Az abszurd humor nem az én műfajom, nem szerettem a Besenyő-család jeleneteket. De ennek az elejét milliószor néztem vissza: Besenyő I.V. István, azaz Besenyő Igazam Van István – aki vagyok – elmondanám Önöknek, hogy igazam van.
Igaza van? Van igazság? Van abszolút igazság? Fekete vagy fehér?
Hol az igazság?
Nemrég hallgattam Halmos Ádámot, az Open Books alapítóját a Forbes Deal podcatban (itt, érdemes),. Egy számomra nagyon hangos részlet:
– Mi frusztál ma a világban a legjobban?
– Hát hogy a valóság torzul. És elkezdett az igazság teljes mértékben relativizálódni. […] Önmagában az, hogy fekete-fehérré válik minden. Hogy csak az egyik oldalon vagy a másik oldalon lehet lenni kérdésekben. Csak lájkolni lehet, vagy diszlájkolni dolgokat.
Elmondja, hogy a könyvek – és a mély beszélgetések – segítenek árnyaltabban láttatni és látni dolgokat. Könnyű vele azonosulni, nem?
Az egyik buborékban ez az igazság. A másikban más. Hol az igazság?
Nem csak a világ ilyen körülöttünk, ez nem a social media sajátja, mi is így működünk. A fenti idézet is ezt mutatja. Ádám értékelése szerint a valóság torzul és az igazság relativizálódik. Valószínüleg ez azt jelenti, hogy az ő valóságérzékeléséhez képest másnak más a valóságérzékelése. És az általa vélt igazság relatívvá válik azáltal, hogy másnak más a vélt igazsága.
De magamra is ismertem. Nemrég egy vitában nagyon hittem az igazamban. Sikerült a vitában a másikat meggyőznöm, elégedetten konstatáltam, hogy a vitapartnerem végre belátta az igazamat. Pedig ha jobban belegondolok, valószínüleg csak elfogadta az én nézőpontomat…
Nem nézőpont kérdése
Ezzel a címmel írtam már posztot a COVID idején. Van, ami nem nézőpont kérdése. Vannak etalonok.
Az egy méter az egy méter. Pont.
Nagyon szeretem egyszerűségében annak a spanyol kampánynak a szlogenjét, amely a szexuális erőszak elleni határozott fellépést hirdette pár éve.
“No es no”
A nem az nem. Nincsenek árnyalatok. A beleegyezés bináris. Ha nincs igen, az (is) nem.
Néha ez a határozottság kell.
Van, ami nem fér bele. Pont.
De a legtöbb dolog a környezetünkben nem fekete-fehér.
Ég és Föld
Különleges tárlatvezetésen jártam pár hónapja a Képező Galériában. A kiállítás címe Ég és Föld között, három XX. századi grafikus munkáit mutatja be “Térképek, világképek és a Biblia” tematikában. A tárlatot Révész Emese kurátor, történész és Molnár Péter református lelkipásztor mutatta be. Két nézőpont, két megközelítés. A koncepció lényege, hogy a közös tárlatvezetés egyszerre mutatja be a művészettörténeti, grafikai szempontokat és a bibliai történetek teológiai értelmezését.
Rékássy Csaba Noé című grafikájánál állunk. Előbb a lelkipásztor mondja el az ő értelmezését a képről, annak üzeneteiről. Átadja a szót a kurátornak:
Én történész vagyok, az interpretáció szabadságában hiszek…
Kezdi, majd teljes nyugalommal mondja el az előzőtől merőben különböző nézőponját.
Ízlelgessük! Az interpretáció szabadsága. Nem azt mondja, hogy “nem értek egyet”, nem azt, hogy “az én véleményem ezzel szemben, hogy…” nem is azt, hogy a “művészettörténészek egységes álláspontja ugyanakkor…”, pláne nem, hogy “valójában itt az látható, hogy…” hanem arra tanít, hogy egy-egy dolgot többféleképpen is lehet interpretálni.
Pár hete egy másik művészeti programon voltam, a Szépművészeti Múzeum csodálatos Grafikai Gyüjteményében. Az elmúlt 800 (!) évből közel tízezer rajzát, és több mint százezer sokszorosított grafikáját tartalmazó gyűjtemény kulisszái mögé nézhettem be. Világhírű festők műveit nézhettük meg egészen közelről.
A tárlatvezető kapott egy kérdést, hogyan döntenek arról, hogy milyen művekkel bővítik a gyűjteményt. Itt kapcsolódok az árnyalt gondolkodásmódhoz.
Nem csak a művészt, a műalkotás minőségét kell vizsgálnunk, hanem a kontextust is. Hogyan illeszkedik egy adott mű a már nálunk lévő alkotásokhoz, hogyan erősíti a gyűjteményt.
Kemény Dénes, a háromszoros olimpiai bajnok vizilabda válogatottunk legendás szövetségi kapitánya mesélt hasonlóan válogatási elveiről. Tizenhárom játékosból áll(t) egy olimpiai keret. Az első öt-hat játékos általában egyértelmű volt. A következő négy-ötöt a felkészülés során viszonylag könnyen meg tudta nevezni. A nehézség utána jött. Az “utolsó” három kerettagként nem a következő legjobbakat kellett választania. Hanem azokat, akik az előző tízhez a legjobban illeszkedtek, azokat a legjobban kiegészítették. Akárki is volt ezen a három olimpián ez a háromszor három játékos, mára ők olimpiai bajnokok.
Messziről nézve, ha egy grafika valamiért nem kerül be a gyűjteménybe, vagy valaki nem került be az olimpiai keretbe, biztos nem volt elég jó. De ha a kontextus is érdekel, már lehet, hogy nem ez az igazság.
A művészet részben ízlés dolga, a sport jobban mérhető teljesítményről szól, de mint a fenti példa mutatja, ott sem minden teljesen egyértelmű.
Én talán az indokoltnál jobban is “egyrészt-másrészt” ember vagyok, nekem is figyelnem kell, hogy néha tudatosabban álljak ki valami mellett, határozottabban döntsek. De ha valamiben kialakult az álláspontom, nagyon határozottan tudok hozzá ragaszkodni.
Ha a világban ma körbenézek, azt hiszem inkább az lenne a fontos, hogy az emberek kevésbé higgyenek saját igazukban, vagy ha úgy tetszik, jobban keressék a közös igazunkat.
Hogy emlékezzenek az LGT-re, az Elfelejtett szó egyik sorára:
“Az én igazam nem biztos, hogy Neked nagyon jó”
Holnaptól Szabó N.I. Balázs, azaz Szabó Nincs Igazam Balázs, aki vagyok. Elmondanám Önöknek, hogy nincs igazam. Sosem.
Mi lenne, ha elengednénk az igazunkat? Mókára fel!
milenneha 