Nem hetvenhét. Tizennégy.
Jól esik, hogy még mindig olvastok. És Apa még mindig ír. Még vállal. Még vállalom.
Megint nagyon tartalmas év volt. Ficek év.
Tavaly írtam róla, hogy kutyánk lett. Nem sokkal a születésnapom előtt hoztuk haza, így akkor még épp csak az érkezéséről tudtam beszámolni. Most meg már több mint egy éves. Ficek. (Értsd: kedves, aranyos, különleges). Jó érzés nagytesónak lenni. Bigbro, így szólít. Minden reggel ő ébreszt. Szalad be a szobámba, ugrik fel az ágyamra és megnyalogat. Sétálni is elviszem, otthon is játszom vele, de a legjobban hozzábújni szeretek és ölelgetni, szeretgetni. Annyira ficek, nem?
Örülnék, ha Anya meg Apa az én korosztályom lennének. Jobban megértenék néha, amiket beszélek. De nem bánom, hogy “kicsit” öregebbek. Így például van olyan barátjuk, aki már hatvan éves lett. Én nem tudtam, hogy hatvannál az ember barátai is ajándékot kapnak. Itt ugyanis az volt, hogy tizenheten elutaztunk Thaiföld-re megünnepelni Bölit. Decemberben. Vitorlázni. Csupa áldozat az élet, mi? Hát ez egy fantasztikus élmény volt. Voltunk buddhista templomokban, SUP-oztunk kis barlangban, felfedeztünk Mangrove-erdőt, megnéztük a James Bond-sziklát, sznorkeleztünk, és még egy elefánt-rezervátumot is meglátogattunk. Még az sem zavart meg, hogy egy fertőzést elkaptam, kellett kórházba is menni, és másfél napra kicsekkoltam a hajóról. Legalább van okom visszamenni bepótolni azt a két napot. Isten Éltessen, Böli!
Volt az idén is sok síelés, és mind minden évben, most is írok róla. Nem annyira közismert, de mielőtt a FIFA bevezette a foci VB-n a kötelező hidratációs szünetet, Chopok-on tesztetlték a koncepciót. Így Apának és a haveroknak is kellett tartani a csúszások között egy Hütté-ben. De ez csak tizennyolc év felett kötelező, úgyhogy – és az igazi nagy hír – most voltam először úgy, hogy egyedül csúsztam és felvonóztam. Elég nagyfiúnak éreztem magam. Menő.
2026-ban azért sok szomorúság is ért. Idén elvesztettem mindkét nagypapámat. Mindkettő egészen váratlanul történt. Mindkettejük szive állt meg. Tudom, hogy azért, mert annyira szerették a családjukat, és engem is. Papó, Nagypapa, Isten Veletek! Hiányoztok!
A nyaram idén is elég intenzíven telt. Már májusban elutaztunk egy hosszú hétvégére a sorrentói félszigetre. Anyáék elvittek egy hotelbe, ahol 19 évvel ezelőtt kettesben voltak. Romantikus. Különleges élmény volt, hogy a hotel séfje megtanított minket pizzát sütni. Nápolyi stílus. Ha jól emlékszem, 2 percet kell a pizzának a sütőben lennie. Nem értem, hogy amikor itthonra rendelünk, hogyan telik mégis sokszor egy órába.
Voltam több táborban is a nyáron. Az első egy médiatábor volt, az RTL-ben. Nagyon megszerettem a dolgot. Csomó mindent tanultunk a tévézés világából, kellett egy kisfilmet készíteni. Médiatörténeti jelentőségű tettet is véghez vittem. A fesztiválozás világáról készítettük a filmünket, én meg gondoltam egyet, és ismeretlenül ráírtam Beton Hofi-ra az Instán (nyuggereknek mondom, ez nem az a Hofi), aki válaszolt, leegyeztettük és két nappal később videóinterjút adott nekünk. Nem gyenge, Tesó! Aztán volt vitorlástábor is. Most két hét is, amiből az egyik Ádival, az unokatesómmal együtt. Ők most hazaköltöztek egy időre Malagáról, megtanítottam neki, hogy kell egy igazi, a magyar tengeren vitorlázni. Ezt is nagyon szerettem. Végül a gyülekezettel is voltam táborban, ahol a többi konfirmációra készülővel együtt voltam, Anyáék nem is jöttek. Jó haverjaim lettek az ifisek. Nem hiányoztak az “öregek”.
Na jó, azért az igazi nyaralás velük volt. Lakóautózás megint. Dél-Franciaország, egy kis olaszországi kitérővel. Lago de Iseo – Chamonix – Lac de Annecy – St. Tropez – Menton – Monaco – Lago di Garda. Ficek is jött velünk, neki ez volt élete első lakóautózása. Nekem már a sokadik. Chamonix csodaszép volt, még a Mont Blanc-ra is felmásztunk. Mármint majdnem. Majdnem másztunk, igazából felvonó vitt és majdnem oda, mert csak a szemközti csúcsra. Ami 3800 méter felett van ugyan, de még így is 1 kilométerrel lejjebb, mint a Mont Blanc. Augusztusban havas csúcsok között, elég felejthetelen élmény volt. Különösen, mert valószínűleg a magaslat miatt kicsit rosszul lettem fent. A másik legnagyobb élmény Monte Carlo volt, ahol pályarekordot mentünk. A csúcsot eddig Lewis Hamilton tartotta 1:12.909-cel. Mi 1:10-en belül körbeértünk. Ráadásul gyalog. Mondjuk ő percben, mi órában, de ez részletkérdés. Nagy F1 rajongó lettem, ahogy már tavaly is írtam (voltam a Hungaroringen megint, Isaac Hadjar-ral is találkoztam újra), szóval ez a monaco-i kör igazán különleges volt. Ficek nem bírta a nagy melegben, ő Anyával a box-ban töltötte az időt, amíg mi Apával körbesétáltuk a pályát.
Aztán még Monzába is elmentünk pár nappal később, szóval egy hónap alatt három pályára is eljutottam. Ilyen ez a száguldó cirkusz.
Aztán eljött a szeptember. Nyolcadikos lettem. Nehéz félév vár most rám, készülök a felvételire. Majd jövőre beszámolok, hogy sikerült. Stay tuned! Már csak egy évet kell várni.
Szokás szerint egy hármas fotóval zárok, Ez Európa tetején készült. Nem őszinte a mosolyom…
Ölellek Titeket!
M
Mókára fel!
〈Ez a levél a Márk levelei sorozat része. Kicsit más mint a többi poszt, de itt a helye!〉
