Sziasztok,
megint egy évvel öregebb lettem (és bölcsebb is talán). Ez is egy elég tartalmas év volt.
Nem sokkal az előző szülinapom után elutaztunk Párizsba. Hááát, ez csudajó hely. Hivatalosan Anya születésnapját ünnepeltük ott hármasban, de azért én sem jártam rosszul. Még Disneylandben is voltunk. Szinte végig esett az eső, de így is olyan fantasztikus élmény volt, hogy nem is tudom, mit meséljek róla. Katicával és Fekete Macskával sajnos nem találkoztunk, pedig készültem én is a szupererőmmel. A kedvencem az volt, hogy emeletes hop-on-hop-off busszal bejártuk a várost, és arról fényképezgettem egy csomó érdekes dolgot. Kaptam ugyanis egy nagyon érdekes fényképezőgépet az útra. Érdekes volt, mert nem lehetett vele telefonálni. Aztán nem lehet látni, hogy hogy sikerült egy-egy fotó, Apa azt magyarázta, hogy elő kell hívni. Hívtam én többször, de nem jött egyáltalán. És végül csak 36 képet lehetett csinálni az egész utazás alatt. Mivaaaan? Hol vagyunk? Az őskorban? Még jó hogy nem barlangrajzot kellett készíteni az Eiffel-toronyról.
Egy időben rákattantam a bűvészkedésre. Pár trükköt megtanultam. Na, figyeljetek, távgondolatolvasás:
Gondolj egy háromjegyű számra, amiben nincs két egyforma számjegy!
Fordítsd meg a számejegyeit!
Vond ki a két számot egymásból (a nagyobból a kisebbet)!
Ha kétszámjegyű a végeredmény, szorozd meg tízzel! Ha nem, ezt ugord át!
Most ennek a számnak is fordítsd meg a számjegyeit!
Add össze ezt a két számot!
Mennyi a végeredmény?
Várj, megmondom: 1089
Na?
A Karácsony tavaly is nagyon emlékezetes volt. Kaptam egy Nintendo videójátékot. Abban játszottam Tokyo2020 olimpiát és annyira jó voltam benne, hogy nyertem egy csomó aranyérmet. Gondolom emiatt döntöttek úgy, hogy az igazi olimpiát meg sem rendezik. Biztos megijedtek, hogy ott is mindent én nyerek. Az olimpiában és más játékokban is Super Marioval és az ő barátaival lehet játszani. Mario hatalmas kedvencem lett. Szerencsére nem vízvezetéket kell szerelni, hanem mindenféle izgalmas világokat felfedezni. A Mario es Márk név nagyon hasonlít egymásra! Ez nem lehet véletlen. Annyira megszerettem, hogy az ő jelmezében ünnepeltem a születésnapomat!
Volt az idén is pár síelés. A kedvencem megint az ovis síelés volt. Igaz, már nem vagyok Babolygós, de így is elmehetettem a haverokkal. Jó volt kicsit a nagyfiút játszani… Most Joci volt az edzőm, és már fekete pályán is lementünk. Mondjuk az is fehér volt, valami félreértés miatt. Gondolom, az osztrákok nem tudnak magyarul. Mondom, FE-KE-TEEEE!
Nem sokkal utána meg jött, amire senki nem számított. A koronavírus meg a karantén. Erről nehéz írni, mert még mindig tart. Csak most a második hullám. Mármint nem az én hullám. Na jó, ez buta vicc. Szóval mint tudjátok, az utolsó három hónapot az iskolából távoktatásban töltöttük. Ami egyáltalán nem volt táv, sőt a lehető legközelebb volt, hiszen itthon voltunk. Én már az első héten megmondtam Anyának, hogy én ezt sokkal jobban szeretem mint az iskolai tanulást. “Mert nekem van a legjobb tanárom, akit még meg is lehet ölelni!” Réka néni és Juli néni is aranyosak, de Anyához képest a fasorban sincsenek!
Sok nagyon izgalmas dolgot csináltunk az itthoni tanulás alatt. Rengeteget kézügyeskedtünk Anyával a hivatalos órákon túl is, Apa tartott fociedzéseket nekem, meg tornaórákon szavakat tornáztunk. Ami így elég furcsán hangzik, azt jelenti , hogy minden betűhöz tartozik egy tornagyakorlat. Vicces, de elég nehéz. Eltornáztam azt, hogy MEGSZENTSÉGTELENÍTHETETLENSÉGESKEDÉSEITEKÉRT. Vezettem egy karanténnaplót, minden napról három jó dolgot felírtam. Tervezem bőrkötésben kiadni, előjegyzést felveszek rá. Kitaláltunk egy nagyon vicces Biciklis Barangolás Budapesten nevű projektet és a kedvencem az volt, amikor Anyával festményeket másoltunk le. Mármint hogy én voltam a festmények tárgya. Legközelebb a Louvre-ban megnézem magam.
Megkaptam az első bizonyítványomat. Elég jól sikerült, Anya és Apa nagyon büszkék rá. Négy tárgyból is kaptam dicséretet. Az írás-olvasás és ének-zenét Anyának, a testnevelést és matekot Apának ajánlom. Megdolgoztak érte. De főleg Anya. Tantestületi dicséretet is kaptunk, bár azt nem is igazán értem, mit jelent. A tanítónéni azt mondta rám, hogy én minden teljesítek, sőt mindent túlteljesítek. Ez alighanem azt jelenti, hogy maximalista vagyok. Lehet, de szerintem nem eléggé. 🙂
Mivel a vírus miatt sok fesztivál meg koncert elmaradt, ezért úgy döntöttünk, hogy támogatjuk valamelyik magyar zenekart. A KFT-re gondoltunk, csak miattuk az idén Balatoni nyárra esett a választásunk. Tudjátok: “a nyaralás messze szál, sok emlék visszajár, hányszor elmúlt már, de újra vár a balatoni nyáááár”. Voltunk a Botanica-ban, ami nem a Balatonnál van, de azon kívül ott voltunk egy csomót. A szokásos Dörgicse mellett most Balatonlelle és Balatonszárszó is volt. Utóbbi helyen egy vízparti házban laktunk, ami csússzuper volt. Ott voltak az uncsitesóim is. És egyáltalán nem volt uncsi. Balatonoztunk sokat, sátrat vertünk a kertben, NERF-eztünk a ház körül, horgásztunk is (mivel engedélyünk nem volt, ezért direkt nem fogtunk semmit) meg más izgalmas dolgok is voltak. Lelle is nagyon jó volt, ott Benciéknél voltunk pár napot, menő kis helyük van, és a kedvencem, hogy majdnem minden nap palacsintát ehettem ebédre. Hatot. Per nap.
Aztán elkezdődött a második osztály. Kicsit féltem, hogy kétszer olyan nehéz lesz mint az első, de egyelőre nem vészes. Jó volt ennyi idő után újra látni az osztálytársakat, de ha úgy alakul, hogy idén is lesz otthoni iskola, én nem leszek szomorú. De ne legyen! Szerencsére a környezetünket egyelőre elkerülte a koronavírus. Remélem, hogy így is marad. Én minden szupererőmet latba vetem, hogy messzire elriasszam a vírust! Vigyázzatok Ti is Magatokra! #sztéjszéf
Végül egy kedvenc képem a mi mosolygós családunkról. Ilyen vidám a mi életünk:
Puszi, egy év múlva jelentkezem!
m
Mókára fel!
〈 Ez a levél a Márk levelei sorozat része. Kicsit más mint a többi poszt, de itt a helye!〉
milenneha 