Édesapám kisgyerek koromban az Építők SC atlétikai szakosztályát vezette. Előfordult, hogy hétvégenként én is a versenyzőkkel tartottam egy-egy vidéki versenyre. Péter bácsira, a klub buszának állandó sofőrjére máig emlékszem. Nagy dumás buszvezető volt, mindig viccelődött velem. A buszon a sofőrülés mellett egy tábla, rajta a Hófehérke legkisebb törpéjével:
Kuka utas, vésd az észbe:
Ne szólj bele a vezetésbe!
Múlt héten újra volt szerencsém Dr. Márky Ádám egy előadását meghallgatni. Írtam róla már itt és itt. A pszichológiai rugalmasságról beszélt. Ennek definíciója úgy hangzik, hogy természetesen előforduló nehéz érzéseink és gondolataink esetén tudunk-e arra fókuszálni, hogy ezen nehéz gondolatokkal együtt is azt tudjuk tenni, ami számunkra fontos és értékes, vagy ehelyett azon igyekszünk, hogy ezeket a gondolatokat és érzéseket megváltoztassuk, hogy utána azt tehessük, amit fontosnak és értékesnek tartunk. Bonyolult egy kicsit.
De hozott egy remek példát.
Az életem busza
Az életem buszát én vezetem, a busz tele van utassal. A számomra fontos dolgok, értékek, vélt vagy valós elvárások, a különböző szerepeim ülnek a buszon. Ők sajnos nem ismerik Péter bácsi fenti szabályát. Miközben vezetem a buszt, időről időre előrekiabálnak, hogy merre kellene mennünk. És egymással is vitatkoznak.
Szombat reggel van, fél kilenc. Egy fárasztó munkahét után ébredezem. A család már ébren. Indítom a buszt.
Az egyik utasom, a családcentrikus apuka máris ébreszt:
– Egész héten alig voltál a családdal! Itt az ideje kimenni hozzájuk!
– Micsoda? Inkább még aludjon! Jövő héten egy csomó fontos dolga van. Ma tud pihenni. – ellenkezik a maximalista bankár
A sportos énem az egyik hátsó sorból férfias hangon előrekiabál:
– Nem, nem! A pihenés nem annyira fontos. Ép testben ép lélek! Egy jó futás még délelőtt, az sokkal jobbat tesz, mintha aludna még egy órát.
– Mondjuk ez is igaz, – jegyzi meg újra a maximalista – jó lenne már valami komolyabb edzéseredményt kitenni a fészbukra!
– Hát igen! Meg ugye pár kiló is feljött mostanában, ebből a szempontból se ártana egy kis edzés! – szól hozzá a hiú énem
Erre az öniróniám:
– Na, mondjuk erre tegnap este kellett volna gondolni a csülöknél meg a negyedik sörnél, nem?
– Erről beszélek, tegnap este se volt otthon. Persze fontos a céges vacsora, de akkor a hétvége legyen a családé! – tromfol a családapa – Bárki másra hallgatsz, tiszta önzőség!
És így tovább…
Ez a stresszhelyzet, ehhez hasonló nehéz gondolatok életünk részei. Folyamatosan. Valós döntési helyzetben vagy csak a hétköznapi teendők közben. Eleve nagyon nyomasztó, hogy egyszerre ennyi utasnak kell megfelelni. A rossz hír, hogy lehetetlen elhallgattatni őket. Természetes, hogy sokan vannak, hogy néha egyik, néha másik hangosabb. Homlokegyenest mást tudnak mondani. Néha meg a sofőrnek lesz bűntudata, hogy egy-egy utasának milyen tanácsai vannak.
Mit tesz egy átlagos buszsofőr? Vezetés közben elgondolkodik. “Komolyan ez a maximalista bankár még szombaton is bele akar szólni a napomba? Nem fogok ma is rá hallgatni. Próbálom meg sem hallani, amit mond.” Ha elég hangos az utas, nem fog sikerülni…
De az is lehet, hogy hallgatva a fenti vitát, ingerülten hátraszól. “Te hiú ökör! Minek szólsz bele, vannak nálad fontosabb utasok, nem gondolod?”. Esetleg hosszasan elvitázik vele, majd még pár másik utassal.
De lehet, hogy aztán a buszsofőr végre dönt valahogy. Ekkor a többi utas méltatlankodik, az ember meg ostorozza magát, hogy miért nem a másikra hallgatott.
A legjobb persze az lenne, ha így vagy úgy el lehetne hallgattatni egy kivételével az összes utast. Csak az az egy beszélne, aki aktuálisan nekünk a legfontosabb, a többi nem szólalna meg, mi pedig önfeledten követnénk “a” legfontosabb utasunkat. Ld fent: “azon igyekszünk, hogy ezeket a nehéz gondolatokat és érzéseket megváltoztassuk, hogy utána azt tehessük, amit fontosnak és értékesnek tartunk.“
És mit tesz valaki, akinek meg van a pszichológiai rugalmassága?
Kiteszi Péter bácsi tábláját, mosolyogva rámutat, megállapítja hogy a kormány az ő kezében van. És anélkül, hogy stresszelné magát a sok utas különböző véleményén, magabiztosan, saját választása, értékei szerint irányítja a buszt. “arra fókuszál, hogy ezen nehéz gondolatokkal együtt is azt tudjuk tenni, ami számunkra fontos és értékes.“
A döntés maga nem lesz feltétlenül könnyű vagy könnyebb. Sőt. Örökérvényű mondás:
Egy döntés vagy fontos, vagy könnyű.
A Te életed buszán is sokan utaznak? És ki hozza a döntéseket? Zavaró a sok utas?
Mi lenne, ha az utasoktól függetlenül kormányoznál? Mókára fel!
milenneha 