Az én szavam, én vonom vissza

A majdnem-teljesítés az nemteljesítés.

Egy sales tréningen tanultam közel tíz évvel ezelőtt ezt a nem túl szimpatikus mondást. Kezdő felsővezetőként gyakran használtam is. Félig viccesnek szántam, de a kollégáim nem érezték szerintem annak. Sok mindenben változtam, fejlődtem azóta vezetőként, erről a mondásról például már leszoktam. És nem csak a kimondásáról, de a hozzáállásomban is.

Újra itt volt a Nagyböjt időszaka. Harmadik éve használom ki ezt az időszakot, hogy bő hat héten át edzem magam azáltal, hogy lemondok bizonyos dolgokról. Az idén az étkezésen túl (no alkohol, no finomított cukor, no finomított liszt és no nisi-nasi esténként a kanapén) még a telefonon internet-szörfözésről is letiltottam magam. Úgy éreztem állandóan a friss információkat keresem a telefonomat görgetve, és ki akartam próbálni, hogy ez mennyire csak megszokás és mennyire valós információéhség. Érdekes tanulság, talán majd megér egy külön misét, hogy milyen tapasztalatokat gyűjtöttem, de most nem mennék bele.

Szóval elég sok lemondás negyvenhat napon át. Az első napokban többször vettem azon észre magam, hogy egy fél percnyi szabadidőmben ösztönösen nyitok meg egy-egy App-ot a telefonomon, hogy megnézzem a híreket. De gyorsan eszméltem és bezártam. Nem volt könnyű időszak ez a hat hét munkaterhelés, stressz szempontból sem, volt egy-két péntek este, amikor nagyon-nagyon jól esett volna egy pohár borral lezárni a munkahetet és megkezdeni a hétvégét. Esetleg egy kis édesség a vasárnapi túra vagy egy hosszabb futás után nem olyan nagy dolog. Egy kis sósmogyoró a blog írás közben beleférhet… De nem! Egyik sem!

Mert a Böjt az Böjt! A majdnem-teljesítés ebben nemteljesítés

Akkor mégsem változtam?

Az önmagunknak tett önkéntes fogadalmakat – „holnaptól nem teszem ezt vagy azt, így vagy úgy élek, ezzel vagy azzal foglalkozom” – talán még alaposabban meg kell fontolni, mint az embereknek adott szavunkat. Mert az embereknek adott szót vissza is vonhatjuk, ha úgy látjuk, hogy a világ változik szavunk körül, másképpen helyezkednek el az emberi dolgok az egyszer igazságnak megismert és fogadalomban megvallott eszme körül. Az igazság is változik. De az önmagunknak adott szó annyit jelent, hogy szerződést kötöttünk jellemünkkel, mely nem változik, s ezért a vele kötött szerződést sincs módunk megváltoztatni. Ha a világ megvet, mert valamilyen lelkiismereti okból nem tudtuk megtartani adott szavunkat, ezt a megvetést túl lehet élni, mert a világ sem erkölcsös szerződő fél. De ha jellemünket csaljuk meg, akkor is van ugyan módunk továbbélni, de belső magatartásunk bizonytalan lesz, bűntudatos és ingadozó

Márai Sándor – Füves Könyv

A különbséget valóban azt teszi, hogy jobban megfontolom, mintha “csak” másnak ígérnék valamit. Mielőtt megígérném, elvállalnám, megfogadnám, felteszem magamnak a kérdést, hogy valóban kész vagyok-e rá, tudok-e az ígérettel vagy a mögötte lévő céllal azonosulni. Szerintem a választóvonal nem ott van, hogy magamnak teszem vagy másnak, hanem hogy szerződést kötök-e rá a jellememmel. Van ígéret és van fogadalom. Én e két szóval különböztetném meg a két fokozatot. Mélyebbnek, erősebbnek mondanám az utóbbit.

A lényeg a saját elhatározás, az elköteleződés. Szintén szokásom volt régebben kollégáimtól vállalást (fogadalmat) kérni egy-egy tervszám teljesítése kapcsán. Aljas módszer volt, különösen, amikor eredetileg előrejelzést kértem tőlük (pl. milyen összegű hitelt folyósítanak az év végéig), amit aztán vállalássá tetettem velük. Pontosabban én azt képzeltem akkor, hogy ha azt mondom én, illetve azt mondatom velük, hogy ez a vállalásuk, attól azzá is válik. Hát pont nem. Attól az még az én elvárásom maradt. Semmi köze a saját elhatározáshoz, elköteleződéshez, még csak nem is ígéret, nemhogy nem fogadalom.

Ha már Böjt és Húsvét, hadd hozzam ide a református Úrvacsorai liturgia egy részét. “A lelkipásztor folytatja: Mindezeket bizonnyal elhívén ígéritek-e, fogadjátok-e, hogy ti e kegyelemért háládatosságból egész életeteket az úrnak szentelitek és már e jelenlévő világban, mint az Ő megváltottjai az ő dicsőségére éltek? A gyülekezet tagjai fennhangon felelik: Ígérem és fogadom.

Ígérem és fogadom. Az ígéret önmagában még nem elég erős. “Igen, Márk, majd hétvégén megépítem Veled azt a Lego-t!” Vagy “Persze Szívem, majd a jövő héten elintézem, amit kértél!” Ezeknél előfordul, hogy NEM vagy majdNEM teljesülnek. A fogadalmaknál, az igazi fogadalmaknál ilyen kimenet nem létezik. Jól van ez így? Jobb lenne egy olyan világ, ahol a Lego-k mind megépülnek a hétvégén, az elintézni valók elintéződnek kivétel nélkül a jövő héten? Szerintem nem. Akkor nem tapasztalnánk meg a különbséget és a különbség erejét az igazi fogadalmakban. Merthogy természetesen én is mint mindannyian év közben is határozom el magam többször, hogy többet olvasok, rendszeresen tornázom, odafigyelek az alvásra, és hasonlók. És azok pont úgy járnak mint az ígéretek. Vagy teljesülnek vagy nem. Egy ismerősöm kedvelt szava járása volt jópár éve, mikor megváltoztatta valamiben az álláspontját:

“Az én szavam, én vonom vissza!”

Egy döntésnél, egy elhatározásnál, akár egy ígéretnél van ilyen. A fogadalomnál nincs.

A Böjt arra tanít(ott az idén) engem, hogy van elhatározás meg ígéret. És van A FOGADALOM.

És fontos tudni, hogy mikor mit teszel.

Mi lenne, ha ezentúl tudatosan megkülönböztetnéd? Mókára fel!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s