Szívváros

Minden újdonsült szülőnek ajánlom figyelmébe Kardos-Horváth János Földlakó című számát. Márk nemsokára hatéves lesz, a megszületése előtti és azt követő pár hónapban nálunk a slágerlista élén töretlenül ez a szám állt. (Aztán később letaszította a Micimackó, Halász Jutka néni, később Gryllus Vilmos bácsi és legújabban a Hungária , de ezt talán hagyjuk…). Nemrég egy céges programunkon vezetői tehetségeknek tartottam előadást, vagyis inkább beszélgettem velük. Sok minden között meséltem Márkról is, és hozzá kapcsolódóan azt kérdezte egy kollégám, hogy mit tartok a legfontosabb dolognak, amit meg akarok neki tanítani. Hirtelen a Földlakó egy sora jutott eszembe: „Egyél, igyál, játsszál jó sokat/ Élj vidáman, szeress másokat!”

Nem biztos, hogy 30 év múlva is ez lesz vagy lenne a leghasznosabb jótanács, de erre az időszakra szerintem megteszi.

A múlt hetet a nagyszülőknél töltötte. Egyik este Facetime-on beszéltünk vele, és büszkén mutatta, hogy milyen leveleket írt nekünk.

–         Négy levelet írtam. Az első levél ez: „Drága Anya és Apa! Jó reggelt!” – ezt még reggel írtam.

–         Aranyos vagy, köszönjük! – válaszoljuk összemosolyogva

–         Nézzétek, ez a második

És mutat egy – mellesleg nem valami szép – szívbe rajzolva egy M egy E és egy B betűt. Aranyos.

–         A harmadikban ez van: „Drága Anya és Apa! Nagyon szeretlek Titeket! Márk”

–         Mi is nagyon szeretünk Téged!

–         Végül nézzétek a negyediket! Az egy rajz. Tudjátok mi? Egy szívváros.

–         ???

–         Nézzétek! Van egy ház, aminek minden ablaka szív alakú. Van fent az égen a Napocska, és a sugarai szív formájúak. Van fa, aminek a lombja szívalakú és egy bokor, aminek a levelei szívből vannak. Vannak felhők is, amik kicsit úgy néznek ki mint a szörnyek, de azokban is szívek vannak.

 

Na, erre nincsenek szavak.

„Élj vidáman, szeress másokat!”

Mi lenne, ha elutaznánk holnap Szívvárosba? Jöttök? Mókára fel!

Szívváros” bejegyzéshez 6 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Gáspár Anita bejegyzéshez Kilépés a válaszból