Vissza (?) a jövőbe

Még sosem ültem evezős hajóban.

Ilyenben:

Nem kajak, nem kenu, evezős. Fejenként két evező, a menetiránynak háttal ülve. Gondolkodtál már rajta, hogy milyen lehet úgy evezni, hogy nem látod a célt? Sokan még a buszon is rosszul vannak menetiránynak háttal. Itt meg teljes erőből hajtod a hajót hátrafelé. Vannak hajók, amelyikben ül kormányos, de sokszor csak az evezősök, mind menetiránynak háttal.

Nagyon érdekes analógiát hallottam a napokban.

Mikor evezős hajóban ülünk, a múltat élesen látjuk. Ahogy haladunk, látjuk a tájat, amit már elhagytunk. Viszonyítási pont egy épület a parton, egy távoli stég vagy móló. Ha nagyon messze van, talán már kicsit elmosódott, de az elmúlt néhány kilométer egész élesen látható. Gyönyörködhetünk szépségében, figyelhetjük, hogy milyen hosszú utat tettünk meg. Visszagondolhatunk rá, milyen embert próbáló volt, vagy csak egyszerűen elrévedhetünk a múltba tekintve.

A jelen homályos. Egy olimpiai hajó kb 25 km/órával halad. Ha kinézel a partra, csak elmosódott képet látsz. Igazán nehéz támpontot találni. Talán nincs is olyan, hogy a jelenben vagy. Haladsz a múlt és a jövő között. (Ezzel tudom, hogy lehet vitatkozni, sőt! Valójában mindig a jelenben vagy és múlt meg jövő nem létezik, de ahogy a hajó siklik a vízen, valahogy nehéz elkapni a jelen pillanatát.)

És a jövő? Sejted ugyan, de teljesen láthatatlan. Mégis teljes erőbedobással hajtod Magad arrafelé. Tudod, hogy ott a cél, de nem látod az utat, még a következő pár métert sem, mégis magabiztosan haladsz.

Az életben látszólag nem így van. Haladunk az utunkon, a múlt már a hátunk mögött. De nem ugyanígy arra alapozzuk-e a jelenben lépéseinket? Nem a múltbeli tapasztalatainkra támaszkodunk-e folyamatosan? Nem ugyanígy rohanunk-e a jelenben és hajtjuk folyamatosan a jövőt? Amely ugyan előttünk, a szemünk előtt van, de ugyanígy nem látunk belőle semmit. Mert a valóságban (és itt nem egy futóversenyre gondolok, hanem a nagybetűs életre) vajon tudjuk-e pontosan, hogy hol is a cél, és tényleg arra haladunk-e.

Egy fontos különbséget azonosítottam. Ha az életben valami célt kitűzünk magunk elé, a legegyszerűbb ha keresünk valakit, aki ugyanezt (vagy hasonló célt) követi és követjük annak cselekedeteit. Közép- és hosszútávfutásban legtöbbször jól működő taktika, ha az élbolyt pár lépéssel lemaradva követi az ember. Tudja követni a tempót, tudja figyelni a ritmusváltásokat, de nem kerül be az élboly lökdösődésébe. Evezőssel ez nem működik. Ott azt látod a verseny során, aki mögötted jön. Ha első vagy, látod az üldözőket, fel tudod mérni, hogy közelednek-e Hozzád, vagy épp növeled az előnyöd. De ha lemaradtál az élmezőnytől, nem tudhatod, hogy mennyivel járnak előtted. Ha üzleti analógiát keresek, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy az evezős példa működik. Persze “kényelmesebb” követni valakit, de ha versenyzel az életben, jobb az élre vágni, onnan figyelni a trónkövetelőket és reagálni a támadásokra. És épp ezért:

A jövőt az fel kell találni, azt megjósolni nem lehet

Gábor Dénes

Végülis erre jutottam. Csakúgy, mint az evezősök, nem látjuk, meg nem jósolhatjuk. De fel kell találnunk!

Önös érdekből. Mert a jövő bizonytalansága olyan stresszt jelent, amivel nehéz megbirkózni. Divatos mozaik szó mostanában a VUCA világ. V mint Volatile, változó. U mint Uncertain, bizonytalan. C mint Complex, összetett. És A mint Amibiguous, többértelmű. Ha VUCA a jelenünk, milyen lesz a jövőnk? Olvastam korábban róla, hogy az emberek, vezetők legtöbb esetben hogyan viselkednek ebben a környezetben. A folyamatosan változó körülményeket az ember gyakran nem tudja követni, így feladja a tervezést, csak sodródik az árral (ha már evezés). A bizonytalanság miatt hajlamosak vagyunk megállni, befeszülni, leblokkolni, várni. Úgy nehéz haladni a cél felé. Az összetett környezetben tipikus hiba, hogy az ember egyszerre mindenre reagálni próbál, nem tudja erőforrásait koncentrálni, elaprózódik és nem tudja követni a terveket, az irányt. A többértelműség nyomán az imént megtett lépéseink kérdőjeleződnek meg, kerülnek megváltoztatásra, ami megnehezíti, ellehetetleníti, hogy a következő lépést tervezzük és tegyük meg. Ilyen körülmények között igazán kérdés, hogy mi tesz egy embert jövőképessé. Hogy lehet valaki képes rá, hogy nem elszenvedi a V-t, U-t, C-t, A-t, hanem akaratával képes befolyásolni környezetét

Hallottam nemrég egy remek előadást “Jövőbe vezetők” címmel. Ezzel a mondattal zárult:

“A jövőd ott van, ahol a kitűzött céloddal újra találkozol”

Mint az evezős, addig evez “vakon”, mégis teljes magabiztossággal hátrafelé, míg egyszer csak beér a célba.

Mi lenne, ha mind bátrabban eveznénk a jövőnkbe? Mókára fel!