Ilyen nincs és mégis van!

Tavasszal gondolkodtunk, hogy milyen nyaralást tervezzünk az idénre és úgy döntöttünk, hogy egy lakóautós túra biztosan megoldható lesz függetlenül attól, hogyan alakul a vírus. Az egész egy kósza ötlettel indult. Ausztriai faházakat keresgéltem a neten, amikor találtam egy glampinget, ahol lakóautós képek is voltak fent. Márk azonnal nagyon lelkes lett, mind beleszerettünk az ötletbe, de azért bizonytalanok voltunk. András barátom nemrég vett egy lakóautót, ő bátorított minket, megmutatta az övét, ajánlott egy helyet a bérlésre, beavatott a részletekbe. András, nagyon-nagyon köszönjük!

Gondoltuk, hogy így biztos tudunk elég rugalmasak lenni, a beutazási szabályoktól függően alakítani az útitervet. Végül nem kellett magunkat korlátozni, megtettük azt a körutat, amelyet az első alkalommal elképzeltünk.
Ausztria – Németország – Svájc – Olaszország. 14 nap, főleg tóparti helyszíneken.

Sok ismerősnek meséltük, hogy mit tervezünk, ami nagy érdeklődést és lelkesedést váltott ki a többségből. Leginkább talán az ismeretlenség varázsa miatt mindenki érdeklődve kérdezgetett minket a tervekről, mi meg lelkesen és büszkén küldtük a fotókat, beszámolókat. Ezt a posztot is azért határoztam el, hogy megírom, hogy bátorítsak mindenkit. Ezt ki kell próbálni! Nem útinapló, csak ízelítő. Nem dicsekvés, csak kedvcsinálás.

Lakóautót bérelni sok helyen lehet. Nekünk a VPT Caravan nevű soproni céget ajánlották, ez itt a reklám helye (www.vpt-caravan.hu). Minden flottul ment velük, jól felszerelt és kitűnő állapotban lévő autót kaptunk.

Gondolom, hogy máshova is hasonlóan nyugodtan lehet fordulni. Természetesen felmerülő kérdés, hogy nehéz-e vezetni a lakóautót. Nem. Meg kellett szokni a méreteit (7 méter hosszú és 222 cm széles), de meglepően egyszerűen ment. Nem vagyok egy túl gyakorlatias, technikailag képzett alkat, számomra az volt a legnagyobb kérdés, hogy fogom-e tudni kezelni, használni a különböző funkciókat a szürke víz leeresztéstől a gáztartályokig. Igen, hülyebiztosak. Nyugi.
Ja, és a campingek. Lesz-e hely, hol fogunk megállni, stb? Több applikációt töltöttünk le, ami alapján könnyen választhattunk helyszínt egész Európában (akár campinget, akár olyan helyet ahol tölteni lehet vizet és áramot, akár leereszteni a tartályokat). Ez sem akadály.

Talán mások is osztják az érzésemet, a nyaralásokra való becsomagolás mindig egy komoly stressz-forrás. Elég lesz-e, minek viszünk annyit, belefér-e a bőröndbe, mennyi a súlykorlát a repülőn, stb. Na, ez itt nincs. Három embernek két hétre mindent (is) vittünk magunkkal, és nem sikerült a lakóautó csomagterét harmadáig megtöltenünk. Elfér bármi és pont nem kell miatta aggódni. Én már ebben a szakaszban megszerettem.

14 nap alatt mentünk 2800 kilométert, aludtunk kilenc különböző campingben, meglátogattunk hat nagyobb tavat (Fertő-tó, Wolfgangsee, Bodensee, Lago di Maggiore, Lago di Como, Lago di Garda), két napig Márk kiélvezhette a németországi Legoland-ot, várost néztünk St. Gallenben és Veronában, strandoltunk, túráztunk és bicikliztünk nagyokat, sőt ráadásként megnéztük a Svájc-Spanyolország meccset Svájcban, az Olaszország-Spanyolország elődöntőt Olaszországban.

Szinte napról napra került egyre feljebb a léc, ámultunk el szebbnél szebb helyeken, és éreztük úgy, hogy

ilyen nincs és mégis van!

Ezt kiabálta extázisban 1988-ban Szöulban Török László a mikrofonba, amikor Egerszegi Krisztina (akkor még Egérke) 200 méter háton megelőzve a két NDK-s „torpedót”, egy testhossz előnnyel célba érve nyert olimpiai bajnokságot. Erről a nyaralásról nekem az a közvetítés jutott eszembe.

A legtöbb helyszín önmagában megérne egy-egy nyaralást, csak ízelítőt kaphattunk mindenből, de ez az élmény így is mindent vitt. Ad egy nagy adag rugalmasságot is a lakóautózás, sokszor napközben terveztük át, hogy hol töltjük a következő éjszakát, akár az időjárás-előrejelzést böngészve, akár egy-egy helyszín minősége alapján (vagy mert tetszett, és maradjunk még egy éjszakát, vagy mert nem tetszett annyira, és menjünk tovább már reggel.)

Elgondolkodtam, hogy mi tette ennyire különlegessé ezt a két hetet. Az újdonságon és a különleges helyszíneken túl találtam még egy okot. A dopamin. Ez a vegyület, ami akkor termelődik az agyunkban, amikor egy-egy feladatot elvégzünk, és azért jutalmat kapunk vagy önmagában ezzel jutalmazzuk magunkat. Azt mondják, hogy a haladás és a jól végzett munka örömét a dopamin okozza. Vigyázat, függőséget okoz! (Ld. a munkamániásokat – ha ismer valaki ilyet a környezetemben…) Itt nem csak teltek a napok, hanem mindig valami új helyszínen, új élmény ért bennünket. Haladtunk. Mikor begördültünk egy új campingre, leállítottam az autót, azonnal elöntött a dopamin. Mondom így utólag. Azért ittam mindig egy pohár bort is. Persze, ezt nem csak lakóautóval lehet elérni, bármilyen más aktív nyaralással is (talán kevésbé a tengerparti semmittevéssel), de ez kétségkívül egy jó formája.

Tudom, nem mindenkinek olyan az élethelyzete, hogy elmehessen egy ilyen túrára. Egyrészt nem olcsó mulatság, másrészt egy átlagos lakóautó három (max négy) embernek kényelmes ilyen távon, nagyobb/több gyerekkel nem igazán reális. De ha teheted, nagyon ajánlom, hogy próbáld ki!

Jól esne egy kis lakóautó-dopamin?

Mi lenne, ha kipróbálnád? Mókára fel!