Hullámvasút lecke felnőtteknek

A múlt héten egy napra kivettük Márkot a suliból és elmentünk Eplénybe síelni. Nagyon élvezte, alig akarta abbahagyni. Amikor hazaindultunk, végletekig nekikeseredett. Teljesen természetes reakció egy nyolcéves gyerektől, többedszer tapasztalok nála egészen vigasztalhatatlan szomorúságot hasonló helyzetben. Egyszerűen azért, mert annyira meg tud élni egy-egy jó élményt (legyen az egy nyaralás egy szép helyen, egy kirándulás valahol vagy csak egy elmélyült, önfeledt játék otthon), hogy óriási szakadékot érez utána. Próbáltam vigasztalni, mérsékelt sikerrel.

Én is nagyon élveztem ezt a síelést. Több okból. Szeptember óta alig mozdultam ki a karanténból, nem voltam ennyi ember között azóta. Jól esett egy kicsit abban ringatni magunkat, hogy visszatér(t) a normális élet. Másrészt maga a síelés élménye: amíg ez a hétközi síelés ötlete nem jött, addig úgy tűnt, az idén teljesen kimarad ez az élmény. Aki hozzánk hasonló rendszeres síelő, az tudja, hogy milyen szabadság-érzést nyújt a csúszás. Ez így és itt is fantasztikus volt. Harmadrészt, bármennyire is próbálok rá odafigyelni, az optimálisnál sokkal kevesebb időt tudok Márkkal tölteni általában. Ez viszont végre fiús program lett (bátyám csatlakozott még hozzánk), nem kell ecsetelnem, hogy ez milyen nagy élményt adott. Mégsem éltem meg olyan nehéznek a befejezést. Oké, részben azért, mert már jól esett végre beülni az autóba, én már nem bírom ezt olyan jól fizikailag, mint Márk. De nem ez az igazi ok. Elgondolkodtam rajta, hogy nem sokkal egészségesebb-e a gyermeki hozzáállás. Mi okozza vajon, hogy felnőttként már nem éljük meg hasonló hullámvasútként ugyanazokat az élményeket?

Gondolom nem csak rám igaz, hogy sokszor kevésbé tudom elengedni magam és nem annyira élem meg az élményeinket! De miért? Néha azért, mert közben – legalább részben – máshol jár az agyam. A holnapi meeting a munkahelyen, egy régóta nyomasztó teendő, valamilyen nehézség vagy csak valami apró dolog, amiről tegnap elfelejtkeztem. Vagy azért, mert komoly felnőtt emberként már nem engedhetem el magam annyira? Hogy mutatna az a gyermeki önfeledtség? Hülyeség, de biztos benne van ez is. Alighanem leginkább viszont az számít, hogy megtapasztaltam már párszor ezt a hullámvasutat és ez óvatosabbá, visszafogottabbá tesz már abban, hogy mennyire élek meg egy-egy élményt. Volt már alkalmam, alkalmunk megtanulni Micimackó leckéjét:

“Hepe után mindig hupa következik, és hupa után mindig hepe jön. És még sohasem fordult elő a világon, hogy hepe után hepe, és hupa után hupa következett volna.”

Emiatt már a hupa tetején is visszafogottabb vagyok. Tudom, hogy mindjárt jön a hepe.

Viszont cserébe a hepe alján sem keseredek el annyira. Természetesnek veszem. Nehezen adom át magam a komolyabb veszteség érzésének is, mert tartani kell magamat, erősnek kell mutatkozni. Nem bánkódom, hogy haza kellett jönni Eplényből és az idén jó eséllyel már nem is megyünk újra, mert “ez most egy ilyen év”, meg nyugtatom magam olyan bölcsességekkel, hogy “ne sírj, hogy vége lett, örülj hogy megtörtént”. Már nem is tudatosan, csak tudat alatt. Fékezem az érzéseim, amelyek a hepe alján érnek. Elfogadom. Beletörődök. Ahelyett, hogy kikiabálnám, kisírnám magamból. Mint Márk. Nem azért, mert attól jobb lesz, hanem mert abban energia van, a megváltoztatni akarás energiája. A bele nem törődés. Hogy még egyszer, azonnal indulás, vissza a hupára! Ha ez az energia ott és akkor, a hepe alján nem is segít, de talán korábban eljön újra a hupa, talán magasabb is lesz, és én is jobban ki fogom tudni élvezni!

Hogy ez tyúk-tojás dilemma-e, nem tudom. De jó eséllyel mindkét oldalról működik. Akár hepe, akár hupa következik, éldd meg igazán erőből! Élvezd ki a hupát, sirasd meg a hepét! Mint egy kisgyerek. Ilyen ez a hullámvasút.

Mi lenne, ha legközelebb felülnél Te is? Mókára fel!

* az eredeti verzióban tévesen szerepelt, valójában a hepe van a hullám alján és a hupa a tetején. Tiszteletem Cholnoky Professzornak (https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Cholnoky_Jen%C5%91), köszönet BG-nek a pontosításért. Ma is tanultam valamit.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s