Jobban dönt, ki gyorsan dönt

Egy a sok zseniális Woody Allen idézetből:

Elvégeztem egy gyorsolvasó tanfolyamot és húsz perc alatt elolvastam a Háború és békét. Az oroszokról szól.

Én pont a másik véglet vagyok. Több éve ugrottam neki először angolul Malcolm Gladwell könyvének. Blink – The power of thinking without thinking. (Nincs magyarul, én így fordítanám: Szempillantás – tud a tudatalatti dönteni?) Akkor abbahagytam egy idő után, nemrég újra elővettem, most végre a végére értem. Nem egy szempillantás volt. Woody Allen-nél csak egy kicsit részletesebb összefoglalót adnék.

A gyors, intuitív döntésekről, az első benyomások erejéről és az azok mögötti előitéletekről szól. A tudatalatti működéséről, döntési csapdákról és hibás döntések mögötti feltételezésekről. Ajánlom.

Kiderül belőle, hogy hogy lehet felismerni egy hamis műalkotást. Milyen egy rapidrandi pszochológus szemmel? Miből mondható meg egy házaspárról öt perc megfigyelés alapján, hogy el fognak-e válni? Kiderül, hogy szinte mindenkiben vannak faji előítéletek, ami befolyásolja a döntésinket. Hogy használja a politika az én döntési mechanizmusokmat? Hogy zajlik egy cola- vagy lekvár gyorsteszt? Rá van írva az arcunkra minden gondolatunk? Milyenek a gyors döntések stressz alatt, például egy rendőr esetében New York utcáin?

Ha ezek érdekelnek, olvasd el! Megéri.

Én konkrétan egy döntési helyzetet hozok ide.

Vészhelyzet. Meg van? Ross doktor, Carter doktor, meg a többiek. Cook Megyei Kórház. Erre is emlékeztél? Nos, nem csak erről híresek. Ez a könyv egy merész újításról ír. A kórház nagyon nehéz helyzetbe került, állandóan hosszú sorok jellemezték a sürgősségi osztályt. Számos beteg érkezett a kórházba mellkasi fájdalmakkal, szívinfarktus gyanújával. A protokoll szerint EKG-t készítettek, majd az ügyeletes orvos az anamnézis felvétele után értékelte, hogy milyen valószínűséggel esett át szívinfarktuson az illető, és tartotta bent a kórházban a beteget. Nagyon sok időt vett igénybe a kivizsgálás, és a tapasztalatok szerint túl sok beteget tartottak bent indokolatlanul a kórházban. Ráadásul rettentő hosszú lett emiatt a várakozás is.

Új vezető került a kórházba, aki egy új metódust vezetett be. Egy kutatásra alapozva egy automatikus döntési fát vezetett be. Eszerint az EKG által mutatott rendellenességen túl három további konkrét kérdés kimenete alapján döntöttek a beteg “sorsáról”

A további gondolatmenet szempontjából nem releváűns és korántsem biztos, hogy tűpontos, de leírom, ahogy értettem (részben a google segítségével.) Szóval három kérdés alapján döntöttek: 1) a páciens fájdalmai az angina pectoris-ra jellemzőek? 2) van víz a páciens tüdejében? 3) a vérnyomása szisztolés értéke 100 alatti?

Mielőtt a rendszert bevezették, két éven át csak a háttérben működteték. A hagyományos orvosi intuitív (!) döntések mellett ennek kimenetét is rögzítették. Ez a metodika 70%-kal pontosabban határozta meg, hogy mely betegnek nem volt szívrohama. És az orvosok – egyébként ellképesztő – 75-89% közötti találatához képest is pontosabban, közel 95%-ban helyesen határozta meg a súlyos tünetet mutató betegeket. Ez egy amerikai bestseller könyv. Vagy igazak a számok, vagy nem.

Egy orvos nyilván mérlegel egy csomó egyéb kockázati faktort. Túlsúlyos-e a beteg? Volt-e korábban már szívrohama? Stresszes életmódot folytat? Sportol? És a többi. Relevánsak? Igen. A fenti statisztika szerint segítik-e a döntést összességében? Nem.

Érdekes továbbgondolása a témának, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésével eltűnik-e az emberi intuíció a döntésekből. Értelemszerűen sokmilliós adatbázisokból sokkal pontosabb diagnózist fogunk tudni felállítani, mint az egy körzeti orvos (vagy akár specialista) a saját tanulmányai és praxisa alatt szerzett tapasztalatból. Megkerülhetetlen. De ez nem fogja helyettesíteni az emberi interakciót és az intuíciót az orvoslásban, csak azt másra fogjuk tudni használni.

De engem nem is ez az aspektus ragadott magával.

Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon hányszor fordul(t) elő az életben, hogy egy döntés kapcsán az indokoltnál több faktort értékelek. Hogy egy munkahelyi döntés során még egy részletre visszakérdezek, hogy egész biztos lehessek a döntésemben. Hogy egy külföldi étteremválasztásnál nem csak az összértékelését nézem meg a helynek, de még a felhasználói kommenteket is elolvasom, mielőtt lefoglalnék egy asztalt. És ebben a két helyzetben nem is annyira egyértelmű, mint a Cook megyei kórház esetében, egy nagyon fontos elem.

A “kétszer ad, ki gyorsan ad” analógiájára “jobban dönt, ki gyorsan dönt”.

Persze, maximálisan érthető minden egyes páciens szempontjából a teljesen körültekintő mérlegelés és minden részlet felmérése. De ha jobb döntések születnek is (bár a példa nem ezt mutatja), ha lassabban döntünk,emiatt egy következő beteg később kerül ellátásra és emiatt súlyosbodik az állapota, össztársadalmi szinten rosszabbul járunk. És míg orvosként ez egy nehezen vagy talán egyáltalán nem megoldható dilemma, az egyéni – nem élet-halál – döntéseinknél biztos vagyok benne, hogy alkalmazható.

Mindig lehet gyorsabban dönteni. Még ha nem is szempillantás alatt.

Mi lenne, ha gyorsabban döntenél? Mókára fel!