KétezerhuszonHATÁS.

Nehéz év lesz 2026. Tankcsapdától plagizálva: “Örülök, ha valahogy túlélem”. A nekirugaszkodáshoz Thaiföldről merítettem inspirációt. Talán a legmeghatározóbb élményem az egész útról (pedig volt más is, lásd itt és itt), az első vitorlás napunkon, Koh Phanak-on ért. Lehorgonyoztunk a sziget közelében, kis csónakkal kimentünk a partra, ahova épp néhány perccel előttünk egy nagy turistacsoport érkezett. … KétezerhuszonHATÁS. olvasásának folytatása

Tá-ti-ti-tá-szün

Szoboszlai Dominik alapember lett a Liverpool-ban. Több poszton bevethető, látványosan jól sikerült a beilleszkedése. Úgy tűnik, jó a kapcsolata az edzővel és a világsztár csapattársakkal is. Könnyednek tűnik a játéka, magától értetődően stabil tagja a világ egyik legjobb klubjának. Nemrég voltam Presser Gábor koncertjén. Az életműve valamennyi szakaszaiból játszott, és a slágereket hallgatva, olyan evidensnek … Tá-ti-ti-tá-szün olvasásának folytatása

Hinni benne, tenni érte

A bankban, a bankért. A gyerekekben, a gyerekekért. De leginkább bármiben és bármiért. Ami fontos Neked. Nehéz időszakon volt túl a bank, mikor csatlakoztam. Sok évnyi piaci visszaesés után kellett növekedési pályára állítani, ami csak részben volt üzleti kérdés, legalább olyan fontos volt lélektanilag, kulturálisan változást elérni. Vezetői csapatomban egy egyszerű kérdőívvel próbáltam felmérni az … Hinni benne, tenni érte olvasásának folytatása

Álmodj szépeket!

Bátyámmal sok mindent egyformán látunk a világban, jópár dologban hasonlóan gondolkodunk, de van amiben elég jelentősen más a véleményünk. Ő gyerekkorunk óta ki nem állhatja a musical-eket. Azt mondja, hogy döntsék el, hogy színház vagy koncert, de a kettő egyszerre ne legyen. Én meg kb százszor láttam VHS-en a Hair-t meg a Grease-t, később a … Álmodj szépeket! olvasásának folytatása

Nincs második

Láttam nemrég a TV-ben a Cupra Terramar legtfrissebb reklámját. Jó hosszú, elég lendültetes reklámfilm. Katt a linkre. A sztorija szerint 1851-ben Viktória kiránynő kapta ezta választ a kérdésre, hogy ki lett a második a regattán: Nincs második Nyersz vagy vesztítesz, teszik hozzá a magyar filmben. Érdekes módon, az eredeti angol verzióban ez nem szerepel, de … Nincs második olvasásának folytatása

Hogy vagy? (Második kiadás)

“Kösz, jól.” - szól gyakran a válasz. Ami többnyire azt jelenti, nem valami jól. Nyár elején voltam Milanóban, ahol a többi régiós ország hasonló pozícióiban lévő vezetőivel és olasz kollégáimmal találkoztam. Menetrendszerűen jöttek az udvariassági kérdések: “How are you?”. Majd egy külön posztot megér, hogy mennyire érdekel is bennünket valójában, mikor megkérdezzük egymást erről. (Nem … Hogy vagy? (Második kiadás) olvasásának folytatása

Új seriff a városban. Rózsával és Rubik-kockával.

Egy képzeletbeli középvállalat ügyvezetője nyugdíjba vonult. Hosszú kiválasztási folyamat után új ügyvezető érkezett kívülről. Fiatal, tehetséges vezető. Erős egyéniség, ambíciózus tervekkel. A csapat pozitív várakozással fogadja. Még vetélytársa, a belső jelölt is “beáll a sorba”, elfogadva a tulajdonos döntését együttműködik az új vezetővel. Hat hónapig mennek a dolgok, egy személyi döntés azonban felborítja az addig … Új seriff a városban. Rózsával és Rubik-kockával. olvasásának folytatása

Tizenötezer nap

Rakonczay Gáborral hallgattam nemrég egy beszélgetést. Élete utolsó extrém projektjét lezárva hangsúlyozta ki, hogy az életéből még kb tizennégy-tizenötezer nap van hátra, és az ezzel kapcsolatos terveiről mesélt. Ezen felbuzdúlva kiszámoltam. 2025. április 22-én pontosan tizenötezer nap van hátra a kilencvenedik születésnapomig. Ha megélem. Ahogy ő fogalmazott: Nem százezer, nem millió, nem végtelen, hanem kb … Tizenötezer nap olvasásának folytatása

Több erőnk van, mint akaratunk

Húsvét vasárnap délelőtt van. Túl az első kávémon. Mint rendesen, szinte minden reggel. Túl pár szelet húsvéti sonkán és főtt tojáson. Ahogy azt ilyenkor illik. Túl az első pálinkámon is. Ahogy egy rendes tiszalúci házban, sátoros ünnepeken szokás. Az idén is böjtöltem. Ezért emelem ki ezt a pár dolgot a ma reggelből. Különböző okokból idén … Több erőnk van, mint akaratunk olvasásának folytatása

Mit (nem) tudnak a japánok?

Tomi már sikeres üzletemberként, egy hatalmas - fogalmam sincs milyen, legyen Caddilac, az olyan menő - autóval érkezett az érettségink utáni első találkozónkra: “Csak amerikai autó!” - mondta enyhén fellengzősen. A japánoknak nem szólt. Ők nem tudják, mi a jó nekik. 2024-ben 4,4 millió autót adtak el Japánban. A legtöbbet Toyota-ból, 1,4 millió. Utána Suzuki … Mit (nem) tudnak a japánok? olvasásának folytatása