Fontos, fontosabb, legfontosabb

A hétvégén teljesítettem a második maratonomat. Korábban írtam (itt), hogy a pandémia miatt az idén virtuális New York City Marathon-ra neveztem be. Tegnapra esett a nap, hogy teljesítettem. Azt írtam a fenti blogban, hogy "Most már nem is érdekel annyira az idő. De részese akarok lenni!" Ismertek, nem fogtok meglepődni, érdekelt az idő. Úgy indultam … Fontos, fontosabb, legfontosabb olvasásának folytatása

Döntés

Tamás barátom hegyet mászik. Komoly hegyeket. Facebook-on követtem eddigi túráit, átlagember számára értelmezhetetlen magasságú hegyeket mászott már meg. Nagyra becsülöm. Nemrég indult útnak Argentínába, hogy megmássza a 6962 méter magas Aconcaugát.   Tegnap osztotta meg a történetét róla. Nem ért el a csúcsra. Leírása szerint ezen a hegyen a veszélyekre tekintettel orvosi vizsgálatoknak vetik alá … Döntés olvasásának folytatása

Örökség

Édesapánk augusztusban töltötte be nyolcvanadik életévét. Ennek jelentős részét az atlétikában töltötte. Versenyzőként, edzőként, vezetőedzőként, szakosztály-igazgatóként, később versenybíróként. Sportvezetőként kifejezetten sikeres karriert futott be, sikeres sportolókat nevelt, később az ország legeredményesebb atlétikai klubját vezette. Családilag elhatároztuk, hogy szervezünk neki egy olyan ünneplést, ahol egykori sporttársai, tanítványai, kollégái jönnek össze. Hatvan vendég jött el körülbelül. 35 … Örökség olvasásának folytatása

FARÖNKÖK

Családunk elmúlt két hónapját eléggé meghatározta, hogy június közepén találtak egy manager szűrésen felmerült gyanú miatti vizsgálaton egy rosszindulatú daganatot a pajzsmirigyemben, nyaki nyirokcsomó áttéttel. Az orvosi részében nem mélyednék el, szerencsére azóta már ki is vették (köszönet Dr. Lévay Bernadettnek, Dr. Boér Andrásnak és az Országos Onkológiai Intézetnek), és túl vagyok egy izotóp kezelésen … FARÖNKÖK olvasásának folytatása