Tanár vagyok

Emlékszel? Je suis Charlie. Szólt a jelmondat a Charlie Hebdo munkatársai elleni terrorista-merénylet után. Nagyon felkapott üzenet lett, sokan szolidarítottak ezzel az üzenettel a szerkesztőség mellett. Egy szerkesztőség mellett, ami Mohamed prófétából űzött gúnyt és emiatt sokan kritizálták őket, sokan határolódtak el, de legalább is sokan nem voltak hajlandóak ilyen módon azonosulni velük. Joggal.

Je suis tanár.

Lehet velük nem azonosulni?

Azt hallom ma egy véleményvezértől, hogy “nagyon nagy baj van Magyarországon az oktatásban, […] momentumos, nihilista, semmiházi társaság lepte el az iskolákat.”

Lehet, hogy rólam beszél? Én is tanár vagyok.

Zsuzsa néni vagyok. Általános iskolában tanítok, alsósokat. Közel negyven éve. Két évem van még a nyugdíjig. Most van egy negyedikes osztályom. Édesek, mint az előző kilenc osztály, akiket végigkísértem. Mintha a gyermekeim, illetve most már az unokáim lennének. Nem tudom, mit tegyek jövőre. Az eszem azt mondja, nem szabad új osztályt vállalnom. Már nem tudom végigvinni őket, idősnek érzem magam, kevés az erőm és a türelmem. Nem a gyerekekhez, a szülőkhöz. Legtöbbjük előtt semmi respektem nincs. De szívem szerint nem biztos, hogy abba tudom hagyni. Mert mi lesz, ha nem vállalok osztályt? Ki fogja vinni őket? Nem hagyhatom cserben az igazgatómat, az iskolámat, a kis elsősöket. A hivatásomat.

Pali bácsi vagyok. Igazgató. Matekot tanítottam és fizikát, népszerű voltam a gyerekek között. Próbáltam tágítani kicsit a mindenkori lehetőségeken. Többet vállaltam az iskolai közösségben az átlagnál, szépen lépdeltem a ranglétrán, jópár éve már igazgató vagyok. Nem tudom, hogy jó döntés volt-e. Én tanítani szeretek. Most meg “politizálni” kell, konfrontálódni. Szeretnék jó iskolát vezetni, ami egy kicsit az én kezem nyomát viseli, szeretnék kicsit többet, mást adni a gyerekeknek, de meg van kötve a kezem. Fáj a szívem pár ex-kollégámért, akik elhagyták a pályát, de megértem őket. Lehet, hogy nem indulok a következő igazgató-választáson.

Ági vagyok, most leszek harminc. Mindig tanítani akartam. Magyar, történelem szak. Ugyanabban a budai elit gimnáziumban tanítok, ahol a nagyapám igazgató volt a rendszerváltás után. Ez komoly felelősség. Rendpárti vagyok, mint a nagyapám volt, Isten nyugosztalja! Sok minden másképp megy, sok mindent máshogy kell csinálni, mint az én diákkoromban, de hiszek benne, hogy nekünk a mainstream-mel szemben meg kell őriznünk a magyar oktatás erős hagyományait. Fantasztikus kollégáim vannak. Máshogy látjuk a világot, de igazi elkötelezett tanárok szinte kivétel nélkül. Sokat segítünk egymásnak, lelkileg támogatjuk egymást. Rossz látni, milyen egzisztenciális helyzetben van a többség. Ez azért igazságtalan. Nem tudok nem beállni az élőláncba velük.

István vagyok, kémiatanár egy vidéki kisvárosi iskolában. A középiskolai kémia tanárom fantasztikus ember volt. Megszállott, és engem is megszállottá tett. A barátaim hülyének néznek, hogy tanárnak álltam. De elfogadják a döntésemet. Ha a szükség úgy adta, kicsit ki is segítettek anyagilag. Mostanában nem szorulok rá, vállalok másodállást egy német vegyipari cégnél. Muszáj. Érzem, hogy sok, fáradt vagyok, de ez az ára, hogy a tanár lehessek. Vállalom. A tanáriban messze én vagyok a legfiatalabb, de próbálok integrálódni a közösségbe. Elégedetlenek vagyunk, de nem tudom, hogy ez a hisztéria (sztrájk, polgári engedetlenség, tüntetés) a jó módszer-e. Múlt héten öt tanítványom felment Pestre a tüntetésre. Jól esett, hogy értem tüntettek.

Réka vagyok. Énektanár egy nagyvárosi katolikus gimnáziumban. Nálunk egy kicsit minden más. Volt egyetemi csoporttársaimtól rémtörténeteket hallok, hogy milyen állapotban van az iskolájuk, mihez kell hozzájárulni a szülőknek a hétköznapi működéshez. Ez megalázó lehet. Én nem is panaszkodom. Ráadásul a diákok is viszonylag “válogatottak”, nekem ebből a szempontból is sokkal kevesebbet kell tűrnöm, mint sokaknak a szakmában. Lételemem a zene. Nemrég azt kérte tőlem az egyik negyedikes osztály, hogy tanuljuk meg a “Grund mi vagyunk” című dalt. Nagyon szépen énekelték. Meghatódtam.

Álljunk bele, ha kell, bármi jöjjön is el
Legyen szabad a grund!
Véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely
Vagy egyszer belehalunk!

M’ért félnénk? M’ért élnénk, ha nem egy álomért?
M’ért félnénk? M’ért élnénk, ha nem egy álomért?

Zsuzsa néni, Pali bácsi, Ági, István, Réka. Nem egyszerűen Veletek vagyok. Most én is tanár vagyok. Egy álomért.

Mi lenne, ha mind tanárok lennénk? Mókára fel!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s