Idén is meghirdette Álljon megy novellára című pályázatát a JcDecaux, Tavaly jelentkeztem először, írtam is róla itt. Azt is megírtam, hogy biztos pályázok a következő évben is. Pályáztam is. A lenti írással. Idén sem jutottam be a döntőbe. De megint nagyon élveztem. T. Zsűri, jövök jövőre is!
A nyertes novella:

Az én írásom nem megy a villamosmegállókba. Marad a milenneha-n
Mi lenne, ha elolvasnád? Mókára fel!
—
Igen, séf
Három éve erre a hírre várt. Pontosabban már nyolc éve. Ezért tűrt olyan sokat Milánóban, a Tre Angeliben. Carlo Dutto kíméletlen volt, így tudott három Michelin-csillagot nyerni. Simone mellette lett igazi séf. Öt éven át hajtott, figyelt, tanult, hogy majd egyszer talán ő is…
Ezért költözött Sorrentóba. Bevállalta a távolságot a családtól. Felesége, Federica sikeres divattervezőként nem akart elköltözni. Rebecca, a lányuk már harmadikos volt a suliban. Ők maradnak. Háromhetente mindössze egy hosszú hétvége együtt – ennyi áldozatot a csillag megér.
A Hotel Ambasciatori jó nevű szálloda volt, lélegzetelállító kilátással a sorrentói-öbölre. Arthur Mitchell 2018-ban járt itt először, az ötvenedik születésnapját ünnepelte Európában. Ausztráliában, egy hajógyártó cég tulajdonosaként lett milliárdos. Beleszeretett Dél-Olaszországba, Sorrentóba és az Ambasciatoriba. A COVID után tudta megvenni a hotelt a Trento-örökösöktől.
Egy dolgon akart csak változtatni. Az addigi tradicionális olasz konyha helyett egy modernebb, fúziós éttermet képzelt el. Milánóban járt egy ilyen helyen, annak a szakácsát akarta. Dutto kimozdíthatatlan volt, de a tehetséges sous-séf, Simone Calloni örömmel ugrott ki a fényre, kész volt a kihívásra.
– Igen, séf! – Volt a válasz mindenre, amit a séf kért. Így ment ez a Tre Angeliben, és így ment itt, a Buonvicinóban is.
– Ma nem hibázhatunk!
A Michelin-ellenőrök elvben inkognitóban érkeznek. Az éttermek mégis tudják, mikor és ki az, akin élet és halál – vagy talán annál is több –, a Michelin-csillag múlik. Május 25-én ragyogó napsütés volt, az angol vendégnek a nyolcas asztalt adták. Innen volt a legszebb kilátás a kikötőre, és a távolban Nápolyra. A koreográfia pontosan megtervezve: a desszertet, a Segreto del Vesuvio-t akkor tálalják, amikor a nap lebukik a Vezúv mögött a horizonton. Giccses, de hátha egy-két pontot pluszban megér.
– Emlékszel, tavaly hol hibáztunk? Elcseszted a rizottót!
– Igen, séf!
– Idén tudsz hiba nélkül dolgozni?
– Igen, séf!
Mariangela szerelmes volt Simone-ba. De gyűlölt vele dolgozni. Stressz volt minden este. Minden áldott este. És persze stressz volt a köbön a harc a csillagért.
– Maria, készen állsz?
– Igen, séf!
Tényleg nem hibáztak.
A degusztációs menü nyolcadik fogása után Simone-t kihívták a vendégek közé. Gyűlölte ezt a részt. Olyan volt, mint mikor gyerekkorában a torinói állatkertben az elefántokat vitték a kifutóra, a látogatók elé. Nekik legalább nem kellett „jópofizni”, és enyhén ittas német turisták hülye kérdéseire válaszolgatni. Most mégis örült a lehetőségnek. Válaszolgatott, de közben folyamatosan a nyolcas asztalt figyelte. A vendég nem érdeklődött vagy lelkesedett különösebben. Semmit nem lehetett leolvasni az arcáról.
Simone októberben kapta a hívást. A hivatalos bejelentés csak jövő héten lesz, de a hír igaz: a Buonvicino Michelin-csillagot kap! Simone csillagos séf lesz!
– Arthur, megvan!
Az ausztrál még nem volt teljesen magánál. Épp Perth-ben volt üzleti úton. A hívás hajnali háromkor érte. De amint magához tért, felfogta: a hotel étterme Michelin-csillagot kapott!
– Ez igen, séf.
Az üzletember hajnal háromkor is üzletember. Azonnal ajánlatot tett Simone-nak. Maradjon még egy évet, megkétszerezi a fizetését, és ha egy év múlva a második csillagot is megszerzi, tulajdonrészt kap az étteremből.
– Na mit mondasz? Igen, séf?
– Igen!
A családját hívta. A kislány már lefekvéshez készülődött, de el akarta neki is mondani a hírt. Azt már ő is tudta, Apának milyen fontos ez. Boldog volt, hogy Apa boldog. Ugyanazzal a játékkal búcsúztak a telefonban, mint mindig:
– Rebecca, ha nagy leszel, te leszel a legjobb női szakács Olaszországban?
– Igen, séf!
Federica nagyon büszke volt. Megkönnyebbült. Megvan a csillag, Simone végre hazajöhet, ahogy megállapodtak. Az újabb egy év híre viszont hidegzuhanyként érte.
– Jövő ilyenkor egy kétcsillagos étterem tulajdonosai leszünk! Mit szólsz, Drágám? Nem örülsz?
– Nem, séf. Elválok.