Egy sportpszichológus és egy olimpiai bajnok vizilabdázó kerekasztal-beszélgetését hallgattam a napokban. Előbbi meglepő leegyszerűsítéssel kezdi a gondolatmenetét: tapasztalata szerint az igazán sikeres sportolókat (és menedzsereket) az különbözteti meg a többitől, hogy egy kudarcot, vereséget, nehézséget követően 1-5-10 perc vagy félóra múlva képes-e teljesen feldolgozni, elfelejteni azt. Teljesen. Ez egyrészt nagyon evidensen hangzik, másrészt hogy mennyire nem az, arra két teniszes példa. A Borg-McEnroe film a híres páros versengését dolgozza fel, pár éve láttam. Kicsit hollywood-i (bár valójában nem az), de azt elég hitelesen mutatja be, hogy Borg hogyan tudatosítja magában minden meccsen, minden labdamenet után, hogy gondolatait sőt a benne lévő indulatokat a következő labdára koncentrálja. Egy Borg. Nem egy megye harmadosztályú játékos, hanem egy korosztályos zseni. Vagy egy aktuálisabb: előző posztomban elemeztem Roger Federer egy meccs utáni nyilatkozatát. Ebben arra válaszolva, hogy hogy sikerült a hét meccslabdát megfordítania, ő is “elszólta magát”, hogy abban bízott, hogy ha egy-két meccslabdát sikerrel hárít, ellenfele fejében már rossz gondolatok jelenhetnek meg. A teniszben valóban könnyen tetten érhető egy-egy hiba gyors feldolgozása, vagy fel nem dolgozása a játékosoknál.
Kicsit áltlánosabban is igaz, hogy a kudarcok kezelése nagyon nehéz minden szervezet, csapat, ország számára. Van egy vizilabdás mondás: az aranyra egy ország fog emlékezni, az ezüstre csak a nagymamád. Nem szeretem az ilyen sztereotipákat, de való igaz, hogy mi, magyarok kb így kezeljük a “kudarcot”. Ha hibáztál, vesztes vagy. Nemrég zárult a férfi kézilabda Európa Bajnokság. A magyar válogatott egy erősen megfiatalított csapattal vágott neki a tornának. Szép győzelmeket arattak, első helyen jutottak tovább a csoportból. Utána kicsit elfogyott a lendület és végül nem sikerült a bravúr, az olimpiai selejtező kiharcolása, de nagyon szép eredményt ért el a csapat. Sokat beszéltek róla szakemberek, hogy mi lehetett a csapat titka. Szakmai elemzésbe nem mennék bele, de egy momentumot mindenképp kiemelnék. Az egyik meccsen a tv-s szakkomentátor az első félidőben kritizálta az addig sokat dícsért edzőket, hogy nem cseréltek eleget, pedig néhány játékosnak nem igazán ment a játék. A félidőben meg is kérdezték a szövetségi kapitányt, aki elmondta, hogy tudatosan nem változtatott néhány elrontott lövés vagy passz után, mert nem akarja a játékosokból kiölni a kezdeményezőkézséget, a felelősségvállalást. És ha három rossz lövés után lecserél valakit, lehet, hogy az adott meccsen a cseréje jobban teljesít, de hosszú távon rossz hatást ér el az egyénnél és így az egész csapatnál. Bravó! (ld még a A sebezhetőség ereje)
És hogy a hétközapi életben is milyen hátránya van, ha bizonyos sérelmeket, nehézségeket nem tudsz idővel elengedni, arra pár példa. A bankban, ahol dolgozom sok kollégámnak nálam hosszabb tapasztalata van, 15-20-25 éve dolgoznak ott. Átéltek már sok mindent. Nekem nehéz volt hozzászokni, hogy amikor én egy-egy helyzetben a megoldást kerestem, sokan idéztek fel a múltból olyan alkalmat, ami ráhúzható volt a konkrét helyzetre és valami balul sült el. Több évvel ezelőtti példa, ami legtöbbször indokolatlanul korlátozza be az emberek gondolkodását. Vagy egy nagyon régi emlékem. Bátyám első felesége sok évvel ezelőtt mondta egyszer sértődötten nekem, “Balázs, ez már a második dolog ma, amivel rövid időn belül megbántasz. Az elsőre már nem emlékszem, de nagyon zavart.” Talán plasztikusan mutatja, hogy egy-egy indokolatlanul hordozott sérelem milyen “nevetséges” hátrányt tud jelenteni.
Tudományos neve: reziliencia. A pszichológia ma már a legfontosabb vezetői kompetenciák között említi. Nem nehéz belátni, hogy vezetőként még inkább igaz, hogy minél kevésbé tudod kezelni a különböző krízishelyzeteket, annál kevésbé tudod fenntartani csapatod motivációját.
Szóval: vállalj felelősséget, ne félj a kudarctól! Ha hibázol vagy sérelem is ér, ne aggódj, felejts el teljesen és nézz Csak előre! És segíts a környezetednek is így működni!
Mi lenne, ha te sem cserélnéd le a hibázó kézilabdásaidat? Mókára fel!
milenneha 