Gém, szett, meccs, tisztelet

“Én aztat kérem szépen mindenkitől, hogy tegeződjünk mindenkivel nyugodtan. Én a Tisztelendő Urat magázni fogom már mindég, mert én őtet sohasem tudnám tegezni, megmondom őszintén.” – magyarázza István, kalotaszentkirályi szállásadónk a családi erdélyi kirándulásunk első estéjén a harmadik szilvapálinka után. Apósomat sok évvel ezelőttről ismerte már, a testvérgyülekezet kántoraként találkoztak néhányszor. Érződött a hangján, nem csak a megszólítás – Tisztelendő Úr – miatt, a tisztelet.

Pár nappal később a Békás-szorosnál sétáltunk egyet. Mentünk ott a patak partján az autóút szélén, felettünk a többszáz méter magas sziklák. Valahogy olyan tiszteletet parancsoló ott a természet, hogy azonnal felerősödött bennem emberi esendőségünk érzése.

Én ezeket a sziklákat nem tudnám tegezni.

Tiszteletet éreztem. Ahogy a székely kántor fenti mondatai is mutatják, a tisztelet sokszor együtt jár egy alacsonyabb-rendűség érzéssel, amitől viszont elbizonytalanodtam. Kevesebb lettem én azáltal, hogy arra vezetett az utam? Vagy csak azzal kell szembesülnöm, hogy amit korában gondoltam (magamról), az itt más dimenzióba kerül? Aztán eszembe jutott az – egyik – szokásos mantrám. Az alázat. Alá-zat. A szó önmagában kifejez valami alárendeltséget. De valahogy az én megélésem más. Nem érzem magam gyengébbnek általa, nem érzem magam alacsonyabb rendűnek. Épp ellenkezőleg, ahogy felerősödik bennem az alázat, úgy nő meg a magabiztosságom, hogy helyem van, hogy hol van a helyem a világban. Akár a békás-szorosi sziklákhoz képest. Ha képes vagyok elfogadni saját esendőségemet, sebezhetőségemet, gyengeségeimet, akkor tudok megállni egyenes gerinccel a felém magasodó hatalmasok (sziklák vagy mások) előtt.

Humility is not thinking less of yourself, but thinking of yourself less.

Az alázat nem az, hogy kevesebbnek gondoljuk magunkat, hanem hogy kevesebbet gondolunk magunkra.

C.S. Lewis

Kevés a tisztelet a világban.

Felteszem magamnak a kérdést, hogy nem azért-e, mert nem vagyunk készek elég alázatosak lenni, nem félünk-e szembesíteni magunkat hibáinkkal, emiatt nem tudjuk tisztelni magunkat és ezek hiányában nem merünk tiszteletet mutatni mások iránt sem.

Ha ezen túllépünk, akkor van esély a kölcsönös tiszteletre. Szép idea. Nem egész egy hetet töltöttünk Erdélyben. Meglátogattunk számtalan magyar gyökerű helyszínt, találkoztunk és beszélgettünk magyarul sok székely emberrel, elmentünk az ezeréves magyar határig, megnéztünk Mátyás király szülőházát, stb. Hazafelé Márkkal beszélgettünk a magyar-román viszonyról. Elmondta, hogy őt az zavarta például, hogy Kolozsváron minden ház fel volt lobogózva román zászlóval (nem volt semmi ünnep, helyi ismerőseink azt mondták, ott mindig ez van). Ebből ő azt vette le, hogy nem tisztelik a mi, illetve főként az ott élő magyarok érzékenységét. Ugyanakkor amikor a határt átlépve odafelé az első benzinkútra belépve magyarul köszöntem a benzinkutasnak és kértem autópálya-matricát, románul válaszolt és hanghordozásából pontosan tudtam, hogy őt meg az zavarja, hogy az ő országában miért veszem természetesnek, hogy ő magyar és/vagy beszél magyarul. Értem, hogy neki ez önmagában tiszteletlenség. Nem akarom megfejteni sem a két ország kapcsolatának történelmi konfliktusait, sem a néplélek rejtelmeit, de talán ez a két példa is jól mutatja, hogy milyen nehéz megtalálni az utat a kölcsönös tisztelethez.

Néztem a hétvégén a wimbledoni döntőt. A végén, a díjkiosztónál a előbb a döntő vesztese mond beszédet és méltatja a bajnokot, majd a győztes kapja meg a trófeát, és mond pár bíztató szót a a legyőzöttnek. Formalitás, persze. De mégis rendre árad az egymás iránti tisztelet a megfogalmazásokból. Miért lehet ezt így a teniszpályán? Az egyik pillanatban még ő az ellenfeled, akit le kell győznöd. Akinek a gyenge pontjait kell keresned. Akiről tudod, hogy a Te gyenge pontjaidat keresi. Meg akarod semmisíteni. Lélektanilag is küzdesz vele. Fizikailag is fölé kell kerülnöd. Vagy Te nyersz, vagy ő. Élet vagy halál.

Aztán gém, szett, meccs, tisztelet.

Mi lenne, ha tanulnánk a teniszezőktől? Mókára fel!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s