Még sosem ültem evezős hajóban. Ilyenben: Nem kajak, nem kenu, evezős. Fejenként két evező, a menetiránynak háttal ülve. Gondolkodtál már rajta, hogy milyen lehet úgy evezni, hogy nem látod a célt? Sokan még a buszon is rosszul vannak menetiránynak háttal. Itt meg teljes erőből hajtod a hajót hátrafelé. Vannak hajók, amelyikben ül kormányos, de sokszor … Vissza (?) a jövőbe olvasásának folytatása
Kategória: leadership
Hárompontos
Írtam régebben Moldován András tutijáról (Tudod a tutit? A Te tutid). Nemrég hallottam egy előadáson három újat. Három pontos tuti. Hárompontos. Folyamatos önreflexió Nyitottság mások reflexiójára Integritás Nézzük: Önreflexió Nagy barátja voltam mindig is az önreflexiónak, a tudatos megállásnak, a visszatekintésnek, átgondolásnak és beavatkozásnak. Ebben az előadásban kicsit más kontextusban került elő, mint ahogy én szoktam … Hárompontos olvasásának folytatása
Ellen? Fél?
Együttműködés a versenyben. Korábban hallottam többször is Mérő László előadásában erről a témáról, tegnap is ez volt a hívószó egy rendezvényen. Köszönet Kristóf Györgyinek, Virágh Rajmundnak és a Hammel & Hochreiternek. Ez nem a reklám helye. A háláé, megint inspirálódhattam. Szóval versengés és együttműködés. Érdekes téma. Többségében arról szól, hogy hogyan működik jól szervezeten vagy … Ellen? Fél? olvasásának folytatása
Leltár
A leltár készítés fontos része az évnek. Fontos szembesülésre ad alkalmat. Van pár példám. Egy. Írtam róla, hogy jártam az év elején egy élettörténeti hétvégén. Ennek zárógyakorlata egy időkapszula-szerű feladat. Tegyél egy borítékba egy üzenetet saját Magad számára. Közte egy vállalással az idei év végére. Nemrég levél érkezett postán. Ezt a levelet kaptam meg. Érdekes … Leltár olvasásának folytatása
Aszály. Kár.
A látszat csal, ez a poszt nem a mezőgazdaságról szól. Az idei évben a mezőgazdaságot óriási aszály sújtotta. Globális felmelegedés, szélsőséges időjárás, az elmúlt 100 év legszárazabb nyári időjárása. Utánaolvastam. Most már azt is tudom, hogy Magyarország számos régiójában rekord alacsony volt idén nyáron a Normalizált Differenciális Vegetációs Index. Tiszta, nem? Dehogy! A lényeg, hogy … Aszály. Kár. olvasásának folytatása
Ki vagyok én?
Sebastian Vettel az idény végén visszavonul a Forma-1 versenyzéstől. "Óriási" hír. Meggyőződésem, hogy a Forma-1 sikerét az alapozta meg, hogy generációk használták alibinek egy vasárnap délutáni szunyókáláshoz a TV előtt. Kettőkor rajt, azt még pont megnézed a kiadós vasárnapi ebéd után, aztán szűk két óra körözés, monoton zümmögés, remek alvási lehetőség a kanapén. Engem sosem … Ki vagyok én? olvasásának folytatása
A barack egy gyümölcs és nem egy szín
Holnap délután ötre teázni megyek a Pilvaxba. Holnap. Délután. Ötre. Teázni. Megyek. A Pilvaxba. Tiszta, nem? Ennyi. Olvasok egy könyvet. Anselm Grün: Életet fakasztó vezetés. A szerző bencés szerzetes, és a bencés regulákból levezetve ír a vezetésről. Alighanem lesz még poszt a tartalmáról. Elsőre "formailag" fogott meg benne valami, egyelőre arra fókuszálok. Mivel az intelmeket … A barack egy gyümölcs és nem egy szín olvasásának folytatása
Pistának maradni
Dr. Szabó István szülész-nőgyógyász, a pécsi egyeztem nyugalmazott professzora rokonunk. A napokban 80 éves lett, a hétvégén ünnepeltük. Pifu, a fia mondott egy szép köszöntőbeszédet, abban azt emelte ki, hogy doktori címeitől, országos szakmai hírnévétől függetlenül hogyan tudott édesapja mindvégig Pista maradni. Klasszikus intelem mindannyiunknak, nem szabad, hogy sikereink jelentősen megváltoztassanak minket. Nemrég egy rendezvényen … Pistának maradni olvasásának folytatása
Winkler Nóra, a coach
Én is voltam már "coaching szemléletű vezetés" tréningen Egy ismerősömmel ebédeltem a napokban. Bankár kolléga. Elvégzett egy coach képzést nemrég. Beszélgettünk róla, hogy milyen élményt adott neki a képzés maga és mennyire tudja vezetőként alkalmazni a coaching módszertant. Ha jól foglalom össze, a coaching technika lényege, hogy a coach úgy segít fejlődni alanyának, hogy elsősorban … Winkler Nóra, a coach olvasásának folytatása
Ne feledd a narancshéjat!
Meg van Fábry Sándor sztorija a családi bejgliről? A szomszéd Minci néni kérdezi a nagymamától a csodálatos bejgli receptjét. A nagymama készségesen meséli, mik a hozzávalók arányai, mire kell figyelni a töltelék készítésénél, mennyit pihentesse a tésztát, stb. Minci néni nagy örömmel távozik, a nagymama mosolyogva mondja a kis Sándornak: Na meg persze egy kis … Ne feledd a narancshéjat! olvasásának folytatása