Lagom – se nem sok, se nem kevés

A napokban egy barátommal közösen mentünk el futni. 40 évesen vezeti a családi cégcsoportot, nem kis teherrel a vállán. Két kisgyerekükre próbál elég időt szánni, közben vadászni is jár, utazni is szeret, sportolni is igyekszik eljárni. Panaszkodik, hogy magas a vérnyomása, és megállapítjuk hogy alighanem kicsit le kellene lassítania a hétköznapokban. Mindezt péntek reggeli futás … Lagom – se nem sok, se nem kevés olvasásának folytatása

Örökség

Édesapánk augusztusban töltötte be nyolcvanadik életévét. Ennek jelentős részét az atlétikában töltötte. Versenyzőként, edzőként, vezetőedzőként, szakosztály-igazgatóként, később versenybíróként. Sportvezetőként kifejezetten sikeres karriert futott be, sikeres sportolókat nevelt, később az ország legeredményesebb atlétikai klubját vezette. Családilag elhatároztuk, hogy szervezünk neki egy olyan ünneplést, ahol egykori sporttársai, tanítványai, kollégái jönnek össze. Hatvan vendég jött el körülbelül. 35 … Örökség olvasásának folytatása

Sícipőben futni???

Futni trendi. Futni és futásról posztolni még trendibb. Én nem terveztem, de most egymásra talált három történet, így hármasban idekívánkoznak. 3×1/2 maraton P. egy kollégám. 50 éves. Reggelente kb egyszerre szoktunk beérni a bankba, de ő futva érkezik, heti négyszer. Nemrég beszélgettünk a futásról, épp csak belekezdtem a mondatba, hogy milyen nehezen fér bele nekem … Sícipőben futni??? olvasásának folytatása

Megalkuvás nélkül – Somló két tételben

„Más a helyzet a somlóival. Ez a magyar borok fejedelme. Ez a bor rábeszél. Ezt mondja: Élj! Ezt az egyetlen szót mondja, de olyan következetes erővel, mint a régi latin versek a nagy tanulságokat. Mit szívott össze ez a bor a napsütésben, évszázados illatokban! A föld sava és titkos ereje, a nap tüze, esős őszök … Megalkuvás nélkül – Somló két tételben olvasásának folytatása

Szilágyi Áron for president

Legutóbbi bejegyzésemben a tizenöt (Fifteen) "csodafegyver" egyike ez volt: Alázat mindenekelőtt. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar lesz témája újra egy posztomnak részben ez. Középvezetői csapatom számára szerveztem a múlt hétre egy vezetői napot. Erre egy külső előadót is elhívtam, több okból is Szilágyi Áronra esett a választásunk. Telitalálat. Ha egy szót kell kiemelnem Áronról, az … Szilágyi Áron for president olvasásának folytatása

Márk levelek – HATalmas lettem

Sziasztok,   Nem fogjátok elhinni, de már hatéves lettem. Nem volt semmi az elmúlt év, egy csomó minden történt és egy csomó mindent tanultam. A télen megtanultam például síelni. Már voltam pár évvel ezelőtt is, de az még nem volt az igazi. Ebben az idényben először Szilveszterkor voltunk Ausztriában, de sajnos egy kicsit megbetegedtem, és … Márk levelek – HATalmas lettem olvasásának folytatása

Fifteen

A múlt héten egy nívós konferencián, a World Business Forum-on vettem részt. Aktuális üzleti témák voltak innovációról, vezetésről, kulturális transzformációról, kreativitásról, érzelmi intelliganciáról, miegymás. Érdekes témák, jó előadók. A szakmai tartalom is megérne néhány sort, de ami miatt említésre méltónak gondolom a témát az éppen az a - valójában nem is meglepő - felismerés, hogy a vezetés … Fifteen olvasásának folytatása

Márk levelek – m5

2017.10.21. "Helló, Teljesült! Mármint az első ötéves terv! Ötéves lettem. Menő, mi? Kicsit régen írtam, tudom, bocs! Szégyellem magam, nincs igazán jó kifogásom. Ha valami rossz dolog történik, általában nagyra nyitott szemekkel azt mondom Anyáéknak, hogy “nem én voltam, de téééényleg!”, de ez most itt nem nagyon bevethető. Viszont egy csomó érdekes dolog történt. Elég … Márk levelek – m5 olvasásának folytatása

Hallgatni arany

Meghallgatni vagy meghallani? Melyik a tartalmasabb? Nyelvtanilag az utóbbi, a -gat, -get gyakorítóképző inkább gyengíti az ige jelentését (ld: olvas - olvasgat). De meghallgatni valakit többet jelent annál, mint meghallani amit mond.   Két szűk nap alatt háromszor találkoztam a meghallgatás jelentőségével. Először egy idézet: "A főnök, aki sosem hallgatja meg a kollégáit, előbb-utóbb olyan … Hallgatni arany olvasásának folytatása