Célegyenes

Tíz-tizenkétéves lehettem, a Népfürdő utcában volt valamilyen korosztályos atlétikai verseny. 800 métert futottam, két kör a négyszázason. Apu stopperrel a kezében 200 méterrel a cél előtt állt. Mikor hatszáz méterhez közelítettem, hatodik vagy hetedik helyen, jó pár méterrel lemaradva futottam az élbolytól. Apu buzdított, hogy kezdjek hajrázni, még utolérhetek néhány futót. Emlékszem, még a karomat is széttárva (!) válaszoltam neki, hogy “De hát nem bírok”. Lefutottam változatlan tempóban az utolsó kanyart, majd ahogy a célegyenesbe fordultam – valószínűleg mert a tévében így láttam – tényleg elkezdtem hajrázni. Kiderült, hogy még rengeteg erőm van, sprintbe kezdtem. Talán negyedik helyen értem a célba. Az most lényegtelen, hogy ha 100 méterrel előbb kezdek hajrázni, még előbb végeztem-e volna, de megtanított több dologra is ez a verseny. Évekkel később olvastam egy idézetet: “Több erőnk van, mint akaratunk, s gyakran csak mi magunk előtt való mentségül képzeljük azt, hogy valami lehetetlen” /La Rochefoucauld/. Ez tökéletesen leírja az akkori állapotomat, és sokszor emlékeztetem magam erre azóta is.

De most mást juttatott eszembe ez a verseny.

Én döntöm el, hogy mikor kezdem meg a véghajrát…

A koronavírus több mint egy éve van jelen a világban, Magyarországon is lassan tíz hónapja, tematizálta a 2020-as évünket, rengeteg mindent megváltoztatott. Mostanában érte el nálunk a csúcsát a vírus, egyes szakemberek szerint már 20%-os az átfertőzöttség Magyarországon. Megérkezett a vakcina, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint valamikor tavasszal véget érhet a pandémia miatti őrület. Nem fog eltűnni a veszély az életünkből, tartogathat még új meglepetéseket az új év is, de belátható közelségbe került a vírus lecsengése. Belátható, ami még három-hat hónapot jelent. Mikor tavasszal digitális oktatásra álltunk át, három hónapon át tartott a vészhelyzet, alig vártuk, hogy végre vége legyen, újra társaságban lehessünk, utazhassunk, stb. Most még legalább ennyi van hátra, de inkább több, mégis azt gondolom, hogy mentálisan itt az idő, hogy megkezdjük a hajrát.

Múlt héten meg volt a téli napforduló, mostantól hosszabbodnak a nappalok, a következő hat hónap ebből a szempontból egy felfelé ívelő szakasz lesz. Van okunk ezt kihaszálni arra, hogy ezt az időszakot mi mindannyian így éljük meg!

Megünnepeltük a Karácsonyt, Jézus születését, ez még a nem hívők számára is reményt kell hogy adjon. Mikor, ha nem mostantól felejthetjük el az elmúlt időszak nehézségeit és bizonytalanságát és fordulhatunk reménységgel az előttünk álló hónapokra?

Újév közeleg. Kevesebb tüzijáték, valószínűeg kevesebb pezsgő, malacsült és konfetti jár az idei Szilveszterrel, de ettől még, sőt talán így még inkább vehetünk nagy levegőt, hagyhatjuk magunk mögött 2020. minden gondját és tekinthetünk 2021-re újrakezdésként.

Félreértés ne essék, ha el is indulnak az esetszámok lefelé, még hónapokig nagyon óvatosnak kell lennünk, változatlanul figyelnünk kell a szociális távolságtartásra, maszkot kell hordanunk, de itt az idő, hogy újra megkeressük a kapcsolónkat (ld: Kapcsoltam), megkezdjük a hajrát, mentálisan felerősítsük magunkban a napforduló, Jézus születése és az Újév reménységének erejét, és hagyjuk magunkat ebből töltekezni.

Természetesen nem mindegy, hogy kiből mennyit vett ki a táv eddigi része. Nem mindegy, hogy megbetegedtél-e, vagy valakiért a környezetedben kellett komolyabban aggódnod. Ne adj’ Isten, elvesztettél valakit. Nehéz helyzetbe kerültél egzisztenciálisan, vagy csak a bizonytalanság őrölte fel az energiáidat, esetleg a hétköznapok megszervezése jelent nehezen megoldható feladatot. Az is lehet, hogy Neked messzebb van vagy messzebb tűnik a cél, ezt szintén mérlegelni kell, mielőtt tempót váltanál. És azt is fontos megjegyezni, hogy egy hosszabb hajrá milyen veszélyes lehet. Egyáltalán nem garantált, hogy az ember végig bírja a tempót és nem fog teljesen elkészülni az (lelki) erejével 50 méterrel (egy hónappal?) a cél előtt.

Én azt hiszem, nekem eljött a pillanat, ideje megkezdenem a hajrát. Mentális iramváltás, most!

Mi lenne, ha hajráznánk? Mókára fel!