Küldetés

Ez a Balczó Andrásról szóló kultikus film címe. A héten megnéztem n+1-edszer is. (Küldetés)

Illés Dávidról jutott eszembe. Ő a gyülekezetünk lelkipásztora. Református lelkész, aki olyan progresszív gyülekezetet vezet, amilyet valószínűleg a legtöbben elképzelni sem tudnak. Akik a hittől, egyháztól távolabb állnak, azok azért, mert az egyházzal kapcsolatban egészen más kép él bennük. Akik meg részesei egy másik gyülekezetnek, azok azért. Biztos nem egyedülálló, de különleges. Dávid nagyszerű ember, de ez a poszt nem az ő méltatásáról szól.

A koronavírus nagyban megváltoztatta minden lelkész és gyülekezet életét is. Felülíródtak sokéves megszokott gyakorlatok, a különböző alkalmak rendjei, mindez ráadásul a Nagyböjt, majd a Húsvét (és még ki tudja majd mi minden) ideje alatt. A hitélet nem áll meg, viszonlyag hamar átálltak sokan arra, hogy interneten közvetítsenek istentiszteletet, így otthon is eljuthat mindenkihez az Isten igéje. Nem nagy dolog, mondhatjuk. Konkrétan a Budai Gyülekezet alkalmai már a vírus előtt is követhetőek voltak az interneten élőben is. De múlt vasárnap szintet léptünk.

Dávid autós istentiszteletet szervezett Őrmezőre, a Kelenföldi Pályaudvar P+R parkolójába.

P+R. Parkolj és Remélj!

Nem (csak) azért, hogy hirdessen. Azt interneten is meg tudta tenni. Hanem, hogy építsen. Közösséget. Hogy láthassuk egymást, hogy az autóból egymásra mosolyogjunk. Hogy a szélvédőre ragasztott feliratokkal üzenjünk egymásnak. Hogy személyesen is erőt adjon azoknak, akik igénylik ebben a kritikus időszakban. Hogy lehetőséget teremtsen, hogy egymásnak is erőt adjunk. Messze nem “csak” prédikál. Vezet, utat mutat, formál, támogat, épít.

Balczó azt mondja: “Az én küldetésem soha nem volt olyan, mint a drámai hősöké. Inkább hasonlítanám a pulikutyának vagy a postagalambnak a küldetéséhez.”

A pulikutya vagy a postagalamb “csak” teszi a dolgát. Dávid is. Sok minden más mellett szenvedélyes hittel építi a közösséget. Építi ő maga és engedi, segíti, lehetőséget ad arra, hogy építsük mi saját magunk. Teret ad annak, hogy megmutassuk, átéljük hogy fontosak vagyunk egymásnak. És nekem ez az, ami túlmutat Dávidon, gyülekezeten és az istentiszteleten. Ez a poszt a közösségről és az összetartozásról szól.

balczo_1

1969-ben Budapesten volt az öttusa világbajnokság. Az ötödik napon, a Hármashatár-hegyen tartották a futást. Legendás futás és legendás felvétel, ahogy Balczó közeledik a cél felé és a szurkoló tömeg hömpölyögve fut utána/vele a lejtőn. Erről nyilatkozta azt a filmben, hogy: “Egyre nehezebben tudtam eldönteni, hogy most ki győzött. Az a közösség, amelyik lélekben együtt futott velem, vagy én. Szóval, hogy ők győztek én általam vagy én győztem őáltaluk.” Azt mondja, hogy ez az összefonódás, összetartozás, egymásra utaltság érzés szükséges ahhoz, hogy az emberről lekerüljön a nyerésvágy görcse, a helyébe kerüljön a derű és a nyitottság és magától értetődő módon menjen minden, mint a karikacsapás.

Az ő esetében a nyerésvágy görcse, a mi mindennapjainkban “csak” az aktuális nehézségeink, a bennünk lévő bizonytalanság, a vállunkon lévő felelősség vagy a hétköznapi terheink súlya. Ennek a helyébe lép a derű és a nyitottság! Hol kell aláírni?

Összefonódás, összetartozás, egymásra utaltság. Érzed? A szűkebb vagy tágabb családodban? A barátaid között? A munkahelyeden? Az ilyen vagy olyan közösségedben?

Fejleszthető még ez az összetartozás-érzés? Van, aki megéli a küldetést és mint a pulikutya, tereli a nyájat? Hogy igazán összetartozzon.

Mi lenne, ha Te lennél? Mókára fel!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s