“Kösz, jól.” – szól gyakran a válasz. Ami többnyire azt jelenti, nem valami jól.
Nyár elején voltam Milanóban, ahol a többi régiós ország hasonló pozícióiban lévő vezetőivel és olasz kollégáimmal találkoztam. Menetrendszerűen jöttek az udvariassági kérdések: “How are you?”. Majd egy külön posztot megér, hogy mennyire érdekel is bennünket valójában, mikor megkérdezzük egymást erről. (Nem csak angolul ahol ez tulajdonképpen köszönés, de magyarul is.) Másnap már itthon egy nagy rendezvényen voltam, rengeteg közeli és távoli ismerőssel találkoztam, szinte mindenkinél felhangzott a kérdés: “Hogy vagy?”
A legfontosabb képesség, amit kifejleszthetsz, hogy jó hangulatban tudj lenni akkor is, amikor semmi okod jó hangulatban lenni.
Engem örök optimista embernek ismernek. Néhány hónappal ezelőtt hallottam valakitől a választ a címben szereplő kérdésre: “Nem reménytelenül”. Ami lefordíva azt jelenti, hogy “Elég sz@rul, de a pozitív szemléletmódom miatt ezt nem mondhatom.” Egy ideig viccesnek szánva ismételgettem ezt. Aztán rájöttem, hogy ha ez a sablon válaszom, akkor érdemes elgondolkodnom.
Hogy is vagyok valójában?
Gyötrelmesen, szólt erre a válaszom néhány hete egy banki belső programunkon. Nehéz évünk van szakmailag, a gazdasági kilátások elég borúsak, a geopolitikai helyzet a globális vám- és a szomszédunkban zajló tényleges háborúval elég vészjosló, a magyar közéleti állapotok nyomasztóak.
Nesze neked pozitív gondolkodás!
Nemrég olvastam Angela Duckworth Grit, avagy hogyan vezet sikerhez a kitartás és a lelkesedés című könyvét. A “grit”-nek nem találtam magyar megfelelőt. Egy mondatban összefoglalva: az állhatatos kitartás és a szenvedély keveréke, amely hosszú távon visz előre akkor is, ha az út nehéz.
Szerinte egyszerű a recept, négy tényezőből áll.
- Érdeklődés
- Végső cél
- Gyakorlás
- Remény
A “Hogy vagy?” témához ebből az első és utolsó a legérdekesebb szerintem.
Érdeklődés
Nem intuitív teljesen, és vitatható is a gondolatmenetem. Az foglalkoztat, hogy mennyire bízzuk magunkat az algoritmusra, mennyire maradunk a felszínen, vagy próbáljuk megérteni a dolgok hátterét. Mikor süt a Nap, és minden rendben körülöttünk, talán jobb is, ha nem ásunk mélyebbre. Még kiderülne, hogy nem is olyan felhőtlen az ég. (Bármilyen képzavar is az ásás és a felhők egyszerre.) Nehezebb időkben viszont szerintem fordítva igaz. Ha csak a saját buborékunk híreit olvassuk, lehet bosszankodni a környezeten. Ha csak az aktuális történésekre fókuszálunk, könnyen pesszimistává válik az ember. Nem állítom persze, hogy a dolgok mélyén nincsenek most éppen (vagy nem lehetnek általában) aggasztó jelek, vagy strukturális problémák. De határozottan gondolom, hogyha megpróbáljuk megérteni a dolgok hátterét, ha “történelmi távlatokba” helyezünk aktuális történéseket, és kizoom-olunk a dolgok legevidensebb magyarázatából, más megvilágításba kerül minden. A dolgok jobb megértése a dolgok könnyebb megéléséhez is vezet automatikusan.
Remény
Micimackó is megmondta, hepe után mindig hupa következik! (Ld még itt!). A reziliencia, a kudarctűrés a mai világban talán mindennél fontosabb kompetencia. A dolgok gyorsan változnak, nagy a hullámok amplitudója, egy-egy bukásnak (és sikernek) nagyobb a híre, nagyobb a különbség nyertes és vesztes között. Egy sportpszichológustól hallottam korábban, hogy a sikeres sportolókon belül a legkíválóbbakat a reziliencia foka különbözteti meg. Hogy milyen gyorsan képes túltenni magát egy kihagyott helyzeten, egy rosszul sikerült versenyen vagy akár szezonon. Az én olvasatomban a remény is erről szól. A magabiztosság abban, hogy én megtettem mindent, a hozzállásom megfelelő, és ezek miatt – vagy másért, de – számíthatok arra, hogy a dolgok jobbra fordulnak. Nem az a lényeg, és nem hagyom hogy az határozzon meg engem, hogy a balsors régen tép. De igenis hiszek benne, hogy hoz víg esztendőt. Örök optimizmus? Vagy eltökélt hit a dolgok jobbra fordulásában. Eltökélt, mondom.
Azért a Végső cél sem elhanyagolható, mert evidensen máshogy tekintesz a mindekori körülményekre, ha rendelkezel végső céllal és tudod, hogy affelé tartasz. Hasonlóképp fontos a Gyakorlás. Mert akárhogy alakulnak a dolgok, megerősít, ha tisztában vagy vele, hogy végzed a dolgod, gyakorolsz, haladsz kitartóan.
Hogy vagyok? Jól!
Egy gyötrelmes, hosszú betegségünk annyi emléket se hagy maga után, mint egy fogfájás. Lelkünk felejteni igyekszik. (Kosztoláyni Dezső)
Hogy segíthetünk lelkünknek felejteni? Milenneha recept:
- Légy önteflektív! – Állj meg, kérdezd meg Magad!
- Légy őszinte! – Nézz bele a tükörbe bátran!
- Áss mélyre! – Sose maradj a felszínen! Az igazság mélyebben van!
- Nézd perspektivából! – Értékelj egy-három-öt év “átlagát” tekintve!
- Ne csüggedj! – Az élet szép, az emberek jók! Jön a hupa!
FONTOS! Nem azt állítom, hogy az én válaszom mindig az, hogy jól.
De (ha) figyelem önmagam, (ha) kérdéseket teszek fel az érzéseimmel, a megélésemmel kapcsolatban. (Ha) képes vagyok megélni, elfogadni a nehezebb időszakokat is. (Ha) próbálom a helyzetet a lehető legjobban megérteni, (ha) tudok tudatos lenni a kritikus témákban. (Ha) nem engedem, hogy egy borzasztó nap, egy nehéz hónap vagy egy válságos időszak túlzottan beszippantson, (ha) próbálok kizoom-olni belőle. Végül pedig, (ha) hinni tudok a gondviselésben. (Akkor) ennek a lelki útnak a végén jól leszek.
És Te? Hogy vagy? Ha – akkor.
Mi lenne, ha megválaszolnád? Mókára fel!
Ui: figyelmes olvasóm utólag figyelmeztetett, hogy volt már ilyen címmel posztom. Még a COVID alatt: Hogy vagy?
milenneha 