Te csak várj!

Kicsit több mint egy éve írtam ezeket a sorokat a A korona hősei című posztban:

Remélem, hogy mind az én generációmnak, mind a mi gyerekeinknek ez lesz “háborús” élmény az életében. Amikor felmerül, hogy felvásároljunk készleteket, amikor közvetlen környezetünkben ilyen számban kerülhetnek életveszélybe emberek és ennyire bizonytalan hogy mit hoz a holnap. És ami mindannyiunk hétköznapjait érinti. Ha Olaszországban, amely – egyelőre – Európa leginkább érintett országa, megötszöröződik még az áldozatok száma, akkor a teljes lakosságra vetítve: 0,01% lesz a halottak aránya. Minden emberéletért kár, de azért mégsem világpusztítás. Vagy ahogy egy kollégám összefoglalta: Sajnos vár ránk 60-90 nagyon nehéz nap. De a nagyszüleinknek 2000 szörnyen nehéz jutott a II. világháborúban. Legyünk örökre hálásak, hogy (ha) nekünk ez a “háború” jutott. És ne felejtkezzünk el hálát adni azoknak, akik ma küzdenek emberek életéért itthon és a világban!

0,01%, mi? Magyarország most ennek a húszszorosánál tart a hivatalos COVID halottak száma alapján.

60-90 nehéz nap, mi? Ha a vakcináció így halad tovább és nem jönnek további meglepetések, akkor is 15-18 hónap.

A fent idézett fő üzenetem azonban így sem változik: legyünk örökre hálásak, hogy (ha) nekünk ez a háború jutott. Ma már idézőjel nélkül írnám. Háború ez? Gyakran úgy beszélünk róla: harcolunk a vírus ellen, újra támad a vírus, stb.

Háború ez. Mert sokan halnak meg. A minap láttam egy összehasonlítást. Magyarországon a mai magyar lakosságszámra vetítve mindkét világháborúban naponta nagyságrendileg 280 ember halt meg. Akkor négy éven át. Az idén hivatalosan koronavírussal fertőzötten eddig átlagban 120-an, csak márciusban átlagban naponta 177-en, az elmúlt hét napban átlagosan 241-en.

Háború ez. Mert ártatlanok szenvednek tőle, és ártatlanok féltik szeretteiket a harctól. Félünk, hogy megkapják a “behívójukat”, és onnantól ismeretlen veszélynek és kockázatoknak vannak kitéve. Nem a frontra kerülnek, “csak” kórházba (rossz esetben), de látogatni nem lehet őket, távol vannak és izoláltan.

Háború ez. Ha csak a fele, sőt a tizede igaz annak, amit a kórházi állapotokról lehet hallani, ott igazi háborús helyzet van. Aki látta a tavalyi bergamo-i képeket, nem felejti el. Itthonról nem látunk képeket, de olvashatunk beszámolókat. És ha el is felejtjük a számháborút, hogy mennyi a kórházaink kapacitásának korlátja, abban mindenki egyetérthet, hogy az orvosaink, ápolóink, medikusaink háborús hősök.

Háború ez. Mert ez is olyan, amiben mindenki vesztes. Hibáztathatod a kormányt, hogy rossz intézkedéseket hoz, vagy nem tájékoztat elég valósan a helyzet súlyosságáról. Szidhatod az ellenzéket, hogy oltásellenes és akadályozza a védekezést. Mondhatod a médiára, hogy szenzációhajhász, a vírustagadókra hogy felelőtlen és a kórházi állapotokat dramatizálókra, hogy álhíreket terjesztenek. De akárki akármit tesz, a vesztesek mi mindannyian leszünk.

Háború ez. Mert a gazdaságot is nagyon megviseli. Sok munkahely került már és fog még veszélybe kerülni. Sok szektor következő éveit változtatja meg jelentősen. Sok pénzre van, lesz szükség a gazdaság újraindításához.

Háború ez. Mert újra és újra támad a vírus, új frontokat (mutánsokat) nyit, amelyekkel ellen talán az eddigi védelmünk sem megfelelő. Már néhányszor hittük, hogy visszavonultak a támadó seregek, enyhült a fegyverropogás, de aztán újabb támadás jött és még mindig nem tudhatjuk, hogy meddig tartanak a harcok.

Háború ez. Mert (szinte) mindenki fél. És ez az időszak nyomot hagy (szinte) mindenkiben. Majd mesélhetünk róla az unokáinknak, de addig még ha vége is lesz a harcnak, hosszú ideig sokan fogják nehezen feldolgozni a veszteségeiket, és sokan fogják lelkileg viselni még a nyomait akár csak a bezártságnak is.

Háború ez. Mert be vagyunk zárva. Illetve…

Dehogy háború ez!

Nem légópincébe meg óvóhelyre vagy bezárva, a saját lakásodba. Sőt még oda sem! Menj kirándulni a családoddal! Találkozz maszkban a barátaiddal a szabad levegőn!

Dehogy háború ez! Mert tehetünk ellene! Egy háborúban tehetetlenek volnánk. Most viszont nagyon egyszerűen tehetünk érte, hogy nemsokára vége legyen. Türelmesen, fegyelmezetten várni. Értem, hogy most már jó lenne egy kerti party. Nem lehet bírni ezt a bezártságot. Kint a kertben csak nem lesz gond. Meg az idősek a családból már megkapták az (első) oltást, belefér egy húsvéti családi összejövetel. Ja, a haver el tudja intézni, hogy igazolt sportoló legyél, és akkor mehetsz a konditerembe továbbra is, azért lehet ott tartani a távolságot. Ha erősebb a szervezeted, jobban védekezik a vírus ellen is. Aha.

Igazad van biztos, Te nem fogod elkapni. De ha Rajtad kívül kétszázezer ember (sajnos sokkal több) gondolkozik így, és abból 1% (nem több) mégis elkapja a vírust, annak 5%-a kórházba kerül és abból 20%-a lélegeztetőre, akkor újabb 1 ezrelékkel megnöveltétek az intenzíven dolgozó orvosok terhelését. És sajnos a statisztikák alapján egy ember meg is hal. A grillezett sertéstarjád és roséfröccsöd, a kihagyhatatlan családi húsvéti sonkád meg a gyerekek Kinder tojása, és a széria fekvenyomásod miatt. Ha háború lenne, fel se merülne egyik sem. Csak remegve várnád, hogy vége legyen.

És most?

Mi lenne, ha várnál türelemmel? (Most nincs Mókára fel!)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s