Bátyámmal sok mindent egyformán látunk a világban, jópár dologban hasonlóan gondolkodunk, de van amiben elég jelentősen más a véleményünk. Ő gyerekkorunk óta ki nem állhatja a musical-eket. Azt mondja, hogy döntsék el, hogy színház vagy koncert, de a kettő egyszerre ne legyen. Én meg kb százszor láttam VHS-en a Hair-t meg a Grease-t, később a Dzsungel könyvét és a Padlást néztem meg egy tucatszor színházban. Emberiség elleni vétek, értem én.
Augusztusban Balatonfüreden játszották a Pál utcai fiúkat. Láttuk már korábban többször a Vígszínházban, de úgy döntöttünk, ide is elmegyünk. A leghíresebb a zárószám:
“Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért?”
Márk teljesen átszellemülten hallgatta. Őt nézve fogalmazódott meg bennem, hogy milyen fontos útravaló is ez egy kamasz gyereknek. És hogy milyen érdekes végiggondolni az én álmaimat.
Még néhány hónapom van az az ötödik X-ig. Nem számvetés ez (még), de valahogy X-enként találtam egy-egy álmot, ami így utólag visszanézve tematizálta az adott életszakaszomat.
Nem emlékszem élesen a kisiskolás koromra. Nevem ellenére nem követtem a “Tűzoltó leszel, s katona! Vadakat terelő juhász!” forgatókönyvet. Édesanyánk a médiában dolgozott, talán emiatt elsősorban arra emlékszem, hogy egyszerűen híres akartam lenni. Bármi, csak híres. Érdekes statisztika lehet, hogy a tízéves gyerekek álmaiból vajon hány százalék valósul meg. 0,1-nél szerintem nem több. Ezerből egy. Én sem lettem/leszek híres.
Ahogy versenysportolni kezdtem, az álmaim is ehhez kapcsolódtak. Ugyan atléta családban nőttem fel, és tizennégy éves koromig azt űztem, utána váltottam és tollaslabdázó lettem. A tollas akkortájt lett olimpiai sportág. Irreális álmaim nem voltak, de azt elérhetőnek gondoltam, hogy egyszer egy olimpiára versenyzőként kijussak. Tizennyolc-húsz éves korom környékén ez volt az álmom. Mondanám, hogy egy sérülés megfosztott ettől, de nem lenne igaz. Nem voltam elég tehetséges hozzá, hogy ezt elérjem, így valószínűleg a legjobb ami ennek kapcsán történhetett velem, hogy megsérültem, abba kellett hagynom és ezt az álmom el kellett engednem.
Későbbi szakmai sikereim egyik alapja épp az lehetett, hogy az élsporthoz szükséges elkötelezettséggel és munkabírással fogtam bele a munkába. Újabb tíz évvel későbre nézve, határozottan látom magam, ahogy harminchoz közeledve egy példátlanul sikeres szakmai karrier álma van előttem. Cél a fejlődés, a szakmai siker és az anyagi előlejutás. Mindent ennek rendeltem, illetve rendeltünk alá. Viccesen mondtam időről-időre, “abból leszek dollármilliárdos, hogy…”. Nem leszek. Nem akarom lekicsinyelni az előrehaladásomat, de a Forbes címlap, a TOP100 lista, meg a világraszóló siker álom marad.
Harminchat éves elmúltam, mikor Márk megszületett. Negyvenhez közeledve egy óvodás gyerek apjaként természetes álomként lebegett a szemem előtt, hogy neki boldog és sikeres életet tudjunk biztosítani. Emlékszem ahogy azon gondolkodtam el, ha ilyen körülmények és lehetőségek közül indul, milyen jövő adódhat neki. Határ a csillagos ég. Vagy nem. Továbbra is fontos, hogy kiegyensúlyozott és teljes élete legyen, de ma már elengedném az ő sikerei kapcsán szőtt álmaimat is. Nem lesz sem új Szoboszlai, sem új Azariah belőle.
Újabb tíz év elteltével már más álmaim vannak. A mesehősök tipikus útját követve most úgy érzem, már a negyedik cél lebeg a szemem előtt az alábbiak közül:
Megszerezni, amit még nem szerzett meg.
Megnövelni, amit megszerzett.
Megőrizni, amit megnövelt.
Továbbadni, amit megőrzött.
Továbbadni minél több embernek. Itt a milenneha-n, a bankban, más fórumokon. Leírni, elmondani, megmutatni magam, és a gondolataimat, és eljutni több és több emberhez. Lehet ez majd talán egy könyv, lehet “influenszerség” (írtam már erről itt: Beszélnünk kell). Kicsit visszatérés a gyerekkori “híresség-álomhoz”. Ma itt tartok.
A fenti példák, az én álmaim nem fontosak. Talán annyira csak, hogy példázzák, minden életszakaszban lehetnek az embernek álmai. Minden bizonnyal többnyire egymásra is épülnek. És jó eséllyel 100-ból 99-szer elérhetetlenek.
Bár, ha Nemecsek Ernő képes megállítani Áts Ferit a grundért folytatott csatában, van okunk elhinni, hogy minden álmunk elérhető. Szőnyi Ferenccel hallgattam a napokban egy beszélgetést legutóbbi teljesítményéről, negyvenöt nap alatt átkerékpározott Kanadán, 12500 kilométert teljesítve. A kissé hatásvadász kérdés így hangzott:
– Feri, áruldd el nekünk: hogy lehet elérni a lehetetlent?
Miért, létezik?
Elismerem, de nem vagyok nagy rajongója az ehhez hasonló emberfeletti teljesítményeknek. Elfogadom, hogy remek példái annak, hogy minden álom elérhető. De én mégsem ezt tartom a legfontosabbnak az álmainkkal kapcsolatban.
Csak, hogy legyenek!
Szeretném, ha Márk azt tanulná meg, hogy a Pál utcaiaktól, hogy legyen álma, kövesse és ha kell, engedje el azt!
Legyen álma! Elcsépelt a mondás, hogy “semmilyen szél nem jó annak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart”. Persze, fontos iránytűnek a célkitűzés, de fontos azért is, mert a hétköznapok nehézségeiből ad egy kitekintést. Bármilyen sikeres és boldog is az ember élete, időről időre szembesül nehézségekkel, kihívásokkal. Az egyik dolog, ami segíthet ezeken átlendülni, ha az ember kizoom-ol, a távoli célra fókuszál, az álmára gondol és a kontextus-váltás máris más állapotba segít kerülni.
Kövesse az álmát! Édesanyánk mindig azzal viccelt, hogy “tudjátok, én mindig holnaptól fogyókúrázom”. (Ön)ironikusan azt tanította, hogy a célkitűzéseinket illik komolyan venni. Ha megfogalmazunk magunknak (még ha csak magunknak is) egy álmot, azt követnünk kell. Az nem lehet csak szlogen, jól hangzó cél, hanem valós elköteleződés kell hozzá. Az igazi álom olyan, amiért mindent hajlandó vagy megtenni.
Ha kell, engedje el az álmát! Csak az ökör következetes. Nem hangzik jól, ha az ember feladja álmait, de lecserélni időről időre talán nem ördögtől való. Az álom nem csak akkor vélik hasznossá, ha beteljesül. Akkor is, ha csak segít haladni az utadon, vagy ha segít megismerni saját korlátaidat. Segít akár új álmokra találni. Talán azt tartják, hogy szerencsés, aki egész életében egy álmot követ és lépésről lépésre halad a beteljesülése felé. Talán igen, talán nem. Nem látom hátrányát, ha az ember olykor elengedi egy-egy álmát és újakat talál helyette.
Márktól minden este így búcsúzom: “Álmodj szépeket kicsi fiam, nagyon szeretlek!” Csak most, e sorokat írva jutottam el a gondolatra, ez talán nem is csak az éjszakákra vonatkozó jókívánság.
Álmodj (szépeket)!
Mi lenne, ha álmodnál? Mókára fel!
milenneha 