T.U.É.K.

T, mint tökéletes? Nem, semmiképp! Egy ismerősöm újévi köszöntése úgy szólt, “Elég jó új évet kívánok!”. Frappáns szerintem. Irreális a tökéletest hajszolnunk, a mai világban talán még nagyobb kihívás megtalálni, hogy mikor lesz valami “elég jó”. T, mint tiszetességes? Na, ez már jöhetne, de azért nem ez a legfontosabb jókívánságom. A tavalyi évben 99 évesen … T.U.É.K. olvasásának folytatása

Nem mindenáron nyerni

Elég eredményorientált vagyok. Versenyző alkat. Relatíve. “Megértem, hogy az emberek mindenképpen győztest akarnak látni, ez a sport része. […] Meggyőződésem, hogy nincs szükség a mindenáron nyerni akarásra ahhoz, hogy valaki bajnoki mentalitással rendelkezzen.” Nyilatkozta a női rúdugrás egyik (!) győztese a budapesti atlétikai világbajnokságon. Történt ugyanis, hogy két rudugró is pontosan ugyanolyan eredményt ért el. … Nem mindenáron nyerni olvasásának folytatása

Legszebb öröm

Milák Kristóf Tokióban fantasztikus fölénnyel, olimpiai csúccsal nyerte a 200 méteres pillangóúszás döntőjét. Ennek már két és fél éve. Idén Milák Kristóf mással került a hírekbe, várhatóan nem indul a következő olimpián, a vele kapcsolatos nyilatkozatok borzolták a sportkedvelők idegeit. De véletlenül sem ezért hozom ide. Hanem az öröme miatt. Így “örült” Kristóf az olimpiai … Legszebb öröm olvasásának folytatása

Na látod?!

Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted. Albert Schweitzer Veres András püspököt hallgattam néhány hete, szolgálathiányos világról beszélt. Szolgálathiányos világról, ami az ő olvasatában szeretethiányos világot is jelent. A szolgálatot, mások szolgálatát méltatta. A felelősségvállalást, az áldozatot, a … Na látod?! olvasásának folytatása

Az ajándék ló szempontjai

Nagy lelkesedéssel figyelem Galambos Márton, a Forbes főszerkesztőjének munkáját. Tíz éve jelenik meg a magazin, hónapról hónapra motiváló sztorikkal, érdekes listákkal és tartalmas beszélgetésekkel. Tíz éve kezdem az olvasást Marci kéthasábos írásaival, ami egyszerre egy remek összefoglaló az újság tartalmáról, ad egy kis betekintést a szerkesztőség mindennapjaiba és reflektál az aktuális közéleti témákra. Évente több … Az ajándék ló szempontjai olvasásának folytatása

Vitorlázás 4K-ban

Írtam már itt egyszer vitorlásversenyről, amelyen (szinte) évről évre részt veszek. Jó kis versenyek, komoly sportélmény, nagy bulik, köszönet érte Horváth Sanyinak és a Seapromo Regatta összes szervezőjének. Az a poszt néhány általam felfedezett analógiáról szólt, ami a vitorlázás és a hétköznapok között fellelhető. Az idén is hasonló gondoilataim támadtak, most kimondottan a sikerrecept kapcsán. … Vitorlázás 4K-ban olvasásának folytatása

Hatással vagy rám

Novemberben tíz éves lesz a magyar Forbes magazin. Az induláskor sokak véleménye az volt, nem lesz hosszúéletű az újság. Mert nincs itthon annyi Forbes-sztori, hogy sok éven át megtöltse a lapot. Állandó olvasójuk vagyok, alaposan rácáfoltak a szkeptikusokra. Ez értelemszerűen dícséri a szerkesztőség munkáját, de én nem őket szeretném magasztalni. Hanem a sztorik szereplőit. Úgy … Hatással vagy rám olvasásának folytatása

Sportiskola-kezdés

A sportipar el akarja majd Veletek hitetni, hogy Nektek élspotolóvá kell válnotok, de tudnotok kell, hogy a munkával, amit Ti itt elvégeztek, nem csak, nem elsősorban sportolók, hanem jobb tanulók, később jobb munkavállalók, majd vezetők, vállalkozók, sőt jobb EMBEREK lesztek. Egy ex-sportoló kolléganőm üzenete ez egy röpicsapat lánytagjainak, akiket coach-ol. Vele beszélgettem arról, hogy mit … Sportiskola-kezdés olvasásának folytatása

Rajtad múlik

Az új belépőink számára készítettünk a bankban pár éve egy videós bemutatkozó anyagot, aminek az elején én köszöntöttem az új kollégákat. Egy rövid videót kellett készítenem. Gondolkodtam, hogy mi legyen az üzenete. Csapó, indul: “Abban hiszek, hogy az életben 90%, vagy talán még több, a hozzáálláson és a gondolkodásmdon múlik” - kezdtem a mottómmal, biztos … Rajtad múlik olvasásának folytatása