Tiszta jó érzés. Tizenkettő lettem.
Piszkosul jól érzem magam, Tizenkettő lettem.
Így is jó, úgy is jó. Mégis a piszkosból csináltak filmet. Úgyhogy hagyom ezt a címet.
Megint mozgalmas évem volt, most is van miről beszámolni.
Az idei évem legnagyobb élménye kicsit meglepő módon egy Apával közös éneklés. Egy Soho Party számot énekeltünk. Azt se tudom, eszik-e vagy isszák, azt az együttest, de egy számukat, illetve annak refrénjét ismerem: “Az éjjel soha nem érhet véget“. Ott voltunk Stuttgartban, élőben láttuk, amikor Csoboth Kevin (“van-e, ki e nevet nem ismeri?”) a századik percben belőtte “A” gólt. Egy életre megtanultam, mit jelent az, hogy eksztázis! Amúgy nem csak emiatt volt emlékezetes a meccs. A metrón együtt énekeltünk a skót szurkolókkal, az egyik még meg is táncoltatott. Érdekes volt megélni ezt a dzsembori hangulatot is. Jó volt, na!
Az EB-re lakóautóval mentünk, összekötöttük egy körutazással. Voltam három új országban is, Hollandia, Belgium és Luxemburg. Azon túl, hogy nagyon-nagyon szépek és érdekesek voltak, azért is fontos, mert “gyűjtöm” az országokat. Van egy alkalmazás (erre is, ezt a boomereknek írom), ott nyomon lehet követni. Ezalatt a 12 év alatt 20 országban voltam. Azt hiszem, érdemes odafigyelnem az egészséges életmódra. Ugyanis ha jól számolok (és jól számolok!) 117 évig kell élnem, hogy ilyen tempóban mind a 195 országot meglátogassam. A legnagyobb élményem az útról (a meccs után) talán a holland tengerpart volt. Az Északi-tengerben fürödtünk, ahogy egy nagyon különleges campingben voltunk homokdűnék között. És még Amszterdamba is bebicikliztünk. Csodás hely!
Idén több kerek születésnapot ünnepeltünk. A 12 például meglepően kerek. Jézus 12 apostolán túl Olümposznak is 12 főistene volt. Egy évben 12 hónap van, egy fél nap pont 12 óra, 1 láb az épp 12 hüvelyk, és nyilván mindenki tudja, hogy a 12 az első három szám faktoriálisának a szorzata. 1!x2!x3! Na, ki tizenkét éves? De emellett Papó (Anya apukája) az idén volt 80 éves, Anya pedig idén volt … khm … 25. Mindegyiket megünnepeltük többször is. Anyának készítettem egy szófelhőt huszonöt szóval. Ezt mind én gyűjtöttem. Én úúúúúgy szeretem Anyucit, hogy csak na!
Talán már korábbi leveleből kiderült, kis családunkban sok tekintetben én vagyok a főnök. Az idén új terepet kezdtem meghódítani, a konyhát, szép lassan én lettem (na jó, még csak leszek) a konyhafőnök. Fontolva haladok, egyelőre a kókuszgolyónál tartok. A Michelin csillaghoz még kevés, de Anyáékat már lenyűgöztem. A végén meg én eszem meg az összeset. Mindenki boldog.
Az elmúlt egy évben is voltunk Malagán, bár már alig emlékszem, ugyanis tavaly őszi szünetben mentünk. Szokás szerint szuper volt, most az tette különlegessé, hogy Halloween-kor is kint voltunk. Vicces, ahogy ők ünneplik. Mindenki beöltözik, járják a kisvárost, osztogatják a csokit és mindenki jókedvű. Pedig mindenki félelmetesnek van öltözve. Fene se érti a spanyolokat. Apropó, elkezdtem spanyolul tanulni. A Duolingo-ban “csak”, de nagyon kitartó vagyok, már 23 napos streak-em van. Ez mondjuk angolul van…
Azt reméltem, hogy már egy kicsit fogok tudni mesélni az idén Keszthelyről, de még csak előzetest tudok küldeni. Vettek ott Apáék egy lakást most már lassan három éve, mikor kezdődött az építkezés. A jó hír, hogy már majdnem kész van. A rossz, hogy még csak majdnem. Azért számolok be mégis már most róla, mert szuper izgi volt, hogy ugyan még nem lett átadva, mi már mégis aludtunk ott kétszer. A műszaki átadáson túl vagyunk, csak áram nincs még a lakásban, de ez minket nem tartott vissza, hogy ott aludjunk. Gyertyafény, romantika… Anya gyönyörűen berendezte, nagyon szeretem a lakást, van egy medence is a házhoz és közvetlenül a Balaton partján van. Imádni fogom, amikor majd ott töltünk sok időt, jövőre majd mesélek többet róla.
Volt még egy csomó érdekes dolog a nyáron, megtanultam SUP-ozni és sznorkelezni Misiéknél Horvátországban, sőt egy informatikai fennakadás miatt eljutottam Rómába is. Az úgy történt, hogy Anyával és Apával elmentünk Milanóba, de nekem nem volt kedvem hazajönni, ezért intéztem egy kisebb kalamajkát. Több mint ezer járatot töröltek a világon, közte a miénket is, és az lett a vége, hogy vonattal elmentünk Rómába és két nappal később onnan repültünk haza. Így lett nekem mini római vakációm. Nem rossz hely, és még a pápával is találkoztunk, mert Vatikánba (még egy ország!) épp vasárnap délben mentünk, amikor a pápa Úrangyala imádságot tartott.
Nehéz már rá visszaemlékezni, de írok még téli élményről is. Először volt, hogy a Szilvesztert nem Magyarországon töltöttük. Síelni voltunk hármasban Ausztiában, és az újévet is ott köszöntöttük. Egy kicsit meglepett az időeltolódás. Ugyanis Ausztiában 133 nappal hátrébb vannak. Náluk Szilveszterkor van augusztus 20. Éjfélkor lementünk a hotel elé és akkor láttam, hogy náluk akkor van a tüzijáték. Mondjuk augusztushoz képest meg elég hideg volt. Az osztrákokat sem értem. Síelésben amúgy sokat fejlődtem. Voltunk Semmeringen is kétszer, ebből az egyik alkalommal Gével és Adrival. Gé kezdett engem tanítani kb 8 évvel ezelőtt. Azóta szerintem elég sokat fejlődött, például most már nem kell úgy vinnem hogy én fogom a bot egyik végét, ő a másikat. Most már azt gyakoroltuk, hogy én kiabálok hangosan, hogy mikor kell kanyarodni és akkor ő is kanyarodik. Egész ügyes már. Várom, hogy újra essen a hó!
Még volt érdekes dolog az idén. Talán még korai pályaválasztáson gondolkodnom, de én azért nekikezdtem. Megnéztem az olimpia alatt, milyen a munka az Eurosportnál. Kicsivel később a CIB Bankban is körülnéztem. Most nem mennék bele a részleteibe, hogy hol miért nem fogok dolgozni.
Igazából nem szeretnék még ezen gondolkozni. Minek felnőtté válni? Szeretek gyerek lenni! Szokás szerint egy családi fotóval zárok. Most Rómából.
Ölellek Benneteket!
Egy év múlva jelentkezem!
m
Mókára fel!
〈Ez a levél a Márk levelei sorozat része. Kicsit más mint a többi poszt, de itt a helye!〉
milenneha 