Adva van egy kényes ügy. Fucsovics Márton és Babos Tímea, két a közelmúltban világszínvonalra lépett hazai teniszező és a Magyar Tenisz Szövetség közti konfliktus. Az egész egy Facebook poszttal indult, néhány üzenetváltás a nyilvánoság előtt, személyes konfliktusok a háttérben, milliókkal dobálózás, minimális szakmai érvelés, fröcskölődő kommentek a közösségi médiában, félinformációk, sértődések, csapkodások, a városi legenda szerint még a politika is közbelép.
Eddig amolyan magyaros történet.
És akkor egyszer csak azt olvasom:
“A Magyar Tenisz Szövetség fontosnak tartja, hogy élsportolóit a jövőben is támogathassa további sikereik eléréséhez, illetve a sportágban az építő, nyugodt szakmai munka tovább folytatódhasson. Ennek érdekében felkérte az Országos Mediációs Egyesületet a Fucsovics Márton és Babos Tímea által felvetett kérdések tisztázásában való közreműködésre. A szövetség azt várja a folyamattól, hogy pontosítsák a felek a felvetett kérdéseket és így arra megnyugtató válaszokat és megoldásokat találjanak. Nyilvánvaló, hogy a közösségi média és a sajtó felületein történő nyilatkozatok nem rendezik az ügyet.”
Heuréka!
Van remény.
Mint sportrajongó, kifejezetten szurkolok, hogy rendeződjön az ügy, hogy a Davis kupa csapatunkban ott legyen Fucso, hogy tüske nélkül szurkolhassunk azért, hogy feljebb kerüljön a világranglistán, és hogy neki is csak a következő nagy meccseire kelljen koncentrálni. De nem emiatt örülök igazán. Hanem mert a magyar közéletben ritkán tapasztalunk olyat, hogy egy ügy így vegyen kedvező fordulatot. A hagyományos megoldások, amikkel többnyire találkozunk:
1) MUTYI – Ahogy Balczó fogalmazott a 70-es években (nincs új a Nap alatt), „Ha te elhiszed nekem amit én hazudok, én is elhiszem neked, amit te hazudsz!” Vagyis a végén találnak a felek valami olyan közös érdeket, ami segít nekik feledtetni az alapkonfliktust, valahogy mondvacsinált módon lezárják és az élet megy tovább mintha mi sem történt volna.
2) ERŐ – A népszerű szólás szalonképesebb verziója szerint: az erősebb kutya gyakorolja a szerelmet. Ha a felek nincsenek egy súlycsoportban, az erősebb egyszerűen bedarálja a másikat, függetlenül attól, hogy a vitában kinek van a valóságban igaza. Ennek speciális vállfaja, hogy nem is erő kell hozzá, hanem csak hangerő. Aki hangosabban mondja, annak lesz vagy legalábbis annak adnak igazat.
3) KETTŐS LELÉPTETÉS – Sok sportágban még működik is, hogy ha az ellenfelem nem nyer, akkor én nem veszíthetek. Itt csak annyi a cél, hogy vitapartneremet hiteltelenítsem, hisz akkor ő nem győzhet felettem. Igaz, hogy a valóságban ez sokszor egyik félnek sem kedvező kimenetet hoz, bizonyos sportágakban kettős leléptetést, a való életben csak a közös ügy kudarcát, de ezt nem mindig könnyű a vita hevében felismerni.
4) SZŐNYEG – A mindennapjainkban talán a leggyakoribb konfliktuskezelési (illetve nemkezelési) megoldás, szőnyeg alá söpörni a kisebb-nagyobb konfliktusokat. Nem megérteni, nem megoldani, csak elfelejteni, vagy legalább elodázni.
Nem ismerem elég jól a konkrét ügyet, eszemben sincs arról állást foglalni. És nem állítom sem azt, hogy a mediáció a legjobb megoldás általában, sem azt hogy a konkrét ügy jó kimenettel zárulna a mediációval, csak abbéli örömömet akartam lejegyezni, hogy a fentieken kívül is létezik megoldás a konfliktusok kezelésére.
Eddig a poszt eredeti verziója.
Aztán egy nappal később megjelenik a válasz, az én fordításomban a következő tartalommal: Nem adom oda a homokozó lapátomat és különben is az én apukám erősebb!
Mi a tanulság? Széllel szemben nem lehet?
De biztos, hogy el kell fogadni, hogy ha a szélirányt a tömeg és megszokás határozza meg? Ha nem tetszik a szélirány, a legjobb ha behúzódunk egy szélvédett helyre?
Vagy a közélet szélirányát befolyásolhatjuk, ha nagy levegőt veszünk és elkezdünk egy másik irányba fújni?
Mi lenne ha, vennénk egy nagy levegőt? Mókára fel!
milenneha 