Nyaralni voltunk tavaly egy baráti társasággal. Márk mellett egy vele nagyjából egykorú lány, a többiek felnőttek. Akárhogy próbálkoztunk, viszonylag ritkán sikerült őket közös játékra vagy szórakozásra bírni, mindketten inkább magukban vagy a szüleikkel voltak.
Egyik este kis játékba kezdtünk

A játék nem bonyolult, egy-egy kérdést tartalmazó kártya, amire alapesetben aki kihúzza, válaszol. Mi szabadabban játszottuk, csak beszélgetni, mesélni kezdtünk az adott kérdésről. Akinek eszébe jutott valami, elmondta. Mi, felnőttek is jobban megismertük egymást, de a két kiskamasz teljesen megnyílt. Éjfél után is még ment, hogy “csak még egy kört, Apa!”. Eme gyakran viszi ezt ifjúsági csoportba jégtörőnek, csapatépítőnek. Önismeretre sem rossz.
Most találomra kihúztam három kártyát az itthoni játékból:
Min tudsz nagyon sokat aggódni?
Hogy reagálsz, ha egy idegen megdícsér?
Miben/kiben csalódtál a legnagyobbat?
Szerintem érdekes, ha magunknak megválaszoljuk őket.
Jobban megismerjük magunkat. Ha másokkal játszunk, jobban megismerjük a másik embert.
Embert.
Na, ezért írok most.
Egy versenytársunk a pénzügyi tudatosság jegyében készített egy kiadást, ami 80 kártyát tartalmaz pénzügyi tervezés témában. Menő, de azért nem reklámoznám. Ami miatt idehozom, az egy LinkedIn-en indított lánckihívás. A vezérigazgatójuk kapta az első kérdést, és ment körbe, más pénzügyi szereplők és banki vezetők között.
“Töltsük meg a Linkedin-t valódi kérdésekkel és válaszokkal!”
Változó mélységű válaszok érkeztek, De biztosan mélyebbek, tartalmasabbak, mint általában.
Ránk fér. Sokan szídják a platformot. Hogy a tartalom többsége egyszerű önfényezés – itt fogok előadni, ott szerepeltem, ilyen-olyan sikereket értem el. Az élet csodás, én szupersikeres vagyok, süt a Nap, öröm nálunk dolgozni. Na jó, azért nem minden poszt ilyen. Rengeteg az életbölcsességbe bújtatott reklám is. Bemutatkozás, egy képzelt problémafelvetés, egy kérdés a poszt végén, hogy jöjjenek a kommentek, azt tolja az algoritmus. Nem akarok igazságtalan lenni. Azért van más is. Vezetői gondolatok, élettapasztalatok. Elgondolkodtató történetek, inspiráló tartalmak. Nem mondom, hogy nem ismerhető fel, ezek egy része az AI terméke, de örüljünk a néhány valós értéknek is, amit itt találunk. Népszerű téma (különösen, ha a LinkedIn-ről kattintottál a posztra), hogy milyen kevés az igazi tartalom. Bezzeg ez. Ugye?
A posztom nem (csak) a LinkedIn-ről szól. Általában a felszínről. Ahol szükségeszerűen tartózkodunk életünk nagy részében. Kevés az idő, kevés az interakció, kevés a felület. Könnyű ugyan a környezetre, a világ felgyorsulására fogni, de érdemes a saját házunk táján is sepregetni. Én például szomorúan állapítottam meg magamról nemrég, hogy a kíváncsiságom is csökken, lecsökkent az emberek iránt. Ez most tűnt fel igazán, mikor a bankban feladat átadás-átvétel kapcsán beszéltünk egy kollégámmal. Rákérdeztem, hogy mit érdemes tudni a legfontosabb kollégákról és egyéb stakeholderekről. Olyan mélységű, tűpontos leírásokat kaptam, hogy önkéntelenül is azon kezdtem gondolkodni én ismerem-e ilyen mélyen azokat, akikkel én dolgozom. Figyelek-e ennyire rájuk? Kíváncsi vagyok-e eléggé?
És ha én az is vagyok, az emberek, a környezetem elég nyitott és őszinte-e, hogy megismerhessem őket. Főleg a vezetők. Akik fontosak, fontosabbak annál, mintsem a saját emberi oldalukkal foglalkozzanak. Professzionálisnak és sebezhetetlennek kell (?) mutatni magukat, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Szerintem nem. Épp embernek kell mutassák magukat, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Hogy bizonyítsák, lehet hozzájuk kapcsolódni. Anélkül ugyanis nehéz követni. Mint ha a vonat mozdonyához nem kapcsolnánk oda a kocsikat. Lehet szuper modern, technikailag tökéletes, kitűnően karbantartott a mozdony. Ha a kocsik nem kapcsolódnak hozzá, az utasok az állomáson ragadnak.
Van még egy fontos elem. A kapcsoldóás kölcsönös dolog. Olyan környezetet kell teremteni, amiben mások is őszintén kitárulkozhatnak, elmondhatják hibáikat, dilemmáikat. Ahol ventillálhatnak, panaszkodhatnak. Tanácsot kérhetnek és visszajelzést adhatnak. Ahol nem csak feladatlista, negyedéves terv és KPI-ok léteznek. Hanem érzések is.
Fontos visszajelzést kaptam a minap a bankban:
jó EMBER vagy
Nem jó bankár. Nem jó vezető. Jó EMBER.
A körvonal abban segít, hogy megmutathasd milyen ember vagy. Ha akarod. És mered.
Mi lenne, ha megmutatnád? Mókára fel?