Már megint egy Nagy Ő

“Három angol az élen, Cram mozog a leggyengébben…”

1986. Stuttgart, Férfi 800 méter síkfutás, döntő

Nem találtam meg a Youtube-on (magyarul), de a mai napig emlékszem az atlétikai Európa Bajnokság legendás futódöntőjére, illetve annak kommentálására Gyulai Istvántól. 1. Coe 2. McKean 3. Cram.

Így nőttünk fel. Rengeteg atlétikát néztünk. Sokszor élőben – Oh, az Edwin Moses autogramom a Budapest Nagydíjról vagy az az ütemes taps Szalma Lacinak, meg Bakosi Bélának a fedettpályás EB-n a BS-ben (gy.k. Budapest Sportcsarnok)! És elég sokszor tévén. Utóbbi szinte egész gyerekkorunkban Gyulai Istvánnal. Aki nem véletlenül lett legenda, és etalon a szakmában.

Minden sportot szerettünk. És űztünk is sokat. Amikor és ahol lehetett. Ha otthon voltunk, teniszlabdával fociztunk a lakásban, vagy az előszoba padlóján úszást mímelve “vízi”-labdáztunk. De nem kellett hozzá társ, egyedül is hatalmas gombfocimeccseket tudtam például játszani. A családi legendárium szerint olyan lelkesedéssel közvetítettem a gyerekszobában a saját gombfocimeccsemet, hogy a lakás másik végében dolgozó vízvezeték-szerelő megkérdezte a szüleimet, hogy “Zsúr van? Hány gyerek van odabent?”. Aztán nem én lettem kommentátor.

Hanem Gé. A bátyám.

Azaz Szabó Gábor, Eurosport. Plusz www.eurosport.hu egy ideje.

Plusz holnaptól www.atletika.tv is.

Ez utóbbit a Facebook oldalán így harangozta be:

“Mindenkinek van néhány dolog az életében, amit meg kell csinálnia, nekem azt hiszem ez volt az.”

Van egy öcsénk. Nekünk Zsolti, sokaknak Tschöppy. Az ő Nagy Ő-jéről írtam itt egy posztot körülbelül egy éve (A Nagy Ő). Abban Zsolti szívügyéről írtam. Egy “egy apró ötlet, ami nem az agyadból, hanem a szíved mélyéről indul”. Deja vu, mondhatom.

Én olyan büszke vagyok a testvéreimre!

Mondjuk emiatt nem írtam volna posztot. Sőt azért sem, hogy a hatalmas milenneha olvasótáborban reklámozzam az új médiumot.

De nekem üzent valamit egymás mellett a két Nagy Ő, az atletika.tv és a #savethebackstage. A szívügy tematikán túl találtam még egy közös pontot.

Összeköt. Olvasom az FB-n a kommenteket a bejelentés alatt. Rengeteg (általam) ismert volt atléta lelkes válasza, megosztása, buzdítása. Lehet a bátyámat, mint kommentátort, sőt biztosan mint embert is nem szeretni. Felteszem, hogy a támogatók, lájkolók, feliratkozók sem mind szeretik. De szembetűnő, hogy milyen gyorsan, milyen könnyen össze tud rántani egy közösséget egy jó ügy. Egy szívügy. És ma, amikor olyan könnyű ilyen vagy olyan okból rivalizálni, széthúzni, ellenkezni, megosztani embereket, különösen jó látni, hogy nem is olyan bonyolult összekötni sem. A titok? Az egyéni, parciális érdekekkel szemben egy közösség javát szolgálja az ügy anélkül, hogy kimondva vagy kimondatlanul bárkinek ártana. Ezzel így könnyű azonosulni, nem? Találni ilyet nehezebb? Meglehet. De érdemes.

Jó ezt megélni. Jó ezt tudatosítani. Jó neki örülni. De állj! Lehet tenni is érte.

Mert hiszen “mindenkinek van néhány dolog az életében, amit meg kell csinálnia“.

Mindenkinek. Nekem is. Neked is.

Néhány dolog. Vagy legalább egy.

Meg kell csinálnia. Kötelező. Felelősség.

Mi lenne, ha megkeresnéd és megcsinálnád? Mókára fel!

Ja, Gé! Sok sikert!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s