Paradigmák, jobbra át!

Két pont között a legrövidebb út az egyenes, tanultuk matematikából. Ha haladni akarok, az egyenes úton tudok a leggyorsabban, evidens.

Egyre több dolog bizonyítja, hogy ha gondolkodnod kell, nem a lineáris a legjobb.

Nem régi, de annál gyakrabban emlegetett buzzword az exponenciális gondolkodás. Azt mondják, hogy a XXI. századi környezetben az exponenciálisan gondolkodóknak van esélye a sikerre. Nem találtam rá egzakt definíciót, de ez tetszett:

A lineáris gondolkodás a meglévő lehetőségekből próbál megoldást kreálni. Az exponenciális gondolkodás viszont a problémát szemléli, és olyan megoldásokat keres, amelyekhez esetleg még nem is léteznek az eszközök.

Mikor exponenciális gondolkodókról van szó, akkor az iPhone-t szokás említeni – a világ legelterjedtebb telefonja, és nincs rajta billentyűzet. Esetleg az Airbnb-t – a világ legnagyobb szálláshelyszolgáltatója anélkül, hogy egy ingaltannal is rendelkezne. Ma már természetesek, de amikor elindultak, valamit alapjaiban újítottak meg. Nem a tegnapi állapotokon próbáltak kicsit javítani az ismert eszközökkel, hanem egészen újszerűen közelítettek egy felmerült vagy majd később felmerülő igényre. A technológia exponenciális fejlődése miatt legtöbbször techológai újítások kapcsán kerül szóba az exponenciális gondolkodás. Én abban hiszek, hogy ez nem technológiai téma.

Talán ismerős az ábra:

A COVID-19 kapcsán – sajnos – napról napra ilyen ábrákkal találkozunk, így nő meg exponenciálisan az idő, amit exponenciális ábrák nézegetésével töltünk.

A konkrét számok irrelevánsak, de jól érzékeltetik a jelentőségét: az európai országok többségében azt követően, hogy a COVID fertőzöttek száma elérte a százat, naponta kb 25%-kal nőtt, egy hét alatt így 100-ról kb 500-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Kérdés: hány fertőzöttünk lesz a második és a harmadik hét végén? Azon szerencsésebbeknek, akiket a COVID statisztikák és általában a számok nem annyira foglalkoztatnak mint engem, talán meglepő lesz: második hét végén 2300, harmadik hét végén 11 ezer! Na, ez az exponeniális növekedés. De hogy jön ez a gondolkodáshoz? Szerintem ez is csak gyenge analógia, még ennél is elvontabban és nyitottabban kell gondolkodnunk.

Gábor barátomnak tegnap volt a születésnapja. Egy ideje improvizációs játékokkal foglalkozik többek között. Barátai egy nagyon jó hangulatú Zoom-összejövetelen köszöntötték fel. Összejárnak gyakran és játszanak különböző improvizációs játékokat. Én már ízelitőt máskor is kaptam belőle, most még jobban beleláttam. Az egyik játék nagyon egyszerű. Valaki mond egy szót és a következő játékos (tetszőlegesen bárki) mond egy következőt, amire ő asszociál az az előzőből. És így tovább. Három-négy-öt szó után egészen máshol fogunk járni mint az eredeti szó, pedig a logikai kapocs vagy más asszociáció összeköti őket. Valami ilyesmi transzformáció kell érzésem szerint az igazán nyitott exponenciális gondolkodáshoz.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a COVID-19 jelentősen meg fogja változtatni az életünket nem csak a válsághelyzet alatt, hanem azt követően, hosszú távon is. Talán nem csak a fenti ábra miatt, de egyre többször probálom magam arra késztetni, hogy a jövőnkre exponenciálisan gondolkodva tekintsek.

Mert nem az a kérdés, hogy megváltoztatjuk-e a szokásainkat egy kicsit és a jövőben több időt töltünk-e ezzel vagy azzal. Hanem hogy alapjaiban megváltozik-e az életünk.

Nem az a kérdés, hogy az iskolában ezután lesznek-e majd online órák és digitális eszközök bekerülnek-e az oktatásba. Hanem hogy átalakul-e az oktatás egésze emiatt. 10-20-30-50 év múlva még lesznek a mai fogalmaink szerinti iskolák? Egy tanár(nő) ugyanígy 15-20-30 gyereket fog tanítani, akik mind a közelben laknak és bejárnak nap mint nap? Vagy egész más lesz az iskola és Márk fia egy iskolába járhat majd a Spanyolországban élő unokatestvérének a fiával?

Sport. Én lenézem az e-sportot. De ha mondjuk még hat-nyolc hónapig tart(ana) a karantén, nem állnánk át arra, hogy a BL meccsek helyett valami e-sport közvetítést néznék, miközben Zoom-on együtt sörözünk a haverokkal? Nem kell sok idő, hogy ott is meg lehessenek a kedvenceink. A magyar Himnusz akkor is szépen szól, ha a konzol mögött ülő srácnak játszák. Biztos, hog az Eurosoporton csak hús-vér emberek küzdelmét érdemes közvetíteni? Lebron, CR meg Djokovics úgyis robot vagy földönkívüli.

És a munka? Home office-ban leszek, persze. De ha már itthonról dolgozom, biztos hogy ugyanannak a cégnek fogok minden nap dolgozni? Vagy az új világban már csak egy kis ugrás hogy minden nap máshova adom el a szürkeállományomat. Rosszul hangzik? Igen. Ma még. És a munkaidő? 5×8? 7×24? Vagy valami egészen más?

És a társadalmi szerveződés? Elcsépelt mondás, hogy a demokrácia nem a tökéletes politikai berendezkedés, csak nem találtak még ki jobbat. Vissza a szigorúbb határokhoz, vagy felejtsük el azt a keveset is, ami van? Olaszország mint egy egység értelmezhető? Vagy tartományoként kell megvívnia most a harcait, és kell szerveződnie még erősebben? Ha működik a rendeleti kormányzás, de amúgy interneten havonta tarthatunk “kiszavazó-show”-t, lehet hogy a Parlamentre tényleg nincs szükség?

Megerősödik újra a család szerepe, megint többgenerációs háztartások lesznek? Vagy épp ellenkezőleg, az online felértékelődik, a személyes együttlét még inkább elveszik, még a családon belül is? És a baráti kapcsolataink? Sokkal kevesebbet találkozunk. Talán többet beszélünk. De egész biztosan többet gondolunk egymásra. Ez miben fog változni? Hogy alakulnak újra közösségeink? Jönnek a modern kommunák? Que vadis színház, mozi, étterem? Gyökeresen megváltoztathajuk az együttélési szokásainkat.

Nem vagyok elég exponenciális, ezek csak felvetések, esetleg gyenge gondolatkísérletek, de talán kedvet adnak, hogy merjünk exponenciálisan, új paradigmákban gondolkodni.

A Wikipédia ezt mondja a paradigmáról:

A paradigma jelentősége abban áll, hogy az ember néha krízisbe, konfliktusba kerül meglévő véleménye, beállítottsága, hiedelmei, gondolatai, ismeretei stb. ellentmondásossága miatt, amelyet sokszor ezek átfogó megváltoztatásával tud csak feloldani. A társadalmi méretű paradigmaváltásra ezzel szemben akkor szokott sor kerülni, ha a lakosság nagy részében áll fenn hasonló konfliktus, és csupán a hozzáállás megváltoztatásával – amely viszonylag kevés pszichikai energia ráfordítását igényli – jelentős alkotó energiákat lehet az elérendő közösségi célokra felszabadítani.

Nem itt tartunk most?

Mi lenne, ha paradigmát váltanánk? Mókára fel!