Verzióváltás

Márk elsőosztályos bizonyítványosztásakor tanítónője az alábbi szavakkal értékelte az évet: Márk, aki mindent teljesít. Sőt, mindent túlteljesít Márk rettentő büszke volt. Én majdnem elsírtam magam. Nem örömömben. Abban a pillanatban hasított belém a tudat, hogy milyen nagy terhet is jelenthetnek a (ki sem mondott) elvárások, a minta, amit látnak a gyerekek. Készült rólam pár éve … Verzióváltás olvasásának folytatása

10teletem!

Sziasztok, itt a Márk levelek jubileumi kiadása. Tízéves lettem. Mozgalmas év volt megint. Mint az előző levelemből tudhatjátok, eléggé fociőrült lettem. Nem akarom túldimenzionálni a szerepemet, de amióta szurkolok a magyar válogatottnak, sokkal jobban megy nekik. Persze, a játékosok is jók, meg a szövetségi kapitány is OK, de azért az én statisztikám eléggé magáért beszél. … 10teletem! olvasásának folytatása

Nem jobb adni, mint kapni

Átvertek. Nekem azt tanították, hogy jobb adni, mint kapni. Nem igaz. Adni pont annyi, mint kapni. Ugyanis amikor adunk, akkor valójában kapunk. Legalábbis az alábbi imádság szerint: Mert amikor adunk, akkor kapunk...Ahol gyűlölet van, oda szeretetet viszek,ahol sérelem, oda megbocsájtást,ahol széthúzás, oda egyetértést,ahol tévedés, oda igazságot,ahol kétség, oda hitet,ahol kétségbeesés, oda reményt,ahol sötétség, oda világosságot,ahol … Nem jobb adni, mint kapni olvasásának folytatása

Nekem nyolc

Sziasztok, megint egy évvel öregebb lettem (és bölcsebb is talán). Ez is egy elég tartalmas év volt. Nem sokkal az előző szülinapom után elutaztunk Párizsba. Hááát, ez csudajó hely. Hivatalosan Anya születésnapját ünnepeltük ott hármasban, de azért én sem jártam rosszul. Még Disneylandben is voltunk. Szinte végig esett az eső, de így is olyan fantasztikus … Nekem nyolc olvasásának folytatása

Megérkezés

Egy Karácsonyi köszöntőben hallottam: Advent első vasárnapja az elindulás, Karácsony a megérkezés. Megérkezni jó. Hazaérkezni. Minden alkalommal mikor - akár párnapos - utazásból hazaérünk, Eme azzal lép be a lakásba, hogy fennhangon azt mondja: "mindenütt jó, de legjobb itthon!". Ha fárasztó úton vagyunk túl (és az adventi út sokunknak valószínűleg igen fárasztó), jól esik belépni az … Megérkezés olvasásának folytatása

Márk levelek – HetedHÉT

Sziasztok,   Beálltam a sorba: hét pettyes katica, hétfejű sárkány, hét törpe, hétpecsétes titok, hétéves Márk. Szokás szerint küldöm az éves összefoglalót. Spoiler: a végefelé suliba megyek Megint jó kis év volt. Az év azzal kezdődött, hogy költözködtünk. Már megint. Eddig a tizenkettedik kerületben laktunk, most meg a másodikban. Ez komoly előrelépés. Nem akarok maximalistának … Márk levelek – HetedHÉT olvasásának folytatása

Vissza a gyökerekhez

Nem tudom, az átlaghoz képest mennyire vagyok érzelgős fajta. Jobb romantikus filmeken elérzékenyülök néha, itt a blogon is beszámoltam már két alkalomról, amikor elsírtam magam. Mindkettő a futáshoz kapcsolódott. A harmadik is. Márk iskolakezdése kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy az eddigi óvodai különórák helyett újragondoljuk, hogy milyen foglalkozásra íratjuk be. Függetlenül attól, hogy milyen … Vissza a gyökerekhez olvasásának folytatása

Apa, kezdőőőődik!

Márk ma iskolás lett. A Baár-Madas Református Általános Iskolába jár holnaptól, ma volt az évnyitó. Felemelő élmény volt. Szólhatna ez a poszt arról, hogy micsoda mérföldkő ez egy hat/hétéves gyerek életében, hogy milyen büszkeség és izgalom ez nekünk, szülőknek. Vagy hogy mennyi minden fog megváltozni az életünkben, esetleg hogy milyen kritikus dolog az iskolaválasztás és … Apa, kezdőőőődik! olvasásának folytatása

Félek

"Félek a Naptól, és félek a Holdtól, Félek a rossztól, és félek a jótól, Félek a sorstól, a csillagoktól, És félek, félek önmagamtól." (Pál Utcai Fiúk - Félek) Márk nagyon sokszor mondja, hogy fél. Van egy kis tériszonya, fél ha magasan van valahol. Ha sötét van a szobájában, nem mer bemenni és azt mondja, fél. … Félek olvasásának folytatása