Olimpiai interjú

Székely Éva nagy sikerű önéletrajzi könyvének címe: Sírni csak a győztesnek szabad.

Egyetértek.

Azzal, hogy győztes nem csak az, aki megnyeri a versenyt.

Két olimpiai bronzérmesünk a példa erre.

Tóth Krisztiánt aligha ismerték sokan a fanatikus sport- és cselgáncsrajongókon kívül az olimpia előtt. Fantasztikus harmadik helyet szerzett cselgáncsban, a győztes bronzmeccs után a kamerák előtt a sírástól alig tudott megszólalni. Azt mondta: “Bárcsak sose érne véget ez a nap!”.

Nagy Viktor, a vízilabda válogatottunk kapusa szintén könnyek közt köszönte meg csapattársainak, hogy búcsúmeccsén érte is küzdöttek és nyertek bronzérmet. Egy sportágban, amelyben eddig kilencszer nyertünk aranyat, és amelyről egy játékostól ezt hallottam korábban: “Az aranyéremről mindenki beszélni fog, az ezüstről csak a nagymamád.”

Mindkét bajnokról (bronzérmesen is bajnokok) a sebezhetőség ereje jutott eszembe.

A sportolók küzdelmei, az olimpiai győzelmek vagy kudarcok mind népszerű témák. Kevésbé látványos mindannyiunk mindennapi küzdelme, célkitűzéseink, sikereink és kudarcaink. Legyen szó munkáról, valamilyen hobbiról, saját fejlődésünkről, pénzügyi terveinkről vagy egyéb célkitűzésről.

Kollégáim tudják, a bankban szinte minden esetben határozok meg saját ambíciót is a hivatalos pénzügyi terveinken felül. Szeretem feszegetni a határainkat, magasra tenni a lécet. Egyszer kaptam egy visszajelzést, miszerint mindig olyan célokat tűzök ki, amelyek elérést a kollégák lehetetlennek találják, de aztán mégis sikerül elérni. Az olimpiai érmesek, helyezettek nyilatkozatai megerősítenek abban, hogy a legmagasabb célok felé kell törnünk. Persze reális célokkal. Mivel versenyszerűen tollaslabdáztam, pontosan tudom, hogy a két olimpikonunknak mekkora siker már az olimpiai részvétel is, ők nyilván nem azzal a céllal utaztak Tokióba, hogy olimpiai bajnokok lesznek. (Félreértés ne essék, például a későbbi bronzérmes ellen 21:13, 21:8-ra kikapni Krausz Gergőnek olyan eredmény, amivel kifejezetten büszkén lehet hazautazni.)

Szintén szorosabban követtem a vitorlázó Berecz Zsombor versenyét. Ismerem Zsombit személyesen nagyon szurkoltam neki, hogy világraszólót alkosson. Ezüstérmes lett, majd úgy nyilatkozott, hogy biztos benne, jobban örül a megnyert ezüstérmének, mint az őt legyőző angol az aranyérmének. Mindezt úgy, hogy korábban elmondta, az aranyérmet célozza meg. Úgy, hogy az utolsó futam előtt kilenc pont hátránya volt, öt hellyel kellett (volna) az angol előtt célba érnie. Tökéletesnek tűnő futamot ment, megnyerte a futamot, de a versenyen végig hetedik hely körül haladó angol az utolsó szakaszon feljött, és végül negyedik lett, megtartva ezzel az összetett első helyét. Zsombi nem bánkódott, önfeledten ünnepelte az ezüstérmet. Majd meghatottan nyilatkozott.

Legyenek az ambícióid magasak, de ne légy maximalista! Ha vége a “versenyednek”, örülj minden elért részsikernek! Légy elégedett, ha ki tudtad hozni a legjobbadat, vagy ahhoz közelit magadból! Ünnepelj! Ha ez bronzéremre volt elég, akkor is!

A hétköznapjainkat nem olimpiai ciklusokban éljük. Legtöbbször nincs döntő futam, nincs célvonal, ahol objektív(?) képet kapsz a teljesítményedről. Nincs eredményhirdetés. De még azt sem tudjuk, vajon a legjobbunkat adtuk-e.

Gyereknevelésben nincs olyan, hogy hibátlan gyakorlatot csinálsz, mint tornában. Ha japánul tanulsz, abban nincs egyéni csúcs, mint úszásban. A munkahelyen aligha mondhatod, hogy jobb játékostól kaptam ki, de tisztességesen helytálltam, mint teniszben. A saját mércéd van!

Sok olimpikonoktól, aranyérmesektől és máshogy győztesektől is láthattunk nagyon meghatott és megható nyilatkozatokat. Az idei olimpia más volt. Nézők nélkül, egy évvel elcsúsztatva, még mindig a koronavírus árnyékában. Az volt az érzésem, hogy emiatt még édesebb volt minden siker, még felemelőbb egy-egy győztes pillanat. Lehet, hogy az én szemüvegem volt csak más, de több örömkönnyet láttam, mint korábban. Mikor éveken, évtizedeken át dolgozol a célodért, aztán megkérdőjeleződik, hogy egyáltalán megmérettethetsz-e, újabb kihívásokkal kell szembesülnöd (mert akár elkaptad a koronavírust), aztán végre odaérsz a rajtvonalhoz, összpontosítasz és teljesítesz, kivételes lelkiállapotban lehetsz. Alig hogy célba érsz, egy sportriporter, egy kamera és egy mikrofon fogad. Szavakba kell öntened, amit érzel. Szerencsére nekünk ebből a szempontból is könnyebb. Nincs riporter, nincs kamera, nincs mikrofon. De magadnak azért érdemes “nyilatkozni”. Milyen érzések vannak benned? Elégedett vagy? Ki adtad magadból a legjobbadat? Kinek vagy hálás?

Van mit tanulni az olimpikonjainktól.

Te hogy állsz a saját célkitűzéseiddel, mikor ér véget egyik vagy másik versenyed?

Mi lenne, ha adnál egy interjút? Mókára fel!

Olimpiai interjú” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s