Találkozzunk március 11-én!

Az én 2020-am más lesz. Nem fogadalom, felismerés.

Ma, 2020. január 1-én kitöltöttem egy tesztet a neten (www.footprintcalculator.org), ami néhány válaszból kikalkulálja az ökológiai lábnyomomat. Ha minden ember a Földön olyan lábnyommal rendelkezne mint én,

MÁRCIUS 10-ÉN ELFOGYASZTANÁNK A FÖLDET, pontosabban addig a napig az adott naptári évben felélnénk a természetben fenntarthatóan előállítható erőforrásokat! 

2019-ben ez, vagyis az Earth Overshoot Day (magyarul elég furcsa megnevezést találtam csak: Ökológiai Túllövés Napja) július 29-re esett. Húsz évvel korábban még szeptember 30-ra. Nem mindegy. És a teszt szerint én ezen átlagnál közel háromszor többet/gyorsabban fogyasztok. A magyar átlagnál is, országosan június 14-re esik ez a nap ugyanis.

EOD_Info_graphic_2019_final

2019-ben volt néhány olyan momentum ami elgondolkodtatott, hogy nem kellene-e változtatnunk, változtatnom valamin. Szilveszterre oda juttotam, hogy DE!

Nem fogok a hátsó kerben paradicsomot termeszteni. Nem leszek vegán, és nem állok át kerékpáros közlekedésre sem. Nem megyek klímatüntetésre, viszont továbbra is járok a Sparba vásárolni, sőt még műanyagszatyorba is pakolok majd.

Sokat írtam itt tudatosságról és felelősségről. Tudatos vagyok és felelős. Ha munkáról van szó. Ha az egészségemről van szó (többé-kevésbé). Ha gyereknevelésről van szó. És ha a jövőnkről van szó?

 

Ez a poszt nem toboroz, hogy “Gyere és védd velem a bolygót!”. Nem is szimpátiaszavazatokat gyűjt, hogy milyen rendes dolog erre felhívni a figyelmet. Ha valamit üzenni akar (és akar) az az, hogy légy nyitott! Változunk, változnak a prioritásaink, az élethelyzetünk. És ha kinyitod az elméd és a szíved, megtalálhatnak új impulzusok, amelyeket érdemes követned, mert teljesebbé teszik az életed. És mikor van jobb alkalom arra, hogy kitárd az elméd és a szíved mint az év legelején, amikor hagyományosan (új) irányokat, változtatásokat keresünk az életünkben?! Lehet persze “kevesebbet eszem” és/vagy “rendszeresen sportolok”, esetleg “többet fogok olvasni” fogadalomban gondolkodni. De én azt javaslom, hogy keress olyan témát, ami Neked legbelül most, aktuálisan igazán fontos! És annak kapcsán sokkal könnyebb lesz el is kötelezni Magad!

Mi lenne, ha elköteleződnél valami új, Számodra fontos irányba? Mókára fel!

Találkozzunk március 11-én!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Az enyém április 15.

    milenneha ezt írta (időpont: 2020. jan. 1., Sze, 22:34):

    > baluszabo posted: “Az én 2020-am más lesz. Nem fogadalom, felismerés. Ma, > 2020. január 1-én kitöltöttem egy tesztet a neten ( > http://www.footprintcalculator.org), ami néhány válaszból kikalkulálja az > ökológiai lábnyomomat. Ha minden ember a Földön olyan lábnyommal > rendelkezne mint” >

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s