Presser-percek

Sorry for my French: minden elb@szódott

Nagyon gyorsan b@szódott el igazából minden – bámultam fejcsóválva magam elé, a szemem előtt egy pillanatra elhomályosult a kép. – 9/11, gazdasági összeomlás, menekültválságok, terror az EU-ban, Brexit, Trump, Covid, háborúk, klímakatasztrófa, elszabadult AI, represszív fordulat, fasizálódó szupergazdagok, gátlástalan autokraták, széteső unió

Fábián Tamás – Bravúros mutatványok, amiket senki sem látott

Ez van, nem?

És nemcsak makroszinten. Mikroszinten is. Az életünkben is. Az én életemben is.

Öregszem. Most lettem ötven. Nem zavar, de azért érzem, hogy már nem vagyok a régi. Kevesebbet bírok. A szüleink is idősödnek. Apósomat el is vesztettük, anyósom betegeskedik, a szüleimnél is hol ez, hol az fáj. Márk kamaszodik. Nem könnyű vele. Küzdelem a suliban, jövőre felvételi. Rengeteg a munka. Nehezen bírom. Új a főnököm, rengeteg a változás. Nő a fluktuáció a csapatban, nem tudunk elég fizetésemelést adni, frusztrálódnak sokan. A hazai közélet továbbra is csatatér. Minden elb@szódott?

Dehogy minden! Csak ha sok minden “jön szembe”, az ember nehezen veszi észre, vagy nehezen éli meg a pozitív dolgokat.

Nemrég rátaláltam a youtube-on Rúzsa Magdi egyik Megasztáros fellépésére. Az Ederlezit énekelte Goran Bregovics-tól. Érdemes meghallgatni. És az értékeléseket is. Az mondjuk pusztán egy vicces kordokumentum a mából nézve, hogy Soma azt mondja, érdemes megnézni a filmet, ki kell venni videotékából. Presser Gábor a lényeg. Sikeres, de biztosan nem könnyű élet az övé. És olyat mond, aminél talán nagyobb dicséretet előadó nem kaphat:

Ha majd egyszer el kell számolnom azzal, hogy mondjuk mik voltak a jó percek az életemben, akkor ezt a két percet majd szeretném hozzáírni. És ezt köszönöm Neked.

Ha majd egyszer el kell számolnom, hogy mik voltak a jó percek az életemben…

Igen! Érdemes megkeresnünk ezeket a pillanatokat, perceket, két perceket. Legyen ez a Presser-lista, legyenek ezek a Presser-percek!

Nem világmegváltó két perceket keresek most, inkább olyanokat a közelmúltból, amelyek megerősítenek, hogy “azért a víz az úr”. Vagy ahogy a Bátor Tábornál mondják:

A felhők felett mindig süt a Nap

Talán a konkrét pillanatok nem is annyira érdekesek. Csak hogy vannak. Egyszerűségükben. Egyik sem több mint két hetes.

Londonban jártunk négyesben, Emével, Márkkal és a keresztfiunkkal. Ez mondjuk már önmagában nagy dolog, de onnan egy egyszerű, de nagyszerű pillanatot hozok. (Ezt félig azért, mert a reklám helye. Szerintem kötelező attrakció, ha Londonban jártok.) Egy biciklis városnézésre fizettünk be itt. Szép időnk volt, bicikliről néztünk meg egy délelőtt alatt több nevezetességet London belvárosában. Az ide kívánkozó “két perc” az utolsó attrakció volt. Valahol a Waterloo vasútállomás környékén egy elhagyatott aluljáró a graffittisek törzshelyévé vált az elmúlt években. Úgy tudom, Banksy alapította. Az idegenvezetőnk néhány flakon festékszórót vett elő a kosarából és mehetett az önfeledt graffiti. Sok csodás emlékünk van most (is) Londonból, de ez bekerül a Presser-listámba, az biztos.

Van ennél sokkal prózaibb is. A születési családommal kapcsolatos két különböző Presser-perc is a múlt hétről. Kedden volt a Gyulai Memorial atlétikai verseny. Atléta családból jövök, gyerekkoromban minden évben ott voltam az akkori Budapest Nagydíjakon az akkori Népstadionban. Mai napig emlékszem az örömre, amikor autogramot szereztem Edwin Moses-től. (Aki Wikipedia-, Google-keresés és ChatGPT nélkül tudja, hogy ki volt ő, értékes milenneha-bögrét nyerhet.) Jó volt látni a mai gyerekeket aláírásért (meg selfie-ért) menni a jelen sztárjaihoz. Mi bátyámmal és szüleinkkel néztük végig a versenyt, és értékeltük szakmailag az egyes versenyszámokat. (Ők értékelték, én hümmögtem) Semmi extra, csak az élmény, ott ülni a lelátón a ketten együtt 166 éves szüleinkkel és együtt lenni. Öcsénk nem tudott ott lenni aznap, vele viszont másnap ültünk a teraszunkon egy-egy sörrel és rummal, és beszélgettünk úgy, ahogy kettesben már nagyon régen nem. Nem volt világmegváltó vagy örökre emlékezetes beszélgetés, mégis szívmelengető emlék.

Munkahelyi is van. Nemrég beválasztottak a Magyar Bankszövetség Felügyelő Bizottságába. Nem álszerénységből írom, ez önmagában nem egy hatalmas dolog. Fontos nekem aktuálisan, de azért nem MTA-tag lettem, na. Ami miatt mégis Presser-pillanatnak élem meg, azok a reakciók, amiket kaptam ott a helyszínen és azóta is. Vezérigazgatók gratuláltak és méltatták a munkámat, munkánkat ott. Támogatásukról biztosítottak, ami talán kevésbé nekem mint az intézménynek szólt, amit képviselek. Ez egy ágazati érdekképviseleti szerv, lehetne pusztán szakmai fórum, de jó volt megélni, hogy a felsővezetők is többnyire együttműködésben gondolkodnak. Egy adminisztratív dolognak gondoltam előtte ezt a választást, mégis emlékezetes, pozitív, örömteli dologként tudtam megélni.

Távolról sem történelmi, még csak nem is Rúzsa Magdi-i pillanatok.

De nekem fontos, nekem emlékezetes dolgok.

Írtam már a savoring-ről. Angolul szó szerint megízlelést, ízlelgetést jelent. Nekem az a sokszor kifigurázott gyakorlat jut róla eszembe, amikor a sommelier kitölt egy korty bort, megmozgatja a pohárban, beleszagol, beleiszik, kicsit “átmossa” a száján, csak aztán nyeli le és így ízleli meg teljes körűen.

Ezeket a perceket, nekünk is valahogy így kell megélnünk.

Először is észre kell vennünk, hogy most valami jó történik velünk. Nem természetesnek venni, ha valami apróság. Nem rögtön ellenpontozni valamivel, ami előtte esetleg valami rossz történt. Nem elszerénykedni, ha valami komoly dolog. Hanem kihangosítani magunknak a jó élményeket.

Másodszor nem elsietni. Figyelmet szentelni a dolgoknak, nem engedni, hogy a következő impulzus továbblökjön rajta. Nem hajtani a következő hasonló pillanatot, hanem megélni hosszan az aktuálisat.

Végül tudatosítani. Elmélyedni, fürdeni benne. Ne maradjon a felszínen, menjen a lelked, a szíved mélyére. Hogy elő tudd húzni, mikor életmentő elemózsiaként szükséged lesz rá. Én mondjuk ezért is írtam le.

Jók ezek a Presser-percek.

Mi lenne, ha ízlelgetnénk? Mókára fel!