A korona hősei

Mikor gyerek voltam, sokszor képzeltem el, ahogy berúgom/kivédem a döntő tizenegyest, és az egész csapat, stadion, ország engem ünnepel. Vagy mint Chuck Norris, harcolok utolsó erőmig a gonosz ellen, legyőzöm végül, ezzel megmentem a világot és nekem hálás a világ jobbik része. Hős akartam lenni.

Most itt a lehetőség. Mindannyiunknak.

Az életünket aktuálisan nagyon nagy mértékben, de minden bizonnyal hosszú távon is számottevően megváltoztatja a koronavírus. Exponenciálisan növekvő megbetegedések, egyre emelkedő halálozási számok, veszélyben lévő egészségügyi ellátórendszer, egyelőre nehezen felmérhető hatások.

De majd én, a hős megmentem a világot. Vagy Te, a hős. Esetleg mi, a hősök. Hogyan?

Első leckeElfogadni, hogy ezt feladatul kaptuk!

Pajzsmirigydaganatom legyőzése után sokaknak meséltem, hogy hogyan alakítottam magamban egy feladattá a daganat elleni küzdelmet viszonylag hamar, mi segített lelkileg leküzdeni a nehézséget. Mindenki elismerően csettint, hogy “bizony, ez a jó megközelítés” és gratulál a lelkierőmhoz. Na, és most? Vajon nem ugyanez a dolgunk?Nem egyesével a saját betegségünkkel, hanem nekünk közösségként a mi vírusunkkal.

Második lecke: Felelősséget vállalni és lépni!

A vírus elsősorban idősekre veszélyes. Ugyan exponenciálisan terjed, mégis valószínüleg sokan egész nyugodtan tölthetnénk napjainkat a szokásos menetrend szerint anélkül, hogy különösebb veszélyben lennénk. Mégis változtatnunk kell. Mindannyiunk egyéni felelőssége, hogy változtasson. Örökzöld kibúvó: mit ér, ha én változtatok, amíg nem változtat mindenki? Mégis mindenki a maga szintjén tehet érte, hogy kevesebb legyen valamennyivel a szociális interakció. Te mit tehetsz a szociális távolságtartásért? Öcsém a zeneiparban dolgozik, sokat beszélgetünk róla, hogy milyen távon milyen nagy hatással lesz az egész iparágra, és így rá személyesen is a vírus.  Erre ma olvasom egyik kedvenc pécsi helyének FB posztját:

⚠ Szomorú, nehéz, de büszke bejelentés következik!
Röviden: amíg a baj nem csökken, a klubot bezárjuk és más klubok/szórakozóhelyek döntéshozóit is erre biztatjuk!
Kicsit hosszabban: mióta ez a drámai helyzet kialakult, rengeteget gondolkozunk azon, hogy milyen szempontok figyelembevételével próbáljunk meg átevickélni az előttünk álló beláthatatlanul nehéz, ráadásul azt se tudjuk, meddig tartó időszakon.
Szempont volt, hogy:
– imádjuk ezt csinálni és szinte csak ehhez értünk,
– sok-sok kollégánk, munkatársunk a mi működésünkön keresztül jut (vagy nem jut) fizetéshez, tudja (vagy nem tudja) finanszírozni az életét,
– ha felelős egészség- és járványügyi szakemberek azt mondják, hogy 100 főig meg lehet tartani biztonságosan rendezvényeket, akkor mi, kocsmárosok, ne tudjuk már jobban,
– ha ismeretlen időre bezárunk, magával a klubbal és a klubot üzelemtető céggel, vezetőséggel mi a franc lesz? Ebben van az életünk munkája és fogalmunk sincs, hogy meddig lesznek elegendőek a tartalékaink. Hiszen attól még, hogy nem leszünk nyitva, a nálunk is sokkal kiszolgáltatottabb kollégáknak kell tudnunk adni valamilyen módon fizetést, juttatást, segítséget, hisz ők még kevesebb tartalékkal rendelkezdnek, ha rendelkeznek valamennyivel egyáltalán.
A mindent felülíró szempont azonban, hogy nem szeretnénk úgy a tükör előtt állni és önmagunk szemébe nézni, hogy bármilyen okból is, de úgy érezzük, hogy nem tettünk meg mindent. Mert ebből a pácból most csak úgy tudnunk kimászni, ha mindenki kiveszi belőle a részét.
Mi ehhez első körben annyit tudunk hozzátenni, hogy a járvány terjedését elősegítő tevékenységünket megszüntetjük és megpróbálunk gondoskodni a stábunk megélhetéséről.
Pár nap vívódás után most mégis könnyű lélekkel mondjuk, hogy addig, amíg nem ül el a baj, bezárunk, és más klubok/szórakozóhelyek döntéshozóit is erre biztatjunk!
Arra kérünk benneteket, fogadjátok el a döntésünket, lehetőség szerint kerüljétek a zsúfolt helyeket és amikor csak lehet, maradjatok otthon! Minél fegyelmezettebben meg tudjuk ezt tenni, annál hamarabb lesz vége ennek a borzalomnak.
Reméljük, mihamarabb újra találkozhatunk és koccintunk egyet, ha túl leszünk rajta!
Üdvözlettel, Pécsi Est

Na, ez a felelősségvállalás! Ismeretlenül is minden elismerésem!

Harmadik lecke: Látni, nem csak nézni!

Az elmúlt hetet otthoni karanténban töltő egyik olasz kollégám lelkesen mondja nekem, hogy a home office nem egyszerű, de micsoda élmény neki, hogy ennyi időt van a családjával. Fiatal ember, egész pici gyerekkel. Amúgy éjt napallá téve dolgozik, most végre eközben ott tud lenni a szerettei között. Nevetve mondja, hogy most már az olasz bajnokságot is felfüggesztették, vasárnap esténként sem a TV előtt fog ülni. Nem nehéz észrevenni, ez a vírus most megtanít bennünket kicsit visszavenni a tempóból, kicsit koncentrálni a fontos dolgokra, vigyázni szeretteinkre és megkérdőjelezni a tegnapi szokásainkat. Ez nem a kötelező “ha már a padlón vagy, vegyél onnan fel valamit” életérzés, hanem színtiszta meggyőződés hogy néhány év múlva úgy fogunk visszagondolni erre a vírusra, mint ami mássá és jobbá tette a világunkat. Szorgalmi feladat: hangosítsd ki, mondd ezt el mindenkinek! Borús, vészes, kritikus a vírus, kiszámíthataltan hatásokkal. De van, lesz számos elvitathatatlan előnye.

Negyedik lecke: Összefogni a lényegért!

Egy ismerősöm tett fel szintén az FB-n egy egyszerű kérdést a napokban: “Lehetséges, hogy most mi összefogunk, félretesszük a politikai kritizálást, a mindenben a negatívumot kereső posztolást?” A válaszokból, meg az interneten elérhető legtöbb cikkből kiderül a szomorú válasz: NEM LEHETSÉGES. Pedig a vírus nem politikai alapon fertőz. Mindenre és mindennek az ellenkezőjére fogunk találni tökéletesen alátámasztott érvelést (az egyiket az egyik TV-csatornán, a másikat a másikon), és még el is vitatkozhatunk róla valakivel, vagy ami még feleslegesebb, egymásra licitálva hergelhetjük egymást a velünk egy véleményen (poltikai oldalon) lévő barátunkkal. De talán többet érne, ha visszalapoznánk az első három leckéhez helyette! Sokakat fog nagyon érzékenyen érinteni ez a válsághelyzet. Már most, rövid távon is biztos, és jó eséllyel a következő félvben, évben is. Egyesével és közösen is megtalálhatjuk a módját, hogy segítsünk. Segíts!

Ötödik lecke: Hálát adni!

Remélem, hogy mind az én generációmnak, mind a mi gyerekeinknek ez lesz A “háborús” élmény az életében. Amikor felmerül, hogy felvásároljunk készleteket, amikor közvetlen környezetünkben ilyen számban kerülhetnek életveszélybe emberek és ennyire bizonytalan hogy mit hoz a holnap. És ami mindannyiunk hétköznapjait érinti. Ha Olaszországban, amely – egyelőre – Európa leginkább érintett országa, megötszörődik még az áldozatok száma, akkor a teljes lakosságra vetítve: 0,01% lesz a halottak aránya. Minden emberéletért kár, de azért mégsem világpusztítás. Vagy ahogy egy kollégám összefoglalta: Sajnos vár ránk 60-90 nagyon nehéz nap. De a nagyszüleinknek 2000 szörnyen nehéz jutott a II. világháborúban. Legyünk örökre hálásak, hogy (ha) nekünk ez a “háború” jutott. És ne felejtkezzünk el hálát adni azoknak, akik ma küzdenek emberek életéért itthon és a világban!

Jöhet a vizsga? Ha betéve tudod az öt leckét és készen állsz, Te is egy lehetsz a “Korona Hősei” közül.

Mi lenne, ha hőssé válnál? Mókára fel!

A korona hősei” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Drága Baluka, köszönöm, hogy olvasója lehetek a nézeteidnek, ami elgondolkodtat és erőt ad. Hálás vagyok ezért is!🤗

    Kedvelés

  2. Drága Baluka, köszönöm, hogy olvasója lehetek a gondolataidnak, ami mindig előre mutató. Hálás vagyok ezért is!🤗

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s