Teen-ager lettem

ThirTEEN. Unokatesómtól tanultam, hogy innen jön a tinédzser szó. Ez az első …teen. Most már hivatalosan is az lettem. Navégre. Nem tudom, hány ilyen levelet olvashattok még tőlem, kezd egy kicsit cringe lenni az apám. (X-eseknek: most má’ elég ciki a fater; bummereknek: az Édesapám által írtak egyre kellemetlenebbé válnak számomra). Szóval tizenhárom. Ha az … Teen-ager lettem olvasásának folytatása

Jo’anna gimme hope

Szakállas vicc: A halak úszóversenyt rendeznek. A kardhal ér be először a célba. A reményhal meg utóljára. Egy gazdasági-politikai elemzővel folytatott beszélgetést hallgattam a minap. Azt kérdezték tőle, hogy megalapozottaknak tartja-e azokat a reményeket, hogy 2025-ben eljön Európában és Magyarországon a gazdasági fellendülés. “A remény mint olyan irracionális, én azzal nem tudok mit kezdeni.” Idén … Jo’anna gimme hope olvasásának folytatása

Piszkos tizenkettő

Tiszta jó érzés. Tizenkettő lettem. Piszkosul jól érzem magam, Tizenkettő lettem. Így is jó, úgy is jó. Mégis a piszkosból csináltak filmet. Úgyhogy hagyom ezt a címet. Megint mozgalmas évem volt, most is van miről beszámolni. Az idei évem legnagyobb élménye kicsit meglepő módon egy Apával közös éneklés. Egy Soho Party számot énekeltünk. Azt se … Piszkos tizenkettő olvasásának folytatása

Múltból hozott sérelmeink

Imre Bence 21 éves kézilabdázó, a magyar válogatott legfiatalabb játékosa. A múlt héten, Tatabányán, az olimpiai selejtező torna utolsó mérközésén Portugália ellen kilenc lővésből kilenc gólt szerzett, a meccs emberének választották, hatalmas része volt a szoros, háromgólos győzelmünkben és abban, hogy a csapat 12 év után kijutott a párizsi olimpiára. Néhány poszttal ezelőtt a női … Múltból hozott sérelmeink olvasásának folytatása

Már megint egy Nagy Ő

"Három angol az élen, Cram mozog a leggyengébben..." 1986. Stuttgart, Férfi 800 méter síkfutás, döntő Nem találtam meg a Youtube-on (magyarul), de a mai napig emlékszem az atlétikai Európa Bajnokság legendás futódöntőjére, illetve annak kommentálására Gyulai Istvántól. 1. Coe 2. McKean 3. Cram. Így nőttünk fel. Rengeteg atlétikát néztünk. Sokszor élőben - Oh, az Edwin … Már megint egy Nagy Ő olvasásának folytatása

Nem jobb adni, mint kapni

Átvertek. Nekem azt tanították, hogy jobb adni, mint kapni. Nem igaz. Adni pont annyi, mint kapni. Ugyanis amikor adunk, akkor valójában kapunk. Legalábbis az alábbi imádság szerint: Mert amikor adunk, akkor kapunk...Ahol gyűlölet van, oda szeretetet viszek,ahol sérelem, oda megbocsájtást,ahol széthúzás, oda egyetértést,ahol tévedés, oda igazságot,ahol kétség, oda hitet,ahol kétségbeesés, oda reményt,ahol sötétség, oda világosságot,ahol … Nem jobb adni, mint kapni olvasásának folytatása

Menjünk szabadságra!

Múlt hétvégén kirándulni voltunk. Pákozd, Ingókövek. Nagyon szép túra a Velencei-dombságban, ajánlom mindenkinek. Már két órája túráztunk, mikor beértünk egy gyönyörű erdőbe. Fantasztikus őszi szinek, közel s távol senki rajtunk kívül, mindenhol falevelek a földön, érintetlen környezet. Márk egyszercsak azt mondja: "Olyan szabadnak érzem magam! Mint egy állat, aki végre kiszabadul az állatkertből, ahol addig … Menjünk szabadságra! olvasásának folytatása

Fontos, fontosabb, legfontosabb

A hétvégén teljesítettem a második maratonomat. Korábban írtam (itt), hogy a pandémia miatt az idén virtuális New York City Marathon-ra neveztem be. Tegnapra esett a nap, hogy teljesítettem. Azt írtam a fenti blogban, hogy "Most már nem is érdekel annyira az idő. De részese akarok lenni!" Ismertek, nem fogtok meglepődni, érdekelt az idő. Úgy indultam … Fontos, fontosabb, legfontosabb olvasásának folytatása