kalapács van a kezében, mindent szögnek lát”? Legtöbben a saját személyiségünkkel is így vagyunk, hogy ösztönösen túlzottan “felhangosítjuk” az erősségeinket, túlzottan építünk rá. Nehéz ebben megtalálni a jó egyensúlyt, de mindig érdemes belegondolni, hogy bármilyen szép is a zene, nem tekerted-e túl hangosra.
- Extend trust – Terjeszd ki a bizalmad → Nem könnyű, de megéri. Lehet okod félni tőle, hogy ha bizalommal fordulsz a világ felé, egyesek (sokan) vissza fognak élni vele. De miért ne? Én azt állítom, hogy könnyebb lesz az életed, ha elhiszed, hogy az emberek jók.
- Make it safe to tell the truth – Tedd könnyüvé az igazság kimondását → Ilyen formán elsősorban vezetőknek szól. De szélesebben is értelmezhető. Ha kritikát kapsz, rögtön védekezni kezdesz? Nem érdemes inkább meghallgatni, átgondolni, megfogadni és fejlődni?
- Align inputs with outputs – Igazíts a bemeneten, hogy változzzon a kimenet → Jól ismert mondás, hogy “az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen”. Változtass, cselekedj!
- Start with humility – Alázat mindenekelőtt → Ez a kedvencem. Az utolsó a listán, de szerintem a legfontosabb. Sokan azt hiszik, az alázat a gyengeség jele. Pedig alázatosnak lenni a legerősebbek sajátja. A.L.Á.Z.A.T.
Remélem Todd Davis nem olvassa, elég botcsinálta magyarázatok. De az én szemüvegemen (ld 1. pont) nagyon részletes tanulmányozás nélkül ilyennek látszanak. Ő írt egy bestseller management könyvet, nekem 908 szavas blogbejegyzés lett belőle.
Az előadás arról szólt, hogy érdemes mindenkinek átgondolni, melyik témában kell a leginkább fejlődnie és azzal foglalkoznia tudatosan. Te melyikben fejlődhetnél leginkább?
Mi lenne ha, választanánk egyet-egyet és fejlesztenénk magunkat? Mókára fel!
Nagyon tetszett az írás! Motiváló. : ) Egy népszerű bestseller jutott eszembe róla, amit nem rég olvastam.
KedvelésKedvelés