Írtam már itt egyszer vitorlásversenyről, amelyen (szinte) évről évre részt veszek. Jó kis versenyek, komoly sportélmény, nagy bulik, köszönet érte Horváth Sanyinak és a Seapromo Regatta összes szervezőjének. Az a poszt néhány általam felfedezett analógiáról szólt, ami a vitorlázás és a hétköznapok között fellelhető.
Az idén is hasonló gondoilataim támadtak, most kimondottan a sikerrecept kapcsán.
Ez egy egyhetes verseny, hat nap alatt tervek szerint nyolc, végül csak hét futammal, aki ezeken összesen a legjobb eredményt éri el (a legrosszabb futatmeredményt leszámítva a helyezések összeadásával a legkevesebb pontot gyűjti), az lesz a regatta összetett győztese.
A mi legénységünk kisebb-nagyobb változtatásokkal tíz éve ugyanaz, az elmúlt évek két összetett második és egy harmadik helye után végre megnyertük a regatátt. Nagy dolog ez, sok nagyon komoly kapitány és jópár tapasztalt vitorlázó van a mezőnyben. A mi kapitányunk a Balatonon is erős eredményeket ér el, a legénységből hárman csak ezen a héten vitorlázunk egy évben, másik hárman alkalmanként vannak hajón, talán ketten mondhatóak még gyakorlott vitorlázóknak.
De akkor hogy-hogy mi nyertünk?
Sikerrecept az Adriáról.
Egy mindenkiért
Gyenes Ákos, a kapitányunk. Sokat emlegetett vicces mondása, hogy a bobban is a fékező ember van leghátul, ő is csak fékezi a hajót. Ezzel szemben értelemszerűen ő a kulcsember, talán nem túlzás, ha azt írom, a győzelem 90%-ban rajta múlik. Azt már nehezebb megmondanom, hogy ennek a 90%-nak hány százaléka köszönhető a vitorlázó-tudásának, és mennyi az egyéb képességeinek. Hajlamos vagyok elhinni, hogy több mint 50% az utóbbi. Ákos ugyanis olyan vezető, amilyet mindenki elképzelne magának. Nem csak a vitorláshajóra.
Alázatos – persze, hogy ezzel kezdem. Egyik futamunk utolsó bólyavételénél az első helyért csatázunk egy versenytárssal, aki – saját későbbi bevallása szerint – nem adja meg a nekünk járó útjogot (leegyszerűsítve a jobbkéz-szabályt), így kerül elénk. Kapitányuk hátranéz, hogy megcsinálja-e az ezért járó 360 fokos fordulós büntetést, Ákos int neki, “Nem kell, menj!”. Ők megnyerik a futamot. Előttünk. Kapitányuk a parton azonnal a hajónkra siet egy kézfogásra. Ha ragaszkodik Ákos a szabályokhoz, mi simán nyerünk, a versenytárs visszaesett volna a negyedik-ötödik helyre. Nagyvonalú volt. Biztos olvasta a Vitray-s posztomat itt: “Aki felülkerekedik, alulmarad”.
Mindenkire figyel – kilencen voltunk a hajón, mindenkinek már jól bevált szerepe van, melyik manővernél mit kell tenni. Személyre szabott utasítások, megerősítő visszajelzések, egy-egy biztató mosoly vagy összekacsintás. És mindenki 120%-ot képes kihozni magából.
Mindenre figyel – rengeteg beállításra kell figyelni egy futam során. Nagyrészt biztosan megtanulható, hogy milyen széljárásban, milyen versenyhezetben, melyik vitorlán milyen apróságot kell változtatni. Részben viszont intuícióról szól. Folyamatosan figyelni, keresni a javítás lehetőségét. Mit csinál a nálunk gyorsabban haladó versenytárs, milyen szél van a sziget mellett, amit majd kerülnünk kell, hol kell üljön a legénység, hogy jó legyen az egyensúly. Vezetőként látni a részleteket és látni az összképet. Ez adja a pluszt.
Nem fél hibázni – ha keresed a változtatás lehetőségét (ld előbb), értelmeszerűen néha rossz döntést fogsz hozni. Elkerülhetetlenül. Nincs itt a világ vége, újra változtatni kell, és tovább kisérletezni. Egyszerűen hangzik, mégis sokan esnek a tévedhetetlenség hibájába tapasztalataim szerint. A hiba a barátunk.
Delegál, felhatalmaz – egy darabig minden forduló alatt mondta nekem, hogy mikor kell elengednem a kötelet. Apró mozdulat ugyan, mégis súlyos sebességvesztés múlhat rajta. Egész addig segített benne, amíg nem érzett magabiztosnak. Utána rám bízta. Biztos volt, amikor hibáztam benne, de összességében mégis jobban jártunk, hogy éreztem a felelősségem, és ő meg akár mással tudott foglalkozni. És aztán amikor havária volt egy vitorlafelhúzásnál, egy pllanat alatt ugrott oda, és segített a csapatnak megoldani a problémát. Mégis a felhatalmazás a kulcs.
Nem maximalista – fontos az eredmény, de nem a legfontosabb. Épp annyi kockázatot vállal, amennyi még belefér, nem megy bele kényes helyzetekbe. “Mi nem óvunk”, mondja, mikor egy versenyhelyzetben felmerül (a vitorlázásnak része, hogy egy-egy manőver megítélése miatt óvás történik, amit a futam végén értékel ki a zsűri). És ha kell (és kell), este is odateszi magát a buli idején, még ha ennek nyomán kicsit nehezebb is a koncentráció a másnapi (szó szerint) verseny alatt. Work hard, play hard.
Mindenki egyért
Ha 90% szerepet írtam a kapitánynak, 10% még marad a legénységnek is. Ahogy írtam, nem vagyunk gyakorlott vitorlázók. A maga feladatát már mindenki egész jól elvégzi, már egyre jobban átljátjuk azt is, hogy mi fog történni és mire kell felkészülni a következő manővernél, de nem ez tesz minket az egyik legerősebb csapattá.
Kapitány – ha egy olyan kapitányod van, amilyet fentebb leírtam, minden idegszáladdal követni akarod és meg akarsz neki felelni. Nem fog stresszelni az elvárása, nem a mikromenedzselésével fog nyomasztani, nem katonásan követni fogod az utasításait, hanem hozzá akarsz járulni a sikeréhez. És ha ebben konszenzus van az egész csapatban, az ad egy extra kohéziót a közösségnek. (Ld következő pont)
Közösség – a munkahelyi környezetre mondják gyakran, hogy sokkal nagyobb annak a csapatnak a teljesítménye, amelyben a kollégák azt érzik, hogy egy olyan közösséget alkotnak, amihez jó tartozni. A csapatunk több szálon elég szoros barátságokra épül, de mégis elég heterogén közösség. Évente nehányszor találkozunk csak a legtöbbjükkel, de itt pillanatok alatt össze tudunk kapcsolódni. Sokfélék vagyunk korban és gondolkodásmódban, de a vitorlázás szeretete, a regatta iránti rajongásunk és egymás tisztelete nagyon összekovácsolja a közösséget. Jó a részének lenni.
Szerepek – az évek alatt kialakult már, hogy ki milyen szerepben tud a legtöbbet hozzátenni a teljesítményhez. Van közöttünk, aki nem szeretne túl sok felelősséget vállalni, olyan feladatot kapni, amiben benne van a nagy hibázás lehetősége. Vannak többen is, aki minden bizonnyal tudnának még többet is hozzátenni a rájuk osztott feladatoknál, de elfogadják a szerepüket a csapaton belül. Mert a fix munkamegosztás teszi lehetővé, hogy a részfeladatát hiba nélkül le tudja mindenki hozni. És ettől tud a csapat erősebb lenni. Ami fontosabb, mint az egyéni érdek. Evidensnek tűnik, de nem egy csapatsportban láthatjuk, hogy nem ilyen egyszerű.
Bónusz
Ahogy teltek a napok, egyre közelebb kerültünk ahhoz, hogy mi legyünk az összetett győztesek. Egyre több bátorító “Hajrá!”-t kaptunk a több hajótól, és a legvégén az utolsó futam után a kikötőben tényleg velünk örült a mezőny nagy része. Nem gondolom, hogy egyesével bármivel különbek lennénk a mezőny többi tagjánál, de a fenti két ok, egy (emberként is) kiváló kapitány, és egy egymáshoz erősen kapcsolódó közösség igazán szerethetővé tette a hajónkat a legtöbb résztvevő számára. Örültem ennek az első helynek, de az a rokonszenv, amit megérezhettünk talán fontosabb is. Részben hiúsági okból, persze. De részben azért is, mert jó volt látni, hogy a sikerünknek mások is tudnak örülni, ami nem olyan gyakori mostanában, ahol az emberek inkább zéróösszegű játszmákban gondolkodnak. És végső soron ez a rokonszenv, amit a mezőny ngy részétől érezhettünk, még további erőt adott a versenyben.
Ne érts félre, ez nem az olimpia, “csak” egy üzleti regatta. Ha jövőre csak harmadikok leszünk, majd megkérdezheted, hogy mi lett a sikerreceptemmel. Számomra a 4K akkor is sikerrecept marad.
Kiváló
Kapitány,
Kapcsolódó
Közösség
Mi lenne, ha megkeresnéd és/vagy kialakítnád a 4K-dat? Mókára fel!
milenneha 