Relax

Nemrég egy coaching beszélgetésben arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy mikor vagyok relaxált állapotban.

Erősen elgondolkodtam. Az azt megelőző hetekben voltam síelni, így azzal a válasszal menekültem, hogy ott, amikor egyedül mentem el csúszni párat, a síliften ülve igazán relaxált voltam. Semmivel nem törődtem, teljesen ellazultnak éreztem magam.

Persze az igazi kérdésre ez nem válasz. Hogy a hétköznapjaimban mikor lazulok el. Mikor a reggeli fogmosás közben már az aznapi teendőkön jár az agyam, aztán Márkot viszem az oviba, de előtte még próbálom kihasználni azt a félórát, amíg együtt vagyunk otthon, reggelit készítek neki, segítek elkészülni vagy nagy sietve még játszom vele kicsit. Az autóban vagy dolgozom már fejben vagy telefonon vagy kihasználom az időt, hogy vezetés közben a dugóban elolvassak néhány napi hírt. A bankban egyik meetingről a másikra megyek, leginkább azzal zsonglőrködöm, hogy közben fel tudjak dolgozni minden egyéb levelet, feladatot és valahogy felkészült tudjak lenni ezeken a megbeszéléseken. Az ebédre általában az irodámban van idő, 10 perc alatt kanalazok be valamit, ezt arra tudom használni hogy újra ránézzek a neten a friss hírekre. A nap vége az irodában már könnyedebb – azaz már nincs meeting, feszülten illesztem be az utolsó félórába-órába-kétórába a maradék elvégzendő feladatokat. Hogy aztán sietve hazamenjek, és maxoljam ki a nap ébren töltött utolsó részét a családdal. Alkalmanként belefér egy-egy sport, ami persze egy harc az órával futás esetén, vagy az ellenféllel foci/kosár esetén. Relax? Ugyanmár.

Ez így panaszkodásnak hangzik. Pedig nem annak szánom, hanem egy tényszerű leírásnak, amit kisebb-nagyobb módosításokkal a környezetem többsége is leírhatna.

De kicsit ízlelegetve magamban az eredeti kérdést, rá kellett jönnöm, hogy a fentieknek SEMMI KÖZE AHHOZ, HOGY VALÓJÁBAN RELAXÁLT VAGYOK-E! Az igazi kérdés nem ez.

A Fifteen című posztban írtam tizenöt szabályról, ami a kapcsolatok hatékony menedzselésében segít. Ebből az egyik így szólt:

“Play your roles well – Játszd jól a szerepeid → Ebben már az a felismerés is megtetszett, hogy milyen sok szerepe is van egy embernek párhuzamosan. Én a férj, a családapa, a testvér, a főnök, a sporttárs, a kolléga, stb. Jó ha tudatosítod magadban, melyek a legfontosabb szerepeid, és időről időre átgondolod, hogy melyik szerepedben hogyan teljesítesz.”

Szerepet játszom. Ez olyan negatívan hangzik. Mintha a gondoskodó(nak szánt) családapa nem én volnék, hanem egy magamra erőletett szerep. Felveszem a jelmezt, betanulom a szerepet és játszom? Nyilván nem. De az említett beszélgetés mégis arra mutatott rá, hogy az ember (ez én vagyok, csak mennyivel könnyebb így leírni általános alannyal – ez majd egy másik poszt témája lesz…) folyton szerepekben van, és próbálja az adott szerepet a legjobban játszani. És ezért nem fér bele a lazítás. A Fifteen-ben említett konferencián erről a témáról egy színházi kritika analógiája hangzott el. Hogy gondold át, hogy melyik szereped kapcsán ki az, aki a kritikát írja időről időre. Ő mivel lenne elégedett és mit kell tenned, hogy ő jó kritikát írjon a szaksajtóban. Na, ebbe hogy fér bele a lazítás? Félreértés ne essék, itt valójában nem a külső elvárásokról van szó, hanem arról, hogy én szeretnék minden/minél több szerepben jól teljesíteni.

De miért?

A megfelelési vágy mögött nem meglepő módon a gyerekkorban berögzült normák állnak. Kvázi parancsok, amelyekhez kapcsolódóan gyermekkorban az az érzet kapcsolódott, hogy azok teljesítése esetén váltál elfogadottá, kaptál elismerést (vagy fordítva – azok elmaradása esetén dorgálást). Ezek a driverek, rejtett parancsok. Az alábbi öt:

1. Légy tökéletes!
2. Légy erős!/ Bírd ki!
3. Tégy erőfeszítéseket!
4. Szerezz örömet!
5. Siess!

Ezek mindenkinél más és más arányban jelentkeznek. Sőt az én megélésem szerint az egyes szerepek kapcsán is más driverek mozgathatnak. Kitöltöttem egy tesztet, az alapján bennem az első négy driver egyaránt túl (?) erős, az ötödik nem kifejezetten. Persze, hogy valamelyik rejtett parancsom megszólal folyton, bármelyik szerepemben is vagyok. Persze, hogy így sosem leszek relaxált. Olvastam egy cikket, abban lehet talán mégis megoldás.

Valamennyi driver-hez kapcsolódik egy “relax-üzenet”. Egy olyan felmentő gondolat, amellyel ha azonosítottad magadban, hogy általában vagy egy konkrét szituációban melyik rejtett parancs irányít, semlegesítheted a parancsot. Sorrendben a fentiekre “válaszul”:

1. Elég jó vagy így is!
2. Engedd meg magadnak, hogy érezz, és fejezd ki szabadon a vágyaidat!
3. Fejezd be amit elkezdtél, és aztán pihenj meg!
4. Szerezz örömet magadnak!
5. Adj magadnak időt és élvezd ki a pillanatot!

Van, hogy Téged is túlterhelnek a rejtett parancsaid?

Mi lenne, ha ilyenkor emlékeztetnéd magad a “relax-üzenetekre”? Mókára fel!