Az a tiéd, amin részt veszel

Múlt héten Balatonszárszón nyaraltunk. Az 52. Kékszalag mezőnye csütörtökön reggel kilenckor rajtolt el Balatonfüredről. Mikor este kiültünk a stégre egy pohár borral, az élmezőnyön kívül egy-két hajó hagyta még csak el Szárszót, a mezőny 95%-a még a Keleti medencében haladt vagy inkább álldogált. Ahogy besötétedett, nagy élmény volt nézni az árbócfényeket, ahogy a mezőny szép lassan elhaladt Keszthely felé. (A győztesek este 11 felé már megkerülve a tavat közeledtek a cél felé, hajnali háromkor futott be a győztes hajó.) Reggel első utunk a stégre vezetett, szép hátszélben jó sok hajó haladt Tihany felé, szép látványt nyújtottak. Egész nap lehetett látni hajókat a nem túl erős szélben a cél felé. Elgondolkodtatott, hogy péntek este tájban 36 óra vitorlázás után milyen lehet még ott ülni a hajóban és figyelni a szél alakulását. Gondoltam, hogy milyen elhivatott az a pár hajós, aki még akkor is a vizen van. Aztán ránéztem a verseny oldalára és elolvastam, hogy este 10-kor pénteken (37 órával a rajt után) a több mint 500 indulóból 227 hajó ért be a célba. A limitidő 48 óra, szombat reggel kilencig kell beérni a füredi célba. Ezt végül 339 hajó tudta teljesíteni, kétszázan úgy döntöttek, hogy ilyen vagy olyan okból feladják a versenyt. Nem küzdenek a szélcsenddel, többségük felmérve és elfogadva, hogy nem lesz esélyük beérni limitidőn belül. Nagyon szép szokást indított a tavalyi nyertes, a limitidő előtt utolsó célba érkezőt a győztes hajó legénysége köszönti pezsgővel, elismerve hogy ők is nyertesek! Mindenki, aki célba ért. Köztük hetven hajó, aki több mint 40 órát a vizen töltött, valamikor szombat hajnalban érkeztek célba. 

Rajtuk gondolkodtam el. Még sosem vettem részt a Kékszalagon, az idei sem hozta meg a kedvem. De megértem azokat, akik elindulnak, és „végigszenvedik” akkor is, amikor ilyenek a viszonyok és a végletekig elcsigázva érkeznek be a célba. Ennek vitorlázás szempontból aligha van szépsége. Aki már ült hajón verseny közben, meg tudja erősíteni, mennyire szörnyű ülni az álló hajón és várni a szelet. Sokszor idézzük egy versenyen elhangzott bon mot-ot, mikor totál szélcsendben az áramlás miatt kicsit még hátrafelé is ment a hajónk, kapitányunk így felelt a „Megálltunk?” kérdésre: „Bárcsak állnánk!”. Tehát vitorlás-élmény szempontjából ez minimum „szuboptimális”. Mégis miért? Verseny? Kivel? A legjobbak már 24 órája a célban, az összes hajóosztály győztesei, sőt dobogósai is már rég túl az ünneplésen. Aligha. Verseny magaddal? Tradíció? Csakazértis? Csapatszellem? Küzdeni tudás? Mindegyik vagy egyik sem? Nem kérdeztem meg egy kapitányt sem, valószínűleg már a kérdésfelvetésért kiröhögnének. Az én hipotetikus válaszom, hogy ennek részesének kell lenni. Ez Európa legrégebbi és leghosszabb vitorlás tókerülő versenye.  Ott lenni a rajtnál biztosan felejthetetlen élmény. Ott lenni a célban biztosan leírhatatlan. Valamiért úgy képzelem, hogy ez nem a ultramartonista „megcsináltam” érzése. Ez a részese voltam élménye. Ez a verseny attól az ami, hogy ennyien részt vesznek rajta, hogy ennyi hős megy végig egy ilyen versenyen is. (Persze nem elfelejtve a nagyon komoly sportteljesítményt, csapatmunkát, amelyet a legjobbak nyújtanak.)

Idén is készülök maratonra. Budapesten terveztem futni, október közepén. Kérdőjeles, hogy meg lesz-e tartva egyáltalán. Emiatt kicsit el is bizonytalanodtam, hogy mindenképp felkészüljek-e.  De a napokban eldőlt. Ugyanis eldőlt, hogy indulhatok a New York Marathon-on. Én, a legendás New York Marathon-on. Virtuálisan. A verseny maga ugyanis elmarad. Szerintem zseniáis dolgot találtak ki, különböző kategóriákban nevezhetesz egy virtuális maratonra. A lustább olvasóknak rossz hír, hogy annyira nem virtuális, hogy számítógép előtt végig lehessen csinálni. Szóval le kell futni a maratont, de nem ott, nem akkor, hanem bárhol, egy bizonyos időszakon belül. Sosem gondoltam rá, hogy elmenjek New Yorkba a maratonra. Sorsolják a résztvevőket, elképesztő drága dolog, meg sem fordult a fejemben, hogy ott akarjak lenni. De most, hogy „csak” be kell fizetni és le kell futni egy maratont „otthon”, teljesen beleszerettem. New York Marathon-t fogok futni. Most már nem is érdekel annyira az idő. De részese akarok lenni!

Sokatmondó a részvétel szó etimológiája is. Egyszerre jelent tevékeny együttműködést, jelenlétet és közreműködést egy tevékenységben és (régiesen) birtoklást az egészből. Ha részt veszel, alakítod és egy kicsit a Tiéd is lesz. Az a tiéd, amit megeszel, mondták nagyszüleink. Az a tiéd, amin részt veszel, mondom én.

Vitorlázol? Futsz? Origamizol? 

Részt veszel, részt vettél már valami igazán nagy dologban?

Mi lenne, ha választanál egyet? Mókára fel!