Hogy vagy?

– Hogy vagy? – kérdezem egy barátomat

– Fáradtan. Kicsit bágyadtan. És Te? – kérdez vissza

– Olyan egykedvűen. Hát, úgy sehogy.

Ismerős?

Dekoncentrált vagy? Kicsit szétszórt? Kedvetlen? Nyomaszt? Szeretnél most már visszatérni a rendes hétköznapokba, de nehezen megy? Nem vagy egyedül ezzel.

Esős, borús, szomorkás a májusunk. De nem hiszem, hogy emiatt.

Több mint egy éve van velünk a koronavírus. Félelem, stressz, bizonytalanság, aggodalom kísér minket kisebb-nagyobb dózisokban tizennégy hónapja.

Aki elkapta a koronavírust, legtöbbjük lassan épül fel belőle. Még hosszú hónapokig gyengébbnek, fásultabbnak érzi magát. Legtöbbjüknek fizikailag is vannak továbbra is valamilyen panaszai.

Sokan haltak meg az országban. Sokan gyászolnak hozzátartozót, barátot. Természetes, hogy a gyász nem múlik könnyen el. Magától értetődő, hogy hónapokon át elkísér a szomorúság, a letörtség.

Sokaknak lettek anyagi nehézségeik. Elvesztették állásukat, került nehéz helyzetbe vállalkozásuk. Érthető módon, nekik sokáig tarthat, amíg újra talpra állnak.

De mi van velünk szerencsésekkel, akik nem estünk át a víruson, nem gyászolunk senkit és jelentős anyagi veszteség sem ért?

Mégis fásultan, bágyadtan, egykedvűen, sehogy vagyunk. Mi ez?

Biztos van orvosi, pszichológiai, tudományos magyarázata is, én laikusan közelítem meg a kérdést.

Nincs nagy gond, nem depresszív állapot ez. De messze van a jólléttől, a boldog, vidám hétköznapoktól. Amikor valamilyen értékelést készítek, az 1-6 skálát szeretem alkalmazni. 6- nagyon jó, 5- jó, 4- inkább jó, 3- inkább rossz, 2- rossz, 1- nagyon rossz. Az én érzésem szerint ez az állapot valahol a kettes és hármas körül ingadozik. Nem éri el a középértéket, de nem is tragikus. De inkább rossz, mint jó. Mitől?

Egyrészt jó bizonyíték ez arra, hogy a fizikai megbetegedés mellett a pszichénkre is hat a pandémia. Igen, nehezen bírjuk. Igen, ennek is vannak “szövődményei”. Kell foglalkozzunk nem csak a fizikai egészségünkkel, de a mentális egészségünkkel is. Most is és a pandémiától függetlenül, máskor is.

Másrészt el kell fogadnunk, hogy nincs (teljesen) a kontrollunk alatt. Hirdethetem, hogy Csakazértis, de nem múlik el nyomtalanul az elmúlt időszak nehézsége senkinél. Fontos az önreflexió, a pozitív gondolkodás és a hozzáállás, de ettől még nem fog folyton sütni a Nap. Egyelőre felhős az ég. Nincs vihar, nem dörög az ég, de borús, nyomott az idő.

Harmadrészt a pszichénk észnél van. Be vagyok oltva, meg van a védettségi igazolvány, a harmadik hullámot visszaszorítottuk (reméljük). Viszlát maszk. Nyitnak már az éttermek és szórakozóhelyek is. Indulhat a buli. Állj! Nekem azt üzeni a kedvem, hogy “nem oda Buda”! Inthet óvatosságra azért, mert még nem múlt el a vírus, messze még a nyájimmunitás, jöhetnek a mutánsok, negyedik hullám. Tartsuk szárazon a puskaport! De nem biztos, hogy csak ezt mondja. Ha végre el is felejthetjük a pandémiát, van okunk még nem megőrülni a visszatért életünktől. Mint a kalitkába zárt madár, akit a legjobb indulattal valaki szabadjára enged, hogy az első napon a ragadozó madarak tápláléka legyen. Korai még kirepülnünk.

Közkeletű vélekedés, hogy a koronavírussal leckét kaptunk, hogy kicsit ideje lassítani. Kevesebb utazás, környezettudatosabb életmód, odafigyelés egymásra, stb. Lehet, hogy még nem értünk a tankönyv végére? A tananyag nehezebb részén már túl vagyunk, de az utolsó pár tételt is meg kell még tanulni.

Szürke, borús este van. Burkolózzunk be a takaróba és elő a tankönyvvel!

Mi lenne, ha odafigyelnénk az utolsó pár leckére is? Mókára fel!