Szarvasvadászat

Mostanában nagyon felkapott közgazdaságtani fogalom a közepes fejlettség csapdája. Az elmúlt években elég gyakran került elő Magyarország kapcsán. Azt a természetes folyamatot jelzi, hogy a fejlődő országok gazdasága egy ideig gyorsabb ütemben tud fejlődni a fejlett orszgoknál, de egy idő után – bizonyos lehetőségek és tartalékok kihasználását követően – ez az ütem nem tartható fent és teljes, tényleges felzárkózás nem tud megtörténni. Az ország “közepesen fejlett” marad és ebből nem képes kitörni. Vannak ellenpéldák – Japán, Tajvan, Dél-Korea, vagy Európában Finnország a szakirodalom szerint.

A napokban az egyik legnagyobb hazai ipari nagyvállalat évzáró rendezvényén vettem részt. A vezérigazgató beszédében ezt, a közepes fejlettség csapdáját hozta fel példának, és a vállalat(ok) előtt álló kihívásokra próbálta átfordítani. Anélkül, hogy nagyon közgazdaságtani fejtegetésbe kezdenék, arra hozott példákat, hogy miben kell paradigmát váltani egy vállalatnak, ha el akarja kerülni ezt a csapdát: hatékonyság, innováció, képzési-oktatási rendszer átalakítása, együttműködési készség fejlesztése a vállalat és nemzetgazdaság szintjén. És jelentős attitűdbeli változás.

Az én témám pedig itt kezdődik.

Még eggyel tovább gondoltam. Ha ez a tétel igaz a nemzetgazdaságra és egy vállalatra is, értelmezhető-e vajon az egyén szintjén? Kerülhetünk mi személyesen is a közepes fejlettség csapdájába? Igen. Most kifejezetten nem gazda(g)sági értelemben gondolom. Lelkileg, hangulatilag.
“Minden rendben a munkahelyen, jól haladnak a dolgok, a cég sikeres, sokat dolgozom, de kibírható. Szeretek ott lenni, de nem vagyok azért élharcos”
“Jól vagyunk otthon. Szépen nőnek a gyerekek, meg van mindenünk. Egész boldogan élünk.”
“Az egészségemmel minden OK. Nem vagyok top formában, néha itt-ott van egy kis gond, de nem panaszkodom.”

Ismerős? Hallottál már ilyet a környezetedben?

Az említett cégvezető a vállalatra vonatkoztatva az alábbi “receptet” mutatta be a prezentációjában, hogy kitörjenek a közepes fejlettségi csapdából:

  1. Tudásvágy, belső fejlődési kényszer, versenyszellem
  2. Együttműködés – az élet nem nullaösszegű játszma
  3. A kudarc nem alternatíva
  4. Identitás – nem vagyunk kevesebbek, de nem vagyunk többek sem
  5. Nyitottság, utazás, világlátás
  6. Saját sorsunk kovácsai vagyunk, egészséges önbizalom

Nem állítom, hogy ki kell törni a közepes fejlettségi szintről. Az evolúció ugyan a folyamatos fejlődésről szól, de mélyen egyetértek azokkal, akik megkérdőjelezik, hogy mindig mindenben fejlődni kell-e, és azt állítják, hogy megelégedhetünk, sőt meg kellene elégednünk sok esetben azzal ahol tartunk. Nem kell könnyebb/nagyobb/dizájnosabb mobiltelefon, gyorsabb/nagyobb/drágább autó feltétlenül. De ha a fenti példáknál maradva úgy érzed, hogy jó lenne előbbrelépni vagy legalábbis sikeresebbnek elismertebbnek lenni a munkahelyen, vagy teljesebb, boldogabb magánéletet élni, egészségesebbé válni, akkor érdemes figyelmesen elolvasnod ezt a listát. Ezek az attitűdök, ami egy bizonyos szint felett a továbblépéshez, szerintem a teljesebb élethez szükségesek.

Kettőt elemeznék ki a fentiek közül kicsit részletesebben. Ezek azok, amelyekben a sztereotípia szerint “nekünk, magyaroknak” (van ilyen?) talán a legtöbb teendőnk van.

Mi, magyarok nem tudunk változtatni rajta. De mi, mármint Te meg én, tudunk.

Együttműködés – az élet nem nullaösszegű játszma. Gondolom, hogy ismert fogalom, nullaösszegű a játszma ha amennyit az egyik fél nyer egy ügyleten, a másik fél annyit és pontosan annyit elveszít. Kétszer kettő viszont az életben néha tényleg öt. A klasszikus fogolydilemma ennek egy jól ismert példája. Ahhoz hasonló, de talán még érdekesebb a szarvasvadászat játékelméleti dilemmája. Két vadászt egymástól függetlenül megkérdeznek, hogy nyúlra vagy szarvasra fog-e vadászni. A szarvas a nagyobb “nyeremény”, de azt csak akkor ejthetik el, ha mindketten azt választják. Ha mindketten szarvast válaszolnak, a játék során kapnak 4-4 pontot. Ha egyikük együttműködés helyett versengeni kezd, nyulat választ (amit egyedül is elejthet), kap három pontot, a másik (aki szarvast választott), nulla pontot kap. Ha mindketten nyulat választanak, két-két pontot kapnak. Ha le akarod győzni a másikat, nyulat választasz. Sőt, ha kisebb kockázatot akarsz vállalni, nyulat választasz. De ha bíztok egymásban, szarvasra mentek és a legnagyobb össz-nyereményt ekkor éritek el.

Identitás – nem vagyunk kevesebbek, de nem vagyunk többek sem. Hú, de vékony jég! Sem-sem. Hiába posztolnak ismerőseid karibi vitorlás-túráról vagy fehérhomokos tengerpartról, hiába látod a hétvégén “összedobott” süteményt meg az idilli családi fotót a fészbukon. Te nem vagy kevesebb. Hiába csapnak össze a hullámok, érzed éppen úgy, hogy nem bírod, sok volt, és a testvéred/ szomszédod/ barátod/ kollégád sokkal jobban képes menedzselni az életét, nem vagy kevesebb. És fordítva: hiába vagy valakivel szemben intellektuális fölényben, vagy mondjuk szakmailag jobb másnál. Esetleg bizonyos szempontból gazdagabb vagy szerencsésebb. Hiába nyert a Te kedvenc csapatod az enyém ellen a hétvégén, nem vagy több.
Van egy német mondás: “Man sieht sich zweimal im Leben” – Az ember mindenkivel kétszer találkozik az életben. Néha úgy érezheted, hogy Te vagy lent, máskor viszont Te leszel fent. Nem vagy kevesebb, de nem vagy több sem.

És hogy összekössem a két témát, ha így nézünk magunkra és egymásra, talán könnyebbé válik az együttműködés is.

Szarvas vagy nyúl?

Mi lenne, ha szarvasra mennénk? Mókára fel!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s