Elég eredményorientált vagyok. Versenyző alkat. Relatíve.
“Megértem, hogy az emberek mindenképpen győztest akarnak látni, ez a sport része. […] Meggyőződésem, hogy nincs szükség a mindenáron nyerni akarásra ahhoz, hogy valaki bajnoki mentalitással rendelkezzen.”
Nyilatkozta a női rúdugrás egyik (!) győztese a budapesti atlétikai világbajnpokságon. Történt ugyanis, hogy két rudugró is pontosan ugyanolyan eredményt ért el. Nem csak abban, hogy mi volt a legnagyobb magasság, amit átugrottak, de abban is, hogy a korábbi magasságokon hányszor hibáztak. Döntetlen. A szabályok szerint ilyenkor felkínálják nekik a választás lehetőségét, hogy szétugrással döntik el a győztes személyét (egyre csökkentik a magasságot, és aki előbb ront, az lesz a második), vagy mindketten elfogadják a megosztott aranyérmet. Ők az utóbbi mellett döntöttek. Döntésüket a nemzetközi sportsajtóban nem is visszafogott ellenérzés fogadta.
Nem értem.
Én is szeretek győzni. De nehezemre esik elképzelni, hogy mennyire kell kompetitívnek lenni ahhoz, hogy az ember megkockáztasson egy világbajnoki címet azért, hogy egyedül legyen világbajnok és ne álljon mellette más a dobogó legfelső fokán.
Aki amúgy nehezményez egy ilyen döntést, nincs tisztában azzal, hogy a sportban a versenytársak között milyen kapcsolat alakul ki sokszor. Megkockáztatom, hogy még nagyobb örömöt is jelent megosztani a sikert ilyen módon mással. De ez a sport, az atlétika sajátja.
Az (üzleti) élet nagyon kompetitív. Vannak az (üzleti) életben zéróösszegű játszmák. Amiben én csak akkor nyerhetek, ha a másik veszít. De igaz lenne, hogy minden verseny ilyen? És ha ilyen is, akkor is az ellenfelem megsemmísitése a cél? A verseny biztosan harcról szól?
2023. egy nagysikerű filmje az Air – Harc a legendáért című sport/üzleti film. A Nike felemelkedéséről szól, ahogy megtalálja és megszerzi magának Michael Jordant. Nagyon tetszett, ajánlom. Nem csak sportkedvelőknek. Megjelenik benne Phil Knights és a Nike tíz alapelve:
A Nike fantasztikus márka.
Phil Knight legendás vezető.
Néhány pontjával teljesen egyetértek.
És van több, amelyet nem vitatok, hogy hozzásegíthetnek egy ilyen sikeres üzlethez, de nagyon-nagyon szeretném hinni, hogy nem csak ez az útja van az üzleti sikernek. (Egy pontjáról már írtam itt röviden)
Abban biztos vagyok (és nem csak a Nike példája miatt), hogy a fenti tíz pontot követve sikeres lehetsz.
A kérdés számomra az, hogy ezek közül egyet, kettőt, vagy többet kifejezetten elkerülve lehetsz-e sikeres.
Mi lenne, ha kicsit kiegészíteném, árnyalnám, megkérdőjelezném?
1) IGEN, az üzlet folyton változik. Alkalmazkodj!
2) NEM, én nem támadok. Hiszek a win-win-ben.
3) IGEN, feszegesd a szabályokat, harcolj a törvénnyel. DE hozzátenném, maradj tisztességes!
4) NEM, itt kicserélnék egy szót. Nem harc. Helyette inkáb élvezet. Legalább annyira az élvezetről szól, mint az üzletről. This is as much about joy as about business.
5) NEM, az elsőt pont máshogy gondolom: Feltételezz jót! Assume good! A többivel egyetértek. De ez az egy hatalmas különbség. Talán a legnagyobb mind közül.
6) IGEN, élj a természettel! (Én így fordítottam magamnak. Vagy ez mást akar jelenteni? A helyes megfejtők jelentkezését várjuk a szerkesztőségben)
7) IGEN, IGEN, IGEN. Nagy szervezetben dolgozom, persze hogy ez nagyon tetszik.
8) Ezt nem biztos, hogy jól értem. Például veszélyes a személyes ambíció? Ha más irányba mutat, mint a cég hosszú távú üzleti érdeke, akkor IGEN. Amúgy miért? NEM! Vagy ismerni a gyengeségeinket veszélyes? NEM, felismerni őket nem az! SŐT, még elfogadni őket, az SEM. Nem törődni velük, nem próbálni változtatni rajtuk, na az IGEN, veszélyes.
9) Sajnos IGEN. Nem lesz könnyű.
10) NEM, ha az én értelmezésem szerinti helyes dolgokat csináljuk, NEM fogunk automatikusan rengeteg pénzt csinálni. Mert nem támadunk, stb. Ez a különbség.
Én sosem fogok Nike szintű céget építeni vagy vezetni. Hogy jövök egyáltalán ahhoz, hogy megkérdőjelezzem a fentieket? Nem vagyok túl visszafogott, kompromisszumkerülő, talán idealista a kiegészítéseimmel? Egy nagybank soktízmilliárdos bevételt hozó üzleti területét vezetem, évről évre szép sikereket elérve. Valamilyen szintig tehát biztos működik a Nike-nál “kicsit” árnyaltabb megközelítés is. De felmerülhet a kérdés, mit hagyok, mit hagyunk az asztalon? Talán sosem tudjuk meg.
Egy biztos, én nem fogok szétugrást választani, örömmel állok valamely versenytársammal együtt a dobogó tetején. Mindenáron nyerni akarás nélkül is bajnokká lehet válni. Meggyőződésem, hogy mentálisan egészségesebb bajnokká. Jót feltételezve, nem támadva, stb.
Mi lenne, ha így versenyeznénk? Mókára fel?
milenneha 