Hallgatni arany

Meghallgatni vagy meghallani?

Melyik a tartalmasabb? Nyelvtanilag az utóbbi, a -gat, -get gyakorítóképző inkább gyengíti az ige jelentését (ld: olvas – olvasgat). De meghallgatni valakit többet jelent annál, mint meghallani amit mond.

Két szűk nap alatt háromszor találkoztam a meghallgatás jelentőségével.

Először egy idézet: “A főnök, aki sosem hallgatja meg a kollégáit, előbb-utóbb olyan kollégákkal lesz körülvéve, akiknek nincs is mondanivalójuk.” Sok gondolatom van a bevonó típusú vezetésről, de most a vezetéstől függetlenül ízlelgetném kicsit ezt a mondatot. Mindannyiunknak van okunk attól tartani, hogy ha nem hallgatjuk meg a köröttünk lévőket, ha nem tartjuk őket érdekesnek eléggé, inkább előbb mint utóbb el is fognak fogyni a környezetünkből. Nincs időm, épp elég gondom van, pontosan tudom hogy mire gondol, vagy úgyis jobban tudom nála, ergo minek hallgassam meg? Mhm… Ha másért nem, önzőségből hallgasd meg, amit a környezeted mond(ana) Neked! Hogy holnap is elmondják és hogy hogy holnapután is elmondhasd nekik Te, amit szeretnél.

Másodszor egy triviális helyzet. Kisfiam mellettem állva negyedszer szólít meg, hogy Apaaaa! A negyediknél válaszolok neki: “Figyelek, Márk, elsőre is hallottam, mondjad, mit szeretnél” Mire ő: “De akkor elsőre miért nem válaszoltál?” Figyeltem rá elsőre is, hallottam is hogy szólít és vártam, hogy mit fog mondani. Csak nem adtam tudtára, hogy hallgatom. Ő meg honnan tudná? Hallgatni több mint hallani. Elsőre azt mondanám, a kisfiam a fenti példában akkor fogja tudni, hogy hallgatom, ha a szemébe nézek és figyelek rá. De aztán eszembe jutott olyan szituáció, amikor beszélgetek valakivel, és azt éreztem, hogy valaki figyel, kihallgat minket. Akkor még csak nem is szemkontaktus kell. Ha tényleg hallgatod, ha tényleg figyeled, azt érezni fogja.

Harmadszor két hatéves gyerek közös játékának megfigyelése. Remekül eljátszik egymással két unokatestvér, több órája kisebb-nagyobb összezördülésekkel. Egyszercsak egy teljesen ártalmatlan szituációban az egyik valami fontosat akar a másik tudtára adni, aki viszont akkor épp valami egész más halaszthatatlan dologgal foglalatoskodik. De aztán fordul a kocka. És mi történik? Ha Te nem hallgatod meg, amit én akartam mondani, én sem hallgatom meg, amit Te akarsz nekem mondani. És elkezdenek egymással párhuzamosan kommunikálni és játszani. Semmi extra, nincs konfliktus, semmi gond. Csak azt veszem észre, hogy hirtelen a közös játszásból külön játszás lesz. Aztán 5 perc múlva újra “összetalálkoznak”. A konkrét helyzetben talán még jót is tesz, hogy kicsit magukban vannak, de érdekes megfigyelni, hogy a meg nem hallgatásból szinte automatikusan mi következik.

Ugyan a címben szereplő “hallgatás” történetes pont más hallgatást jelent, de talán a fenti három szösszenet is jól mutatja, hogy MEGhallgatni is arany…

Mi lenne, ha holnaptól többször hallgatnánk meg egymást? Mókára fel!