Adventi átalakulás

FIGYELEM! A következő posztban a nyugalom megzavarására alkalmas gondolatok olvashatóak!  Nem kell megijedni, de ahogy megfogalmaztam, egy-egy eleme kicsit erősen hangzik. Nem píszí.

Szóval Advent. Várakozás. Az ember várja a Karácsonyt, fokozatosan kerül ünnepi hangulatba, ahogy gyúlnak sorra vasárnaponként a koszorún a gyertyák, nő bennünk a Szeretet Ünnepének hangereje. Változik az ember és a környezete, ahogy közeledik a “nagy nap”.

Az elmúlt években is hasonlóan zajlott, de most egy kicsit zaklatottabban telt nekem az adventi időszak. Most tűnt fel igazán, hogy alakulnak át a gondolatok, az emberek a környezetemben december folyamán.

Munkakörömből fakadóan november utolsó és december harmadik hete között szinte minden nap valamilyen karácsonyi vacsorán, fogadáson veszek részt. Az ügyfelek és üzleti partnerek, akik az egész év folyamán tárgyalópartnerek voltak, vagy rosszabb esetben csak nevek egy-egy előterjesztésen vagy panaszbejelentésen, hirtelen asztaltársasággá válnak, kedélyesen elbeszélgetünk. Két teljesen egyforma ember is egész mást jelenthet két nap eltéréssel.  Kedden este még egy kellemes beszélgetőpartner, csütörtökre – pusztán a saját fáradtságom miatt – biodíszlet, aki miatt később kerülök ágyba, aki miatt nem látom ma sem a családomat. Egy részük továbbalakul december 15. után céges karácsonyi képeslap vagy email alján szereplő aláírássá, esetleg repi-bor, repi-kreatívajándék melletti ajándékkisérővé. Aztán egyszercsak eltűnik, december huszonegy-kettő-három-négy után ők az esetek nagy részében köddé válnak. Átalakulás Nr 1.

Nem vagyok egyedül azzal, hogy a kollégáim társaságában szinte több időt töltök el év közben, mint a családommal. A fent említett karácsonyi vacsorák többségén kollégák is részt vesznek, néhány kifejezetten kollégákkal zajlik. Nem biztos, hogy mindenki így éli meg, én ez utóbbi alkalmakat szeretem. Sokat dolgozom, komoly elvárásokat támasztok a kollégáimmal szemben egész éven át. Ilyenkor végre el lehet lazulni, kicsit könnyedebben elmélkedni az elmúlt évről, a jövő évi feladatokról, kevésbé formális visszajelzéseket adni és kapni, beszélgetni. Aztán ők is tovább alakulnak. Az utolsó napokra a “kinek-hogy-fognak-telni-az-ünnepek” beszélgetések alanyaivá transzformálódnak. Végül egyszerű címzettekké válnak, akiknek patikamérlegen fogalmazom az évzáró, évértékelő emailt számokkal, eredményekkel, célkitűzésekkel és az elmaradhatatlan “mostantól pihenjetek és foglalkozzatok a családdal” frázissal. Átalakulás Nr 2.

Ha igazán őszinte vagyok magammal, akkor a családom (nem a szűk család, Eme és Márk, hanem mindenki más) egész évben olyan szerepben vannak, akiket már illene felhívni, meglátogatni. Persze töltünk együtt időt, de méltatlanul keveset. Ők szegények advent alatt eggyel még rosszabb szerepbe kerülnek. Egy-egy sor lesznek az ajándékozási listán. Elég minimálisan veszek részt évről évre az ajándék-vásárlásból, de így is Advent alatt legtöbbször úgy merülnek fel az egyes családtagok, hogy meg van-e az ötlet, sikerült-e megvenni, becsomagoltad-e már… Aztán eljön az ünnep és végre van alkalom néhány órát, esetleg napot ezen családtagok között tölteni. És akkor végre átalakulnak azzá, amik valójában: a biztos háttérré, a természetes közeggé, a jókedvű visszaemlékezéssé, a hangtalan összemosolygássá, az EGYÜTT-érzéssé. Átalakulás Nr 3.

Végül de nem utolsósorban a szűk család. Akikkel elvben az életemet, a hétköznapjaimat élem. Akikkel a gyakorlatban – ld pár bekezdéssel feljebb – az Advent alatt alig találkozom. Mégis, velük éli meg az ember az ünnepre hangolódás felemelő érzését. Furcsa dolog az adventi naptár, korábban úgy tekintettem rá, mint naponta egy darab csoki forrása, de ha most visszagondolok az elmúlt hetekre, az a néhány pillanat mikor bontottuk az adventi naptárakat, fokozatosan hozott közelebb az ünnephez. És így alakultak ők is át a hétköznapok családjából az ünnep családjává. És aztán eljön a Szenteste. Ott állunk a fa előtt egymás mellett. És akkorra átalakulnak. Eggyé válunk. Nem egy családdá, ott a fa alatt valahogy úgy érzem, egy emberré. Gondolom, nem helyes teológiai szempontból, de valahogy így képzelem a Szentháromságot. Mi pont hárman vagyunk, de nem éppen emiatt. Átalakulás Nr 4.

És ha mindenki más átalakult a környezetemben, vajon én kimaradhattam belőle? Én vajon hogyan alakultam át? Átalakulás Nr 5?

Sok karácsonyi írás szól arról, hogy milyen jó lenne egész évben megőrizni az ünnepi hangulatot, azt a hozzáállást, ahogy ilyenkor viszonyulunk környezetünkhöz. Ez irreális. Épp az teszi különlegessé az ünnepet, hogy más mint a hétköznapjaink. Márai szerint:

Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség.

De talán az nem túlzott elvárás, hogy észben tartsam egész évben, hogy ki mivé alakult az ünnep során, és ennek tudatában éljem a hétköznapjaimat velük. A bejglirecept, a karácsonyfatalp, az égősor és a csillagszóró csak legközelebb jövő Karácsonykor fog kelleni. De megőrizhetem, feleleveníthetem az átalakulás élményét addig jópárszor, és talán visszakaphatok az áhitatból és a föltétlenségből évközben is.

Mi lenne, ha ezt elvinnénk magunkkal az újévbe? Mókára fel!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s