FIGYELEM! A következő posztban a nyugalom megzavarására alkalmas gondolatok olvashatóak! Nem kell megijedni, de ahogy megfogalmaztam, egy-egy eleme kicsit erősen hangzik. Nem píszí. Szóval Advent. Várakozás. Az ember várja a Karácsonyt, fokozatosan kerül ünnepi hangulatba, ahogy gyúlnak sorra vasárnaponként a koszorún a gyertyák, nő bennünk a Szeretet Ünnepének hangereje. Változik az ember és a környezete, … Adventi átalakulás olvasásának folytatása
Címke: család
Örökség
Édesapánk augusztusban töltötte be nyolcvanadik életévét. Ennek jelentős részét az atlétikában töltötte. Versenyzőként, edzőként, vezetőedzőként, szakosztály-igazgatóként, később versenybíróként. Sportvezetőként kifejezetten sikeres karriert futott be, sikeres sportolókat nevelt, később az ország legeredményesebb atlétikai klubját vezette. Családilag elhatároztuk, hogy szervezünk neki egy olyan ünneplést, ahol egykori sporttársai, tanítványai, kollégái jönnek össze. Hatvan vendég jött el körülbelül. 35 … Örökség olvasásának folytatása
Márk levelek – HATalmas lettem
Sziasztok, Nem fogjátok elhinni, de már hatéves lettem. Nem volt semmi az elmúlt év, egy csomó minden történt és egy csomó mindent tanultam. A télen megtanultam például síelni. Már voltam pár évvel ezelőtt is, de az még nem volt az igazi. Ebben az idényben először Szilveszterkor voltunk Ausztriában, de sajnos egy kicsit megbetegedtem, és … Márk levelek – HATalmas lettem olvasásának folytatása
Márk levelek – M4
2016.10.18 "Sziasztok, Mindenki jól van? Hiányoztam egy kicsit? Ti is nekem! Rengeteg az elmesélni valóm. Nem is tudom, hol kezdjem. Kezdem a hétvégével. Négyéves lettem. Mondom, NÉGYÉVES! Nem semmi, mi? Már nagyon vártam. Tudom, hogy nem szép dolog, de elsősorban az ajándékok miatt. Apa azt szokta mondani, hogy jobb adni mint kapni. Na jó, akkor … Márk levelek – M4 olvasásának folytatása
Márk levelek – Hárem?
2015.11.08. "Sziasztok, Milyen az élet Felétek? Itt minden szuper! Most lettem hárem éves. Lehet, hogy kicsit élénk a fantáziám, de többet vártam ettől. Szép ajándékokat kaptam Anyáéktól meg az egész családtól, de azt hittem, hogy mostantól egy hárem fog körülvenni. Átverés. Na jó, nem panaszkodom, azért egy csomó jó dolog volt a szülinapomon, a … Márk levelek – Hárem? olvasásának folytatása
Szívváros
Minden újdonsült szülőnek ajánlom figyelmébe Kardos-Horváth János Földlakó című számát. Márk nemsokára hatéves lesz, a megszületése előtti és azt követő pár hónapban nálunk a slágerlista élén töretlenül ez a szám állt. (Aztán később letaszította a Micimackó, Halász Jutka néni, később Gryllus Vilmos bácsi és legújabban a Hungária , de ezt talán hagyjuk...). Nemrég egy céges … Szívváros olvasásának folytatása

