Kell egy csapat

Az embernek nincsenek korlátai. #NOHUMANISLIMITED

Eliud Kipchoge (Kenya) 1 óra 59 perc 40 másodperc alatt teljesítette a maratoni távot Bécsben, 2019. október 12-én. Ott voltunk a pálya szélén, átéltük, részesei voltunk.

22d11e9b-9cac-43bf-bdc2-cd4aa59314ee

Másodszor tett kisérletet arra, hogy két óra alatt teljesítse a távot, ezúttal sikerrel. Korábbi interjújában a Holdra szálláshoz hasonlította az álomhatár ledöntését. Szerintem ez túlzás. De egyetértek a kihívás lényegével, hogy bizonyítsa a fenti állítást: az embernek nincsenek korlátai.

Az eredmény nem hitelesíthető világrekordként, több szempontból is olyan feltételek között zajlott a kísérlet – az én szememben legalább is ez gyakorlatilag egy tudományos kísérlet volt -, amelyek nem felelnek meg a hivatalos előírásoknak. Kipchoge-t egymást 5 kilométerenként váltó iramfutó-csapatok segítették, őket pedig egy, pontosan a szükséges tempóval haladó autó (által az útra “vetített” lézercsík). A frissítés kerékpárról történt, a pálya egy kb 9 kilométeres körpályán zajlott, melynek egyik kanyarja ráadásul kissé meg is volt döntve. Ezek mind könnyítések egy szabályos maratonhoz képest. Fontos másodperceket jelentenek.

De nem ez a lényeg szerintem. Számomra egy kicsit módosítva a fő mottónak használt üzenet:  az emberEKnek nincsenek korlátai. Kipchoge kétségkívül korszakalkotó atléta, zseniális tehetség, az a futó, aki ennek a rekordnak az elérésére fel lehetett kenve.

De ezt a csúcsot egyedül nem érhette el. Egy ennyire egyéni, sőt magányos sportágban (is) akkor tudsz maradandót alkotni, ha egy komplett csapat áll mögötted.

A célbaérkezés után először feleségét ölelte meg Eliud. Nem ragadnék le az elcsépelt közhelynél, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll. De kihagyhatatlan. Állítólag ez volt az első verseny, ahová a család elkísérte a kenyai futót. Ezen ott kellett lenniük.
Aztán ott van persze a mecénás. Mondhatnánk, hogy ő személyesen nem, csak a pénze vett részt a csapatmunkában. De ha úgy fogalmazom meg, hogy a brit milliárdos eltökéltsége kellett ahhoz, hogy ez a projekt létrejöjjön és így jöjjön létre, azzal is lehet talán azonosulni.

008869ec-f904-4dc0-8429-5602e9cd7092
Negyvenegy iramfutó dolgozott azon (felváltva), hogy ez az álomhatár ledőljön. Sokszoros bajnokok, világbajnoki helyezettek különböző távokon. A projekt és az elért eredmény nagyszerűségét mutatja, hogy ilyen szintű futók álltak be “nyúlnak”. Öröm volt látni az a gyermeki örömöt, ahogy a célbaérkezés után vállukra emelték a nap hősét. Mindennél többet mutat az a gesztus, amikor a főhős a célhoz közeledve mutatta nekik, ne maradjanak le tőle (ahogy vélhetően a protokol szerint kellett tenniük), hanem vele együtt fussanak be a célba. Nem meglepő, hogy az összes interjúban azt hangoztatta, milyen komoly csapatmunka volt ez a futás.
Az is érdekes, hogy mekkora előkészítés, hány ember (kutató)munkája kellett mindehhez. Mi mindent kellett megtervezni, kitalálni. Például azt, hogy az iramfutók hogy vegyék körbe, milyen alakzatban fussanak. Vagy hogy pontosan mikor legyen a rajt. Az időjárási előrejelzések figyelembe-vételével csak három nappal korábban határozták meg a futás napját és csak előző délután azt, hogy a rajt pontosan hány órakor lesz. Minden akkurátusan megtervezve. Érdekesség: a szükséges tempót mutató autó tempomatját át kellett programozni, hogy a lehető legstabilabban tudja tartani a pontosan 21,1 km/h tempót és minimális ingadozás se legyen a sebességben.
A pálya szélén kb 100 méterenként pályamunkások álltak. Mellettük seprű. Ha bármi szennyeződést észleltek az aszfalton, elsöpörték onnan. Minden apró részlet számított.

7dbb7a53-7a47-4d72-b4fa-0d3287ef75ab

És ott voltunk mi. Édesapám, Eme, Márk és én. Meg még néhány tízezren. Köztük gyébként egész sok magyar. Hallottam egy beszélgetést a futás előtti napokban arról, hogy ennek mennyire lehet jelentősége. (Mi személy szerint valamiért nem kerültünk szóba, csak a közönség támogatása általában.) A jelenlegi magyar maratoni bajnok azt válaszolta, hogy ugyan Kipchoge olyan futó, aki teljes átéléssel fut és ki tud zárni minden körülményt, de mégis rengeteget számíthat ez a támogatás. Azt az analógiát használta, mikor valamilyen tevékenység közben kellemes zenét hallgat az ember. Nem vesz róla tudomást, de mégis jót tesz, jól esik. Szóval azt hiszem, bejelentkezek a honorárium egy részére…

Minarik Ede óta tudjuk, hogy “kell egy csapat”. Futásban, maratonon is.

Fantasztikus, feledhetetlen érzés volt ott lenni. Jó volt részese lenni a csapatnak. Egy csapatnak, amely maradandót, világraszólót alkotott. Nem állítom, hogy egymilliomodnyinál nagyobb volt a részünk benne. De egyrészt az is nagyobb a nullánál, másrészt nekem, nekünk megadta az élményt, hogy részesévé váltunk a sikernek. Kell egy csapat. Nem csak, nem elsősorban a csapat eredménye, sikere miatt. Magunk miatt. Hogy tartozzunk valahova, hogy legyen mihez hozzájárulni.

Van csapatod, akinek teljesítményéhez hozzá tudsz tenni? Van csapatod, amelynek megéri részesévé válnod?

Mi lenne, ha keresnél egy ilyen csapatot? Mókára fel!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s