Közel hét éve írom ezt a blogot. Az egyéves évfordulón egy felhívást tettem közre.
Arra buzdítalak, hogy Te is írj! Gondolj át egy Téged mostanában foglalkoztató témát, vesd “papírra”! Ha csak Magadnak teszed is, élvezni fogod, garantálom. De ha van kedved inspirálni másokat, vagy a “nyílvánosság” erejével még jobban kitárni a lelked/elméd, és élni az “öt perc hírnév” lehetőségével, gyere és legyél vendégszerző a milleneha-n!
Öten küldtek írást akkor, ki is tettem ide őket. Most újra érkezett egy írás. Hezitáltam, hogy megosszam-e. Mert rólam szól. Az alázatról sokat “papolok”, nem szeretnék szerénytelennek tűnni, nem akarom, hogy rólam szóljon ez a blog. De épp ma meséltem Márknak róla, hogy mennyire fontos nekem, hogy mennyien olvassák a posztokat, hány like-ot kapok, és milyen kommentek érkeznek. Ákos Tomi barátom küldött egy üzenetet a lenti tartalommal.
Dr. Ákos Tamással 20 éve ismerjük egymást, ebből tizenötöt együtt, egymás mellett dolgoztunk. Most is. Ő a bank lakossági üzletágáért felel, én a vállalatiért. Rengeteget tanultam tőle ezalatt a 20 év alatt.
Az üzenetének tartalmát több okom is van idehozni.
Büszkeség – nagyon jól esnek Tomi szavai, büszke vagyok a visszajelzésére. Ha szerénytelennek is tűnik kitenni, hálám jeléül is itt a helye.
Visszajelzés – Tomival van alkalmunk egymásnak visszaejlzést adni máskor is. Meg is tesszük. A levél publikálásával arra buzdítanék mindenkit, hogy ne fukarkodjon a visszajelzésekkel, figyeljen a környezetére, ahogy Tomi teszi.
Egyensúly – Épp a lent említett műtétem óta az egyensúly fontosságát rendszeresen emlegetem. Most halottam először a szójátékot a nevemmel: Szabó Balance. Megvettem.
Inspiráció – Tomi stílusát nagyon szeretem. Inspiráló számomra minden megszólalása. Ez is. Remélem, másnak is.
Kontextus
Nem is itt megjelent posztomra ragált az írás. “Csak” a LinkedIn-re tettem ki egy rövid posztot. Múlt héten tartottam egy előadást egy vezetői klubban, arról került ki egy hír ott, amit én az alábbi szöveggel osztotam meg:
Szeretlek! ❤️
Emlékszel, mikor először kimondtad ezt a szót anélkül, hogy biztos lehettél benne, hogy a másik viszontszeret?
Brené Brown plasztikus leírása a sebezhetőség érzéséről.
Bizonytalanság, kockázat és érzelmi kiszolgáltatottság.
Sokszor kerülünk ilyen helyzetbe, sokszor válunk sebezhetővé.
Mert tökéletlenek vagyunk.
Régóta foglalkoztat ez a téma, sok éve írtam első posztomat a sebezhetőségről (A sebezhetőség ereje) Mégis nagyon nehéz volt felkészülnöm erre az előadásra. Eredeti célom az volt, hogy példákkal szemléltessem, miért fontos, hogy az ember felvállalja sebezhetőségét. Aztán rá kellett jönnöm, hogy bármennyire is fontosnak tartom, többnyire arra tudok példákat mutatni magamról, hogy milyen helyzetekben nem sikerül elfogadnom, felvállalnom azt. Mélyre próbáltam menni és az mindig megterhelő, most is az volt!
Köszönöm a CEONET, A KLUB közösségének a nyitottságot és érdeklődést!
Új idézettel találkoztam a készülés során. Most ez szól bennem nagyon hangosan:
MINDENEN VAN EGY REPEDÉS, AZON KERESZTÜL JUT BE A FÉNY. (Leonard Cohen)
Ez azt mondja nekem, hogy a tökéletlenségem nem csak hogy el kell fogadnom, hanem örülnöm is kell neki. Az éltető fény annak köszönhető.
Teljes szívvel élni annyit jelent, mint elfogadni ezt a tökéletlenséget, leengedni, eldobni pajzsainkat és kapcsolódni merni és akarni másokkal.
Mi lenne, ha kapcsolódnál? Mókára fel!
A Vendégposzt
Szabó Balance
Én vagyok a milenneha blog első Vendégszerzője (ez nem így van, de ezek szerint 6 éve még nem olvasott – a szerk.). illetve ez még nagyon pending, mert senki nem kért fel erre, és Balance nem is tudja, hogy ezeket a sorokat írom. De milenneha bevállalná, es kiposztolná.
Már 2 hete forgatom a fejemben hogy leírom, miért Szabó Balance Ő számomra. A végső lökést a mai posztja adta meg: “there is a crack, a crack in everything. that’s how the light gets in”.
Metaforikus, hogy én már 2009-ben libabőrös voltam ezen sorok hatására a budapesti Leonard Cohen koncerten, de Balance mégis előbb osztja meg az üzenet esszenciáját másokkal mint én.
Balance számomra: PERSISTANCE.
Kitartóan lenyomni az első munkahelyen 10 (helyesen 17 – a szerk) évet. Kockázatot vállalva elvállalni a vállalati divizióban a pocíziót, mikor minden projekttárs a lakosságira megy. Kitartóan végigcsinálni ott az éveket, a Vezetőváltást, kitartóan beleállni az új struktúrába. Kitartóan csinálni a Deloitte állást, akkor is ha elejétől látszik: ez nem a jövő.
Kitartóan végigcsinálni az interjúját, elfogadni a Board-1 pozíciót. Kitartóan végigcsinálni éveket ott. Kitartóan elviselni a brutál betegséget – életre belém égett, ahogy tényszerűen meséli, napokig nem mehet közel a Fiához, mert sugárzik. Kitartóan felépiteni a Csapatot és elképesztő eredményeket hozni. Kitartóan lefutni 100x (!) 10km-t 2024-ben. Kitartóan járni hajnalban a Rudasba Édesapjaval és két testvérével.
Gauder Milan kérdezte tőlem minap, mióta mozog Szabó Balance otthonosan az art szegmensben. Mióta, mióta milyen jó kérdés ez. Miért, mióta rendelkezik szélesebb network-kel mint én? Mióta fogalmaz meg pressure cooker szituációban sokkal higgadtabb és előremutatóbb álláspontot mint mások, akik sokkal régebb óta Board tagok?
Mióta megy a tehervonat elképesztő kitartással, folyamatosan előre, és előz meg éppen pihengető gyorsvonatokat a mellékvágányon?
Mi lenne, ha Kollégakent Életre szóló Barátokká is válnánk? Mi lenne, ha fénypontja lenne a hétnek, ha kedden egy Csapatban léphetünk a focipályára? Mi lenne, ha szivből tudnánk örülni annak, ha a másik megelőz minket a kanyarban az Élet bizonyos területein?
MÓKÁRA FEL!
Kösz, @akostomi!
milenneha 