Ki vagyok én?

Sebastian Vettel az idény végén visszavonul a Forma-1 versenyzéstől. "Óriási" hír. Meggyőződésem, hogy a Forma-1 sikerét az alapozta meg, hogy generációk használták alibinek egy vasárnap délutáni szunyókáláshoz a TV előtt. Kettőkor rajt, azt még pont megnézed a kiadós vasárnapi ebéd után, aztán szűk két óra körözés, monoton zümmögés, remek alvási lehetőség a kanapén. Engem sosem … Ki vagyok én? olvasásának folytatása

Gém, szett, meccs, tisztelet

"Én aztat kérem szépen mindenkitől, hogy tegeződjünk mindenkivel nyugodtan. Én a Tisztelendő Urat magázni fogom már mindég, mert én őtet sohasem tudnám tegezni, megmondom őszintén." - magyarázza István, kalotaszentkirályi szállásadónk a családi erdélyi kirándulásunk első estéjén a harmadik szilvapálinka után. Apósomat sok évvel ezelőttről ismerte már, a testvérgyülekezet kántoraként találkoztak néhányszor. Érződött a hangján, nem … Gém, szett, meccs, tisztelet olvasásának folytatása

Pistának maradni

Dr. Szabó István szülész-nőgyógyász, a pécsi egyeztem nyugalmazott professzora rokonunk. A napokban 80 éves lett, a hétvégén ünnepeltük. Pifu, a fia mondott egy szép köszöntőbeszédet, abban azt emelte ki, hogy doktori címeitől, országos szakmai hírnévétől függetlenül hogyan tudott édesapja mindvégig Pista maradni. Klasszikus intelem mindannyiunknak, nem szabad, hogy sikereink jelentősen megváltoztassanak minket. Nemrég egy rendezvényen … Pistának maradni olvasásának folytatása

Már megint egy Nagy Ő

"Három angol az élen, Cram mozog a leggyengébben..." 1986. Stuttgart, Férfi 800 méter síkfutás, döntő Nem találtam meg a Youtube-on (magyarul), de a mai napig emlékszem az atlétikai Európa Bajnokság legendás futódöntőjére, illetve annak kommentálására Gyulai Istvántól. 1. Coe 2. McKean 3. Cram. Így nőttünk fel. Rengeteg atlétikát néztünk. Sokszor élőben - Oh, az Edwin … Már megint egy Nagy Ő olvasásának folytatása

Újévi MECE

A MECE (angol, kiejtése: me-see) a "Mutually Exclusive, Collectively Exhaustive" (kölcsönösen kizárólagos, kollektíven kimerítő) rövidítése. Tanácsadóktól tanultam jópár éve. Annyit jelent, hogy egy lista minden pontjának kölcsönösen kizárónak kell lennie - nem lehetnek átfedések, és minden elemnek egymástól függetlennek, eltérőnek kell lennie. Örömteli, boldog, békés, sikerekben gazdag, bla-bla-bla... Tudok jobbat. Márk tanító nénije küldte az … Újévi MECE olvasásának folytatása

Nem jobb adni, mint kapni

Átvertek. Nekem azt tanították, hogy jobb adni, mint kapni. Nem igaz. Adni pont annyi, mint kapni. Ugyanis amikor adunk, akkor valójában kapunk. Legalábbis az alábbi imádság szerint: Mert amikor adunk, akkor kapunk...Ahol gyűlölet van, oda szeretetet viszek,ahol sérelem, oda megbocsájtást,ahol széthúzás, oda egyetértést,ahol tévedés, oda igazságot,ahol kétség, oda hitet,ahol kétségbeesés, oda reményt,ahol sötétség, oda világosságot,ahol … Nem jobb adni, mint kapni olvasásának folytatása

Ilyen nincs és mégis van!

Tavasszal gondolkodtunk, hogy milyen nyaralást tervezzünk az idénre és úgy döntöttünk, hogy egy lakóautós túra biztosan megoldható lesz függetlenül attól, hogyan alakul a vírus. Az egész egy kósza ötlettel indult. Ausztriai faházakat keresgéltem a neten, amikor találtam egy glampinget, ahol lakóautós képek is voltak fent. Márk azonnal nagyon lelkes lett, mind beleszerettünk az ötletbe, de … Ilyen nincs és mégis van! olvasásának folytatása

Menjünk szabadságra!

Múlt hétvégén kirándulni voltunk. Pákozd, Ingókövek. Nagyon szép túra a Velencei-dombságban, ajánlom mindenkinek. Már két órája túráztunk, mikor beértünk egy gyönyörű erdőbe. Fantasztikus őszi szinek, közel s távol senki rajtunk kívül, mindenhol falevelek a földön, érintetlen környezet. Márk egyszercsak azt mondja: "Olyan szabadnak érzem magam! Mint egy állat, aki végre kiszabadul az állatkertből, ahol addig … Menjünk szabadságra! olvasásának folytatása

Fontos, fontosabb, legfontosabb

A hétvégén teljesítettem a második maratonomat. Korábban írtam (itt), hogy a pandémia miatt az idén virtuális New York City Marathon-ra neveztem be. Tegnapra esett a nap, hogy teljesítettem. Azt írtam a fenti blogban, hogy "Most már nem is érdekel annyira az idő. De részese akarok lenni!" Ismertek, nem fogtok meglepődni, érdekelt az idő. Úgy indultam … Fontos, fontosabb, legfontosabb olvasásának folytatása