Madách tanácsa

Nem lehet tudni, meddig és milyen formában lesz még itt velünk a koronavírus, mindenesetre a korlátozások lazításával egyre több az összegzés, és az “új valóságról” szóló értekezés. A bankban nemrég én is a COVID utáni várakozásaimról beszéltem. Három fontos elemet emeltem ki, amelyek a korábbiaknál szerintem hangsúlyosabbak lesznek az új valóságunkban. A bankra értettem, de aztán rájöttem, valószínűleg a hétköznapokra is igaz.  Második rész: a bizalomról

Ez a poszt a bizalom alapfokáról szól. Arról, hogy megbízol mások jószándékában, emberségében, tisztességében. Ahogy amikor autóba ülsz, megbízol abban, hogy a többi autó vezetője is ismeri a KRESZ-t és szándékosan nem fog Téged veszélyeztetni. Nem a középfokról, hogy jóbarátaidat beavatod életed féltett titkaiba, segítséget kérsz tőlük szükség esetén, megmutatva sebezhetőséged nekik (ld még A sebezhetőség ereje). És pláne nem a felsőfokról, amikor valakinek oda mered teljesen adni magad, a teljes kiszolgáltatottságodban, megkérdőjelezhetetlenül. Csak alapfok.

Kezdem a bankkal. Tizenegy hete dolgozik otthonról a kollégáink túlnyomó többsége. Ha akarnák, sem tudnák a vezetők ellenőrizni, hogy naponta hány órát és milyen intenzíven dolgoznak. Ez bizony új megközelítést kíván a vezetők többségétől. El kell fogadnom, hogy egy kollégám napközben két órán belül sem hív vissza telefonon. Lehet hogy azért, mert otthon lévő gyermekével kell éppen fogalkoznia. És meg kell bíznom benne, hogy a rá bízott feladatokat lelkiismeretesen ellátja, és ha kell “bepótolja” a napközben mással töltött időt. Bíznom kell abban, hogy nem azért fogja elvégezni a munkáját, mert a felettese ott ül a szomszéd szobában, hanem azért mert lelkiismeretes. Sőt hasonlóan meg kell bízni mindenkinek a kollégájában is: nem fog nekem több munka jutni csak azért, mert XY kihasználja az alkalmat, és “ellógja” a munkát. Sőt egy nagy szervezetben bízni kell abban is, hogy a kollégák valamelyik sokat szidott társterületen (nálunk nincs ilyen, csak már láttam valakit, aki hallott olyanról, aki mesélt ilyet) pont olyan elkötelezett munka zajlik, mint amit én elvárok a saját csapatomtól.

Sok éve hallottam egy vezetői tréningen, hogy a vezetői bizalmat nem lehet úgy kezelni, mint egy hitelkártyát, hogy szép lassan feltöltöm bizalommal (majd ha XY bebizonyította, hogy megbízhatok benne), amiből aztán kicsit “költ” valaki ha például hibázik valamiben, akkor kicsit kevésbé bízom meg benne egy ideig, de ha jól dolgozik újra, akkor majd megint teljesen megbízom benne. Nem. Ha vezető vagyok, kiindulóállapotként meg kell bíznom a kollégáimban. Teljesen. És ha nem bízom meg benne teljesen, akkor egyáltalán nem bízom meg benne, ez esetben viszont nem szabad vele dolgoznom.

Úgy érzem, ez a pandémia abba az irányba vihet minket, hogy alapból meg tudjunk bízni a környezetünkben. Mindenkiben. Teljesen. Mert szükség lesz rá!

De nem egyszerű. Kezdve a fizikai biztonsággal. Amikor enyhíteni kezdtek a korlátozásokon, azon kezdtünk gondolkodni, hogy mi a kis családi szabályainkon hogyan változtatunk, kivel merünk találkozni és kivel nem, milyen programon veszünk részt és min nem. (Nem magunk miatt, hanem továbbra is szüleinket féltve, de ez most mellékszál.) És azon vettem észre magam, hogy fejben úgy húztam meg a vonalat, hogy azon barátaimmal, akiket jól ismerek, és így megbízom bennük, hogy elég felelősen tartották be a járványügyi korlátozásokat, nincs fenntartásom, de szélesebb kör esetén, már nincs meg bennem ugyanez a bizalom. Na, ez így nincs jól. Pont annyira meg kellene bíznom bárkiben a házból, az utcából, a kerületből. Van rá esély, hogy a vírus (ebben a mai formájában) velünk marad még hónapokon át. És ha így lesz, nem élhetjük tovább az életünket anélkül, hogy ilyen szintű bizalmunk ne lenne a környezetünkkel szemben.

Szükség van és lesz a bizalomra egyén szintjén és szükség lesz szervezet, társadalom szintjén is. A fake-news a mai közéletben egy félreértelmezett fogalom, de nyilvánvaló hogy egy válsághelyzetben kimondottan igény van a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, és természetes igény, hogy megbízhassunk az egyes médiumok higgadt, tényszerű, reális információiban. Bízhatunk? Hasonlóan evidens, hogy krízishelyzetben kifejezetten fontos, hogy legyen, lehessen közbizalom a mindenkori hatalom, annak gyakorlói felé, beleértve valamennyi hatalmi ágat, pártokat, független szereplőket, hatóságokat, rendvédelmi szerveket. Ha bennük nem bízhatunk, nagy a baj. Bízhatunk? Egy várható gazdasági válságban alapvető, hogy megbízhassunk a gazdasági döntéshozókban, erős gazdasági szereplőkben, üzleti partnereinkben, a bankokban, stb. Mit gondolsz? Bízhatunk? Meglepődnék, ha a fentiek mindegyikére határozott igen lenne a válaszod. De hogy egy klasszikust idézzek:

“Igény volna rá?”

Igen, mindannyian érezzük, hogy ilyen időkben még fontosabb – lenne – a bizalom ezek felé is. Számomra jól példázza, hogy miért kell egymásban is jobban bíznunk, miért lett a korábbinál is fontosabb a bizalom!

És vajon mi kell ehhez?
Kell hozzá szerintem az összekapaszkodás érzése össz-társadalmi szinten. Hiszek benne, hogy ez adott. Lehet vitatkozni a megtett lépések szükségességéről, és a vírus veszélyéről is akár, de az tény, hogy az elmúlt tizenegy hét példa nélküli változásokat hozott az életünkbe, és ez az élmény kell, hogy hozzon változásokat gondolkodásmódunkban.
Kell hozzá egy elhatározás. Az előző bekezdés szerint a sajtóban általában, a hatalomban generálisan, vagy összességében a vállalatokban nem egyszerű jobban bízni, mint eddig. De az emberekben, a környezetben, talán nem is olyan nehéz egyik pillanatról a másikra megbízni.
És kell hozzá még valami. Az Adjon Isten, fogadj Isten című posztban írtam róla, hogy a bizalom magabiztossá tesz. Most arra jutottam, fordítva is van összefüggés. A magabiztosság, az önbizalom szükséges ahhoz, hogy bizalommal légy a környezet iránt, és ahhoz is, hogy a környezeted bizalommal forduljon Feléd. Ismered az afrikai mondást: “Óvakodj a meztelen embertől, aki ruhát kínál Neked!”? Ha nincs meg a kellő önbizalmad, hogy bízhatnál meg másokban és hogyan várhatnád el, hogy mások megbízzanak Benned?

“Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”

Küzdeni kellett az elmúlt, és kelleni fog az elkövetkező hetekben alighanem sokaknak.

Mi lenne, ha bíznánk is? Mókára fel!